3 évnél régebbi cikk

Minden, amit a torokfájásról tudni érdemes
·Egészségtorokfájás·Utolsó frissítés: undefined
Minden, amit a torokfájásról tudni érdemes
·Egészségtorokfájás·Utolsó frissítés: undefined

A torokfájás általában nem szokott komoly szövődménnyel járni, ám néha súlyos betegség, fertőzés állhat a háttérben.

A torokfájás az egyik legbanálisabb tünet, mégsem intézhetjük el egy kézlegyintéssel, mondván: „Semmiség az egész!” Különösen akkor nem, ha a fájdalom egyre erősebb, s már nyelni is alig tudunk, esetleg a nyaki nyirokcsomók jelentős duzzanata kíséri, és a betegnek magas a láza, gyenge, elesett állapotban van. Ha ilyen tüneteket észlelünk, ne várjunk tovább, hanem forduljunk mielőbb orvoshoz!

„A torokfájás általában nem szokott súlyos szövődménnyel járni” – magyarázta dr. Kovács László. – „Többnyire egyszerű meghűlés, vagy enyhe vírusfertőzés áll a háttérben, ami néhány napon belül akár gyógyszeres kezelés nélkül is meggyógyulhat. Ilyenkor, ha belenézünk a beteg torkába, az egyébként halványpiros garatívet a középen lelógó nyelvcsappal együtt élénk, néha egészen sötét árnyalatú vörösnek látjuk (esetleg kissé duzzadtnak), és a hátsó garatfal is hasonló színű, jelezve, hogy a torok, illetve garat nyálkahártyája gyulladásban van.

A fájdalom többnyire nem erős, esetleg csak torokkaparást vagy enyhe égést érzünk. Kísérheti hőemelkedés, de 2-3 nap alatt általában a fájdalom elmúlik, azonban követheti nátha, tüsszögés, köhögés, így elhúzódhat egy hétig a gyógyulás. Ez tehát az "egyszerű" torokgyulladás, ami akár gyógyszer nélkül vagy néhány torokfertőtlenítő tabletta elszopogatásával, teázás, bő folyadékfogyasztás, esetleg nagyobb adag (1000 mg) C-vitamin szedése mellett szépen gyógyul.”

A torokfájás az egyik legbanálisabb tünet, mégsem intézhetjük el egy kézlegyintéssel

Pixabay

Az orvos hozzátette, hogy a megelőzésben is fontos szerepe van ősztől tavaszig a C- és D-vitamin, valamint az immunerősítő készítmények rendszeres szedésének, illetve a táplálkozásnak, ami megfelelő arányban tartalmazzon zöldségeket, nem túl édes, de magas vitamintartalmú gyümölcsöket (alma, grapefruit, citrom).

Fontos a rendszeres mozgás: lehetőleg a szabadban - még télen is, persze fokozatosan szoktatva hozzá magunkat az egyre hidegebb levegőhöz.

„Itt egy alig említett, ám nagyon lényeges dolog érdemel figyelmet: a helyes légzés!” – emelte ki a tüdőgyógyász. – „A légzésnek mindig, még mozgás közben is orron át kell történnie, ami a be- és kilégzésre egyaránt érvényes! Az orr ugyanis felmelegíti, szűri (a kórokozóktól is), és nedvesíti a levegőt, így véd bennünket a torokgyulladástól, hörghuruttól, tüdőgyulladástól.”

Néha sajnos nem egyszerű torokgyulladástól szenved az ember, hanem valami súlyosabb betegség, fertőzés áll a háttérben. A torokfájás nemcsak kórokozókkal történő fertőzések, hanem például allergia vagy reflux betegség következménye is lehet.

Ilyenkor általában kevésbé erős és kínzó a fájdalom, s inkább toroktáji diszkomfort érzést él meg a beteg. Tapasztalhat viszketést, kaparást, esetleg enyhe égést is.

„Sajnos nem mindig tekinthető megfázásból, enyhe vírusfertőzésből eredő banális tünetnek a torokfájás” – hangsúlyozta az orvos. – „Olyan - esetenként súlyos – bakteriális fertőzés is okozhatja, ami már erős, kínzó, akár metszően éles fájdalommal jár, gyakran a fülbe sugárzik, és a betegnek minden egyes nyelés, illetve megszólalás szenvedést okoz. Elesettség, bágyadtság, magas láz, kisgyerekeknél hányinger, hányás, hasfájás kíséri többnyire az ilyen állapotot.”

Dr. Kovács László tüdőgyógyász szerint nagyon fontos a helyes légzés - főként a vírusos időszakban

Dr. Kovács László

Ha belenézünk ilyenkor a torokba, akkor a lágyszájpadot, a középen lelógó nyelvcsapot, hátsó garatfalat vörösnek, néha egészen mélyvörösnek látjuk, a mandulák pedig duzzadtak. Tüszős mandulagyulladás esetén fehéres-sárgás pontszerű lepedéket figyelhetünk meg a mandulákon, melyek nagyobb foltokká vagy egybefüggő lepedékké folyhatnak össze. A nyelv is lehet fehér, lepedékes, mely leválása után málnára emlékeztető színű lesz. (Innen ered a „málnanyelv” és a „skarlátos nyelv” elnevezés.)

A tüszős mandulagyulladást és a skarlátot szinte kizárólag a streptococcus baktérium okozza. (Ez utóbbi kiütésekkel is jár.) Mindkettőnél gyakori tünet a nyaki nyirokcsomók megnagyobbodása, melyek érintése fájdalmat is okoz. Sajnos egy ilyen fertőzés – főként kezeletlen esetekben – olyan súlyos szövődményekkel járhat, mint amilyen például a mandulatályog vagy a reumás láz, melyet az ízületek fájdalmas, vöröses duzzanata és az esetek többségében a szív érintettsége, azaz szívizomgyulladás kísér.

Dr. Kovács László szerint a szövődmények elkerülése miatt nagyon fontos, hogy az ilyen súlyos esetekben időben elkezdje a beteg az antibiotikus, gyulladáscsökkentő kezelést. A pontos diagnózishoz szükség lehet a fizikális vizsgálaton túl labordiagnosztikára, garatleoltásra (hogy célzottan tudjon az orvos antibiotikumot adni), esetleg EKG-ra vagy egyéb kardiológiai, belgyógyászati vizsgálatra.

Sokszor összekeverik a tüszős mandulagyulladással a csókbetegséget

merckmanuals.com

A torokfájás kapcsán mindenképpen említést érdemel még a mononucleosis infectiosa nevű, úgynevezett Epstein-Barr (EBV) vírus által okozott betegség. "Csókbetegségnek" is nevezik, mert a nyálmirigyekben keletkezik a fertőzés, és nyál útján terjed - elsősorban a fiatalok körében.

Persze nemcsak csókolózással terjedhet, hiszen gyerekkorban nagyon sokan tünetmentesen vagy nagyon enyhe tünetekkel esnek át rajta.

Viszont kamaszkorban vagy fiatal felnőtteknél már erőteljes tüneteket tapasztalhatunk: elhúzódó magas lázat, kínzó torokfájást nehezített nyeléssel, a mandulák megnagyobbodását (rajtuk sűrű, szürkés lepedékkel - ezért keverik össze gyakran a baktérium okozta tüszős vagy skarlátos mandulagyulladással és adnak rá tévesen antibiotikumot).

Jellemző még a nyaki nyirokcsomók fájdalmas duzzanata, de azért ez nem mindig feltűnő. Biztosan csak laborvizsgálattal igazolható.

A torokfájásnak ez a típusa - bár említettük, hogy erőteljes és igen kellemetlen tünetekkel is járhat - általában 2-3 hét alatt spontán gyógyul és ritkán okoz súlyos szövődményeket, ezért csak tüneti kezelést igényel. (Kamaszok esetében gyakran előfordul utána hónapokig tartó, feltűnő fáradékonyság.)

Borítókép: Pixabay
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek