Forgalomba áll az első két elektromos Ikarus autóbusz SzékesfehérváronForgalomba áll az első két elektromos Ikarus autóbusz Székesfehérváron
A Volánbusz székesfehérvári telephelyén szerdán mutatták be az első két elektromos autóbuszt és a teljes, 12 járműből álló flottához kialakított töltőket - írja az Önkormányzati Kommunikációs Központ. A közösségi közlekedést új, környezetbarát alapokra helyező Zöld Busz Program első lépéseként indult el a Zöld Busz Mintaprojekt, melynek keretében már egy szóló és egy csuklós elektromos autóbuszt is kipróbálhattak néhány hétre a fehérváriak.
Ennek folytatása a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld-mobilitás Fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld Busz Program, melynek keretében a kormány 2020 és 2029 között összesen 35,9 milliárd forintot bocsát rendelkezésre a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok és közlekedési közszolgáltatók számára, elektromos meghajtású buszok és önjáró trolibuszok beszerzésének támogatására.
A Program célja, hogy a környezetvédelmi szempontoknak leginkább megfelelő, elektromos hajtású járművek kerüljenek forgalomba a helyi közösségi közlekedésben.
Székesfehérvár Önkormányzata elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetkímélő technológiák minél szélesebb körű elterjesztése mellett. Emiatt is fontos a forgalomba álló 12 elektromos autóbusz, amelyet a nagy hagyományokkal rendelkező székesfehérvári Ikarus gyárban szerelnek össze.
„Érzelem és hagyomány összekapcsolódik, hiszen Székesfehérváron gyártott Ikarus buszok állnak forgalomba a város közösségi közlekedésében. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sokaknál megjelenik az az érzelem, hogy mit is jelentett és jelent a város életében az Ikarus. Örülök és köszönöm azoknak, akik hittek abban, hogy a jelenben és a jövőben is tudunk még itt gyártani Ikarus buszokat, és azokat a helyi közösségi közlekedésben forgalomba állítani” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András.
Szeptember végéig mind a 12 új elektromos busz forgalomba áll, és csütörtöktől az első kettő már ’élesben’ közlekedik, a 43-44-es járat útvonalán járnak majd.
A MÁV–Volán-csoport a fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban az autóbusz-állomány fiatalítása mellett fokozatosan annak zöldítésére is törekszik új, alternatív meghajtású, lokálisan alacsony vagy zéró károsanyag-kibocsátású járművek beszerzésével. A Volánbusz és konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. összesen 100 elektromos autóbusz és a hozzájuk kapcsolódó töltőberendezések beszerzésére nyújtott be sikeres pályázatokat 2021-ben a Zöld Busz Programban.
Az első negyven jármű már forgalomba állt a fővárosi agglomerációban, míg a hat megyeszékhelyre érkező további hatvan jármű és kapcsolódó töltő-infrastruktúra beszerzésére márciusban zárult le a közbeszerzési eljárás. Ennek köszönhetően gyarapodik Székesfehérváron 12 zöldbusszal a helyi flotta.
Dr. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója kiemelte: "A városi közlekedésben elsőként itt állítunk forgalomba elektromos meghajtású járműveket, amelyeket reményeink szerint a jövőben újabbak követnek. Valamennyien sokat tehetünk környezetünk védelméért akár már ma is, egy nagyon egyszerű lépéssel: tegyük le a slusszkulcsot és utazzunk az új autóbuszokkal és vonatokkal. Itt, Székesfehérváron különösen kedvezőek a feltételek ehhez: a városvezetés hozzájárulásának is köszönhetően egyedülállóan alacsony átlagéletkorú, 7 évnél fiatalabb, korszerű helyi buszflottával várjuk utasainkat.”
Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta, a 12 darab elektromos busz összértéke 1,76 milliárd forint, 75 százalékét a Zöld Busz Programból finanszírozzák. A pandémia idejében, 2021-ben is 11,8 millió utast szállítottak 35 autóbusszal, ami azt jelenti, hogy munkanapokon 1400, szombaton 750, vasárnap 660 helyijárattal szolgálják az utasokat.