Tekerve vagy hajtva, idén meglesz az ezer Fehérváron? Palacsinta Pénteken kiderül!
Tekerve vagy hajtva, idén meglesz az ezer Fehérváron? Palacsinta Pénteken kiderül!
Tekerve vagy hajtva, idén meglesz az ezer Fehérváron? Palacsinta Pénteken kiderül!2019-ben volt először Palacsinta Péntek, nem meglepő, hogy nagy sikerrel. A városrész önkormányzati képviselője, Horváth Miklósné szerint a fő cél a sulikezdés előtti utolsó napok szó szerinti megédesítése a gyerekek számára. A LISZI elé felállított sátorhoz várják a vízivárosiakat és mindenki mást, akinek kedve van a finomságokhoz, pénteken 10 és 14 óra között.
„A helyszínen sütjük, tekergetjük, hajtogatjuk a palacsintát, és élvezni fogjuk a csacsogással, vidámsággal teli napot!”
Az ötletgazda Pisch Norbert, az ART Kulturális Egyesület elnöke hozzátette, a legnépszerűbb mindig a kakaós palacsinta, de sokan szeretik a fahéjasat, így mindkettő lesz idén is. De aki a lekvárosra esküszik sem marad éhen, sőt, ennek többféle változatával készülnek. A palacsintákat a helyszínen sütik és a fogyasztó kívánsága szerint töltik meg. Idén is sok résztvevőre számítanak, a megsütött palacsinták száma pedig a korábbi 700 és 800 után idén talán megközelíti az 1000-et is!



