1 évnél régebbi cikk

Vereséggel rajtolt az Alba
Fehérvár Médiacentrum fotója
https://hunbasket.hu
Vereséggel rajtolt az Alba

Hiába vezetett már húsz ponttal az Arconic-Alba Fehérvár az Atomerőmű otthonában, a paksiak végül fordítottak és hosszabbításban nyertek. Az elmúlt 15 évben ez mindössze a negyedik vereséggel startoló szezon az Alba számára.

Nem indult jól a 2022/2023-as szezon az Arconic-Alba Fehérvár kosárlabda csapatának, mely a Paks otthonában kezdte meg a pontvadászatot. A válogatott játékosait csak a felkészülés végére visszakapó, légióst is cserélő székesfehérvári gárda repülőrajtot vett az Atomerőmű otthonában, hiszen a második negyed közepén már 20 pont volt az Alba előnye.

A hazaiaknak azonban innen is volt visszaút, szép lassan feljöttek és végül hosszabbításra mentették a meccset. A ráadásban a fehérvári gárda már nem tudott újítani, így hiába De Cosey 18, Vojvoda 15 és Somogyi 14 pontja, az Atomerőmű 93-84-re nyert.

- Gratulálok a Paksnak, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Az első 15 percünk rendben volt, fókuszáltan, keményen játszottunk, stabil volt a védekezésünk, azonban az elmondható, hogy a hazaiak 30 percen keresztül meg akarták nyerni a mérkőzést. Őszintén szólva nem tudom mi történt, dekoncentráltak lettünk és ezt kis is használta a Paks. Egyik ellenfelünknek sem engedhetjük meg azt, hogy 19 támadólepattanót szedjen, így nem lehet megnyerni egy mérkőzést. Tanulnunk kell a hibáinkból és a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk – értékelt a mérkőzés végén Matthias Zollner, az Arconic-Alba Fehérvár vezetőedzője.

- Gratulálok az ASE csapatának. A mérkőzés elején kiépítettünk egy 15 pontos előnyt, amit sajnos nem tudtunk megőrizni a találkozó végéig. Voltak rosszabb periódusaink, hullámzó mérkőzés volt, de úgy gondolom, hogy ha megnézzük a mérkőzésről készült videót, akkor tudunk tanulni a hibáinkból. Nem engedhetjük meg az ellenfélnek, hogy 19 támadólepattanót szedjen, a Paks tulajdonképpen itt nyerte meg a mérkőzést. Megyünk tovább előre - összegezte tapasztalatait Somogyi Ádám.

Ami az elmúlt évek albás rajtjait illeti: a 2021/2022-es szezont a mostanihoz hasonlóan a paksiak vendégként kezdte a fehérvári csapat, egy esztendeje ugyanígy hosszabbítás után nyertek 106-104-re Vojvodáék. Összességében az elmúlt években az Alba a jól rajtoló csapatok közé tartozott, a legutóbbi három idényt győzelemmel kezdte a fehérvári együttes, a mostanit megelőző eddigi utolsó vereséggel záruló szezonnyitója 2018 szeptemberére datálódik, akkor a PVSK 88-71-es sikerrel tudta kezdeni a szezont az Alba Regia Sportcsarnokban. A mostanit is beleszámítva az elmúlt 15 szezonnyitóból 11 alkalommal győzelemmel zárt a fehérvári csapat, vereség pedig mindössze 4 alkalommal került az Alba neve mellé az első fordulóban.

A javítási lehetőségre nem kell sokat várni, hiszen október 8-án, 17 órától az oroszlányiak látogatnak az Alba Regia Sportcsarnokba. Az MVM-OSE Lions elleni találkozót még biztosan nem érintik azok a nehézségek, melyeket az energiaválság rakhat a csapatok vállára. A szezon későbbi alakulásának lehetséges forgatókönyvével mi is foglalkoztunk már a bajnokságot felvezető írásunkban:

Kapcsolódó
Kezdődik a bajnokság, de hány fokban és hol fognak játszani a kosarasok?

A kosárlabda-szövetség elnöksége kiemelten foglalkozott az energiaárak növekedésével, amely a pandémiánál nagyobb kihívás elé állítja a sportágat. Pénteken kezdődik a bajnokság, a csarnokokban legalább 16 foknak kell lennie, de fűtési szezonban "központi termekben" is játszhatnak a csapatok.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek