2 évnél régebbi cikk

Folytatódik a változékony idő, a hét elején esőre kell számítani
Fehérvár Médiacentrum fotója
Somos Zoltán
Folytatódik a változékony idő, a hét elején esőre kell számítani

A hét elején egy érkező hidegfront miatt csapadékra kell számítani, a hét második felében pedig inkább felhős, borult idő várható, többfelé esővel, záporral. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez, kiderül, hogy hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúl déli és keleti tájain, valamint az Alföld déli és nyugati részein akár több órára is kisüthet a nap. Késő délutántól, kora estétől az ország északnyugati felén egyre több helyen eső, zápor várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 8 fok között valószínű, de a tartósan napos tájakon akár 9 és 12 fok közé is melegedhet a levegő.

Kedden a hidegfront vastag, összefüggő felhőzete fokozatosan kelet felé vonul. A nap első felében többfelé várható eső, zápor, második felében a csapadékrendszer kelet felé elhagyja az országot. Mögötte csak néhol lehet kisebb csapadék, az északnyugati, északi megyékben esetleg vegyes halmazállapotú. A déli, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, kora délután 4, 9 fokot mérhetnek.

Szerdán hajnalra többfelé képződhet köd, illetve rétegfelhő, de napközben javulnak a látási viszonyok. Erősen felhős, párás és gyengén felhős, napos tájak egyaránt lehetnek. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső, az északnyugati, északi megyékben, főleg a hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapotú csapadék. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, a hőmérséklet kora délután 3 és 8 fok között valószínű.

Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult, párás idő lesz a jellemző, kevés helyen várhatók napos időszakok. Éjjel, reggel ködös részek is lehetnek. Több helyen előfordulhat szitálás, eső, északon, északnyugaton néhol átválthat a halmazállapot. A keleti, majd délkeleti, déli szelet időnként élénk lökések kísérik. A kora délután 2 és 8 fok között alakul.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, többfelé előfordulhat eső, zápor. Az eleinte déli szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik. Kora délután 6, 14 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb idő.

Szombaton jórészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, több helyen valószínű eső, zápor, később nyugaton és északon vegyes halmazállapotú csapadék is eshet. Sok helyütt megerősödhet az északnyugati, északi szél, a minimum-hőmérséklet 0 és +9, a maximum 3 és 12 fok között várható.

Vasárnap inkább erősen felhős időre van kilátás, több helyen előfordulhat csapadék, amelynek halmazállapota vegyes lehet. Sok helyütt megerősödhet az északnyugati, nyugati szél, a hajnali -5, +3 fokról 1 és 8 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek