Troll kritika: különleges tematikájú szörnyfilm, amely a hegyekkel tarkított Norvégiába kalauzol el
Troll kritika: különleges tematikájú szörnyfilm, amely a hegyekkel tarkított Norvégiába kalauzol el
Troll kritika: különleges tematikájú szörnyfilm, amely a hegyekkel tarkított Norvégiába kalauzol elKülcsín
Gyerekkoromat leszámítva valahogy egyáltalán nem vonzottak az olyan szörnyfilmek, amelyekben egy nagyra méretezett fenevad valamilyen titkos laborból vagy óceánmélyi kuckóból elszabadulva az emberek tudtára adja, hogy ki a legény a gáton, majd mintha nem lenne holnap, legyalulja fél Amerikát - mert ugye minden világrengető katasztrófa oda központosul.
Persze aztán a legtöbb esetben a hadsereg és a teljesen hétköznapi életet élő hősök összefognak, hogy jól megregulázzák az őrjöngő óriást, majd mit sem tanulva az eseményekből, minden csordogál tovább a jól megszokott mederben. Ismerős, ugye?
Bár szerencsére mostanra Hollywood is felismerte, hogy nem ez a legbejövősebb formula a mozinézők számára, azért hébe-hóba manapság is bepróbálkoznak egy-egy szörnyes alkotással.
Így születhetett meg az elmúlt években többek között a Tűzgyűrű, a Kong: Koponya-sziget, az újragondolt Godzilla, a Meg - Az őscápa, vagy a Rampage: Tombolás, amelyek egyáltalán nem számítanak közönségsikernek.
Viszont akadt kettő alkotás, amelyre a kritikusok is felkapták a fejüket: az egyik a teljesen váratlanul berobbanó, belsőkamerás snittekkel operáló Cloverfield volt, amely szerintem a valaha készült legjobb szörnyfilm. De meg kell említenem a Super 8-et is, amely szintén egyedi megközelítéssel tálalja a különleges lények felbukkanását bolygónkon.
Érdekesség, hogy mindkét említett produkció J. J. Abrams felügyelő szemei alatt született meg: utóbbinak forgatókönyvírója és rendezője is volt, míg előbbinél producerként tevékenykedett.
Szóval az elmúlt esztendőkben nagyon kevés emlékezetes szörnyes mozit hoztak tető alá, ezen a felálláson kíván változtatni a Roar Uthaug által megálmodott Troll, amely Norvégia festői tájain hozza rá a frászt a népekre.
Sztori
A történet szerint a norvég Dovre Nemzeti Parkban járunk, ahol is éppen egy újabb, hegyeken átvezető vasútvonalon dolgoznak a lelkes építőmunkások.
Olyannyira felpörögnek, hogy az egyik hegymélyi robbantásuk balul sül el: nem elég, hogy a törmelékek maguk alá temetik az alagútban dolgozókat, hanem még egy rejtélyes videó is napvilágot lát, amelyben egy titokzatos szörny törve-zúzva tesz rendet az építkezés ellen tiltakozó aktivisták között.
Na, ez már a norvég kormány érdeklődését is felkelti, így gyorsan begyűjtik leghíresebb paleobiológusukat, Nora Tidemmant (Ine Marie Wilmann), aki bármennyire nem akarja elismerni, de nagyon úgy néz ki, hogy az őrültnek titulált apjának, Tobiasnak (Gard B. Eidsvold) mindvégig igaza volt: Norvégia bizony a trollok játszótere, és ebből nem hajlandóak engedni.
Így hát Nora és Tobias összeállnak a norvég miniszterelnök tanácsadójával, Andreasszal (Kim Falck) és katona Krisszel (Mads Sjøgård Pettersen), hogy utánajárjanak a trollok rejtélyének - lehetőleg vérveszteség nélkül.
Karakterek
Igazából ezen nincs mit szépíteni, a Troll szereplői egytől egyig kétdimenziós papírmasé figurák egyetlen kivétellel - bár gyanítom, hogy ez is inkább Gáti Oszkár kiváló munkájának köszönhető.
Szóval Gard B. Eidsvold kissé zakkant tudósa egészen fenomenálisra sikeredett, igazi elefánt volt a porcelánboltban, akinek az összes jelenete magasan vitte a prímet, főleg, amikor a norvég hadvezérekkel vitázott. Meg hát ő volt az egyetlen humorforrás is a filmben, márpedig, ahol ilyen viccesen festő troll pusztít, egyszerűen lehetetlen nem elsütni egy-egy jópofa egysorost.
Ine Marie Wilmann kissé idegesítő figurája többé-kevésbé rendben volt, bár az ő esetében is csontig lerágott kliséket durrogtattak, de szerencsére nem tolták túl az írók, így nem hajlott önparódiába a játéka.
És a többiek? Hát Kim Falck egy tipikus kockát keltett életre, aki folyamatosan az idióta regényével volt elfoglalva, Mads Sjøgård Pettersen pedig a tökös katona szerepét célozta meg kisebb-nagyobb sikerrel. De amúgy tényleg csak ennyit tudtak felmutatni, így annyira egyikőjük sem mondható telitalálatnak.
Összegzés
Kicsit faramuci ez a helyzet, mert a Troll addig működött, amíg nem láttam teljes pompájában a címszereplőt. Onnantól ugyanis furcsa dramedy-feelingem lett az egésztől, mert akárhányszor megpillantottam a szörnyet, egyetlen kérdés villant be a fejemben: mégis hogy a bánatban néz ez ki?
Pedig olyan szépen felvezették a trollok misztikumát: kis néprajz, történelem, hosszú éveken átívelő rejtélyek, még azt is el tudtam volna képzelni, hogy bejárják a korábbi észlelések helyszíneit, vagy a mozi elején bemutatott hegységet, amely színültig volt megkövesedett ogrékkal, erre...
A Troll lehetett volna sokkal felnőttesebb, realisztikusabb, de nem, valamiért azt gondolták a készítők, ha csak szimplán előállnak egy CGI-trollal, lesz annyira menő, hogy simán behúzzák a bulit. Hát hatalmasat tévedtek! Vagy nem?
Ettől függetlenül összességeben nézhető a történet, nyilván nem váltja meg a szörnyfilmek világát, de az űrlények és Godzillák mellett simán van keresnivalója a repertoárban.
A kissé vicceskedő felütés pedig valószínűleg azért került bele a forgatókönyvbe, hogy minél nagyobb tömeget mozgasson meg a produkció, ám véleményem szerint, aki odavan a dühöngő óriásokért, az kicsit véresebb formátumban is ugyanúgy meglesi őket, szóval...
A Troll iskolapéldája annak, hogyan ne csinálj szörnyes mozit, vagy hogy készíts egy ígéretes ötletből egy teljesen átlagos zúzdát. Amúgy egynek elmegy, ha másért nem is, akkor azért, mert trollokat ilyen gyönyörű környezetben még nemigen láttatok vergődni.
10/6 - A Troll egy kivételes alkotás lehetett volna, ha el tudják dönteni kit céloznak meg vele
