10 hónapnál régebbi cikk

Megtalálni egymáshoz az utat a versen keresztül
Fehérvár Médiacentrum fotója
Látrányi Viktória
Megtalálni egymáshoz az utat a versen keresztül

A XIII. Fehérvári Versünnep döntősei a Vörösmarty Színház művészei segítségével javában készülnek az április 15-i megmérettetésre. A döntőnek Városháza Díszterme ad otthont szombaton 10 órától. Az esemény nyilvános, melyre minden érdeklődőt vár a szervező Fehérvár Médiacentrum!

A Vörösmarty Színház színművészei kilenc éve segítik a Fehérvári Versünnep döntőseit mentorként. A most döntőbe jutott tizenkét középiskolás felkészítését is támogatják. Szerdán Török Laura és Molnár G. Nóra felkészülését követhettük nyomon. Mindig izgalmas látni, hogy a mentor és a diák hogyan találnak egymásra, milyen a közös munka.

Török Laura több alkalommal is részt vett a Fehérvári Versünnepen. A tavalyi évben is ott volt a döntőben, melyről a Fehérvár Médiacentrum különdíjasaként távozott. Idén Arany János Hídavatás című művével készült a Versünnepre: "Azért esett a választásom már az elődöntőben is erre a balladára, mert fontosnak tartom, hogy minél többféle dolgot megmutassak magamból. Korábban is részt vettem már a Versünnepen, de ilyesmit még nem hallhatott tőlem a zsűri és a közönség, ezért gondoltam, hogy ezzel készülök. Közel áll hozzám a történet, nagyon érdekesnek tartom, ahogy azt a formát is, amiben megírta a költő. A döntőre is ezzel készülök, mert a zsűri is azt szorgalmazta, hogy mutassam meg, mire vagyok képes egy mentor közreműködésével."

A vasváris diák elmondta, hogy nagyon hamar összhangba került Molnár G. Nórával. Könnyű a közös munka, mert hasonló a stílusuk: "Nóra nagyon jó gondolatokat fűzött hozzá az előadásomhoz. Olyan új gondolatokat fogalmazott meg, melyekkel egyet tudok érteni és építkezni tudok belőlük. Élvezem a közös munkát, mert nem feszengek előtte!" 

Laura azt is elárulta, hogy egy dolog biztosan nem fog hiányozni a szombati döntőről: van egy kabala plüssmacija, ami mindenhova elkíséri, és eddig szerencsét hozott neki.

Molnár G. Nórát is megkérdeztük a közös munkáról, valamint a mentorprogramról. A Vörösmarty Színház színművésze első alkalommal vesz részt a fiatalok felkészítésében: "Megdöbbentem, hogy a fiatalok olyan verseket is választanak, amiket kicsit idősebb korban szoktak elmondani. Két diák felkészülésében segítek, hiszen Török Laura és Borbély Levente Miklós is a mentoráltam. Mindketten nagyon sok gondolattal, bölcsen fordulnak a szöveg felé. Jó látni azt is, hogy milyen nyitottan állnak hozzá a régi versekhez. Laura ugyanazt a verset mondja a döntőben, mint az elődöntőben. Érdekes, hogyan látta és láttatta eddig a verset, és mi az, ami majd átalakul.

Mindkét mentoráltamnak elmondtam, hogy nem az a szentírás, amit én mondok, hanem hogy a saját szűrőjén átengedve mondja el ezeket a sorokat. A is középutat kell megtalálnia neki és nekem is egymáshoz – a versen keresztül!" - fogalmazott a színművész.

Kapcsolódó
Kisorsolták a Versünnep döntőseinek mentorait

Kiderült, kik segítik a XIII. Fehérvári Versünnep tizenkét döntősét a felkészülésben. A szerda délutáni mentorsorsoláson eldőlt, hogy a Vörösmarty Színház mely művészeivel dolgoznak együtt a diákok a következő hetekben.

Az idei évben 6 színművész támogatja a diákokat a mentorprogramban: Andrássy Máté segíti Galovics Luca és Szücs Boglárka felkészülését. Imre Krisztián mentoráltja Tóth Marietta Júlia, valamint Szabó Gergő. Juhász Illés ezúttal Borbély Bálint Istvánt és Tóth Ádámot segíti. Kelemen István szintén két fiatal felkészülését támogatja munkájával: Bódizs Boróka Ajsáét, valamint Farkas Angéláét. Kozáry Ferenc segíti Vargha Villő Virág és Béres Róza felkészülését, Molnár G. Nóra pedig Borbély Levente Miklós és Török Laura mentoraként vesz részt a programban.

Az elődöntőt a Fehérvár Tv videóján lehet megnézni:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek