11 hónapnál régebbi cikk

Forgalomkorlátozások a Sportmajális idején
Fehérvár Médiacentrum fotója
szekesfehervar.hu
Forgalomkorlátozások a Sportmajális idején

Negyven sportszervezet, valamint több ezer amatőr és profi sportoló részvételével idén is megrendezik a Sportmajálist. A résztvevők hagyományos felvonulása miatt az útvonalon szakaszos lezárásokra kell számítani. Az autóbusz-járatok közlekedését a rendezvény miatt nem kell módosítani.

Idén is megrendezik Székesfehérváron a Sportmajálist, a város hagyományos május elsejei programját. A rendezvény visszatér a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központba, ahova a résztvevők közösen sétálnak át a Petőfi-szobortól. A gyülekező a Petőfi parkban lesz, ahonnan 8.45 órától a Palotai út – Mészöly Géza u. – Ligetsor – Bregyó köz – Bregyó közi Ifjúsági Szabadidő Központ útvonalon halad majd a felvonulás.

A Sportmajálissal kapcsolatban az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani:

  • Az útvonalat a felvonulás kezdetével szakaszosan zárják le, majd az utolsó felvonulók elhaladása után folyamatosan felszabadítják.
  • A Sportmajális miatt a Bregyó közben, a Sempre Étterem előtti parkolót 06.00 órától 20.00 óráig lezárják.
  • A Sportmajális idején az autóbuszok zavartalanul közlekednek, terelés nem történik. Az érintetett járatok esetében esetleg néhány perces késésékre lehet számítani.

(Forrás: ÖKK)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek