Mindenki színész: felnőtteknek hirdet felvételt a Prospero SzínkörMindenki színész: felnőtteknek hirdet felvételt a Prospero Színkör
A több mint két évtizede működő társulat az idei évben is felvételit hirdet ezúttal felnőttek számára.
"Alapvetően felnőtt társulat vagyunk, tehát első sorban 18 éven felülieket várunk, felső korhatár pedig nincs" - hangsúlyozta Micskó Zoltán, a Prospero-Színkör alapítója.
A jelentkezőktől nem várnak semmiféle előzetes tapasztalatot, nem véletlenül Mindenki színész címmel hirdették meg a toborzót. A részvétel egyetlen követelménye kettő szabadon választott vers vagy monológ előadása, ezen kívül különböző helyzetgyakorlatokra és szituációs játékokra készülhetnek az érdeklődők.
Bár a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ felújítása miatt most az Öreghegyi Közösségi ház ad otthont a társulatnak, ennek ellenére a felvételi a Fürdő sor 3. szám alatt, a megszokott helyszínen lesz. Szeptember 15-én, pénteken és 26-án, kedden 18 órakor várják az érdeklődőket.
"Az idők során nagyon sokféle produkciót készítettünk a klasszikusoktól az ókori görögökön keresztül, Shakespearen át kortárs magyarokig, sőt, mozgásszínház és egyéb kísérleti produkciókkal is próbálkoztunk. Jelenleg- már nem titok - Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete kisregényéből rendez színpadi átiratot Bognár Beatrix, jelenleg ennek a próbái folynak" - mondta el Micskó Zoltán.
A jelentkezési határidő az utolsó felvételi napjáig tart, de részletesebb információt a Prospero Színkör Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők.