A "fehérvári úszópápa" rendhagyó életútja
A "fehérvári úszópápa" rendhagyó életútja
A "fehérvári úszópápa" rendhagyó életútjaAligha van ma Magyarországon olyan úszóedző, aki még aktív és minimum 50 éve tevékenykedik a medence mellett. E kevesek egyike a székesfehérvári Delfin SE alapítója, első számú vezetője, Dániel András. A kiváló szakember öt évtizede neveli a tehetségeket. Az országban ő volt az első, aki privát tulajdonban lévő tanuszodát épített - a saját öreghegyi telkén - még a nyolcvanas években. Pályafutása, az úszáshoz való viszonyulása és szakmai alázata példaértékű, akár egy regényt is lehetne írni róla és az általa a medencék világában átélt élményekről. Mi most ebből a képzeletbeli regényből idézünk néhány fejezetet a főszereplő segítségével. Először is a legfrissebb élményről, egy szakmai konferenciáról kérdeztem, amelyen a világ legeredményesebb úszóinak trénereivel is találkozott és tapasztalatot cserélt.
A napokban érkeztél haza az Egyesült Államokból, egy szakmai konferenciáról, ahol többek között a huszonháromszoros olimpiai bajnok, Michael Phelps edzőjével és még sok más, a szakmában világklasszisnak számító trénerrel találkoztál. Hogy jött ez a lehetőség?
Igen, a múlt héten jöttem haza Fort Lauderdale-ből, ami Miamitól északra 35 km-re található kisváros. Évente 3-4 alkalommal van hasonló rendezvény, amelyekre rendszerint kapok meghívást, de most végre sikerült is eljutnom. Szerencsém volt, hogy éppen most tudtam elmenni, mert olyan előadók vettek részt, akik rendkívül jók a szakmájukban, jó barátaim és fantasztikus emberek. Rengeteg olyan dolog hangzott el, amelyet érdemes megfogadni annak, aki szeretne jó edző lenni.
Alapvetően melyek a legfontosabbak, amelyekből a szakma profitálhat Magyarországon, ezen belül te itt Fehérváron?
A tinédzser kortól kezdve a felnőtt korig szó esett minden korosztályról, elsősorban pszichológiai megközelítésből, mivel ez a terület sajnos meglehetősen mellőzött jelenleg. Valamennyi kollégám nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy bár rendkívül jó az állóképességi, a technikai képzés tekintetében az edzői garnitúra, a megfelelő pszichológiai felkészítést illetően komoly hiányosságok vannak. Ezért most ez a terület állt a fókuszban. Az az igazság, hogy sok úszó, aki felkészül fizikailag, technikailag egy versenyre, nem sikeres, mert pszichikailag hiányos a felkészültsége. Nincs meg benne az a kellő plusz, hogy minden körülmények közt nyerni akarjon és tudjon, ezért nem is jön össze a győzelem. Ez adja a legfőbb különbséget a jó és a bajnok úszó között. A bajnok mindig, minden körülmények között győzelemre törekszik. Azt néztük meg, hogy miképpen lehetne elérni azt, hogy az adott úszó mozgósítsa az összes tartalék energiáját, s mi lehet az a motivációs tényező, amely ebben segít a versenyzőnek, hiszen ezen múlik, hogy valaki szimplán "csak" jó úszó, vagy bajnok, nyerő típusú versenyző.
Magyarország igazi úszó nagyhatalom, sok-sok nagy bajnokkal, világklasszissal. Mi újat hallottál Michael Phelps edzőjétől, Bob Bowman-től, vagy a szintén olimpiai bajnokok és vb érmesek sorát trenírozó Mark Schubert és Dave Salo?
A hangsúlyt arra fektetném, hogy nekik óriási merítési lehetőségük van. Az USA egy hatalmas ország, aki ott jelentkezik, hogy szeretne úszni, az többségében már motiváltan teszi ezt, akar úszni, akar versenyezni és versenyeket nyerni. A nagyobb ország, nagyobb lehetőségek elv alapján, a jóval jelentősebb merítési lehetőség okán természetesen sokkal több ideális fizikai, technikai és pszichikai paraméterekkel rendelkező úszót tud kinevelni, mint mi, vagy más egyéb kisebb országok. Ennek a plusz faktornak, a pszichológiai plusznak belülről kell jönnie. Akiben ez a plusz nincs meg, abból nem lesz eredményes, győztes sportoló. Ebben fontos szerepe van a családnak, a neveltetésnek, mert ahhoz, hogy a gyerekben legyen megfelelő önbizalom, motiváció és tehetség is, ahhoz nagyon fontosak az otthonról, a családból hozott értékek. A kiválasztásnál ezért is kell figyelnünk, hogy melyik az a család, amely meghozza a megfelelő áldozatot, szinte mindent alárendel annak, hogy a gyermekük igazi bajnok legyen. Ez volt a legfontosabb konklúziója a tanácskozásunknak.
Mennyiben igaz az a sokak által osztott nézet, miszerint az a gyerek, aki óvodás korban még nem kezd el úszni, abból biztosan nem lesz igazán jó, bajnok úszó?
Az, hogy biztosan nem lehet belőle jó úszó, ez ebben a formában nem állja meg a helyét. Természetesen nagy előny, ha már egészen kicsi korban megtanul úszni a gyerek, de semmiféle behozhatatlan hátrány nem éri, ha néhány évvel később tanulja csak meg az alapokat, majd később olyan szinten úszik, hogy esetleg a versenyzés felé lehet orientálni. Lehet belőle bőven jó úszó, vízilabdázó.
Ha jól tudom, idén éppen 50 éve annak, hogy edzősködsz, ráadásul te voltál az első az országban, aki privát tanuszodát hozott létre. Mit adott ez a fél évszázad neked?
Gyerek korom óta elhivatott vagyok az úszást illetően. Gimnázium első osztályától kezdve gyűjtöttem a szakkönyveket, mindent írtam, jegyzeteltem, gyűjtöttem a sportággal kapcsolatban, mert érdekelt. Csak ez érdekelt igazán. Nyáron úsztunk, télen úsztunk, amikor csak lehetett, úsztunk. Amikor pedig mentünk haza Debrecenbe úszás után - mert én eredendően debreceni gyerek vagyok, onnan költöztem Budapestre, majd ide, Fehérvárra -, akkor versenyt futottunk a villamossal megállóról megállóra. Egész nap mozogtunk, jó erőben voltunk, de igazán csak a vízben éreztem jól magam. A kollégáim, sporttársaim is így voltak ezzel. Mi nyáron kimentünk a strandra, ahol volt versenymedence is, és estig ott voltunk. Egyebekben iskolába is kellett menni, de amikor és ahol csak lehetett, mi úsztunk.
A Delfinről, tanuszodáról is szólj, kérlek.
Az 50 év már tulajdonképpen serdülő koromban elindult, de igazán komolyra fordítva az edzői munka akkor kezdődött, amikor idekerültem Székesfehérvárra és bekapcsolódtam a helyi sportiskola munkájába. Aztán, amikor az Árpád fürdőben már nem volt vízfelület az úszáshoz, de még a Csitáry G. Emil Uszoda nem épült meg, akkor gondolkodnunk kellett, hogy mit tehet egy úszóedző víz nélkül. A feleségem felvetette, hogy menjek el módszertani szakembernek, a diplomámmal bárhol el lehet ezen a területen helyezkedni, de én ezt nem akartam. Ekkor hosszas gondolkodás után jött az ötlet, hogy a saját telkem felét feláldozva, a Bárfai utcában belevágunk egy medence építésébe. A megfelelő szakemberek bevonásával el is készült a mi fedett tanmedencénk. Soha nem gondoltam, hogy akkora siker lesz, mint amilyen akkoriban volt. A városból, a megyéből, de más megyékből is jöttek a gyerekek, így egy kis autóbuszt is kellett vásárolnom, hogy amikor kellett, hozni-vinni tudjuk őket. Reggel hattól este nyolcig ment az oktatás, ami nem is csoda, hiszen nem volt a környéken más úszási lehetőség. Nagy örömmel és energiával végeztem a munkámat.
Most, hogy évek óta már csak az utánpótlásra koncentrálsz, hol tartotok a kis "Delfinekkel"?
Igen, ma már csak a gyerekkel foglalkozom, de volt olyan időszak is, amikor valóban neves versenyzőkkel dolgoztam, olimpiára, európa- és világbajnokságra készítettem fel őket. Eljött az a pont, amikor azt mondtam, hogy ebből elég, mostantól ismét azokkal szeretnék foglalkozni, akikkel annak idején, a nyolcvanas évek végén a Bártfai utcában elkezdtem a munkát. Ma már kevesebbet ülök bent a vízben a kicsikkel, de a kollégák ezt megteszik és adják fel nekem azokat az ügyes, tehetséges 6-7-8 éves gyerekeket, akikről úgy gondolják, hogy versenyzők lehetnek és akarnak is lenni. Velük a továbbiakban magam is foglalkozom. Jelenleg a legidősebb tehetségünk, Varga Marci tizenhárom éves, ő már régóta szállítja a remek eredményeket, de a tíz esztendős Dobján Krisztiánt is kiemelhetném, aki korosztályában igazán nagy tehetség. Jönnek a gyerekek és ott vannak az ország élvonalában, a már említett Dobján Krisztián legutóbb például hét érmet nyert a legrangosabb korosztályos versenyen, mint ahogy Marci is stabilan éremszerző a maga megmérettetésein. Nem állunk meg, várjuk az úszás iránt érdeklődő gyerekeket, akik között lesznek majd újabb nagy tehetségek, reményeim szerint minél több kislány is. Én ezt a munkát roppantul élvezem, egy teljesen másfajta elfoglaltság, mint az élversenyzők és nagy versenyek világa. Egy szép és hálás hivatás az enyém, hiszen gyerekekkel foglalkozhatok!
Mi a helyzet az edzői utánpótlással? Van a láthatáron olyan szakember, akinek egyszer majd átadhatod a stafétát Fehérváron?
Őszintén szólva ez az edzői szakma nem tartozik a legvonzóbbak közé, mi nem "fehér galléros menedzserek" vagyunk, akik aktatáskával járják az irodaházakat és jól keresnek, de gondolom, remélem, hogy lesz utánpótlás, sőt, már most is vannak, akikben volna akarat, viszont még nem győztek meg arról, hogy ők a legalkalmasabbak erre. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy lesz olyan, aki majd, ha eljön az idő, tovább tudja vinni a munkát.
(Mátay Balázs)
