8 hónapnál régebbi cikk

Nőtt a magyar átlagéletkor, a hölgyek élnek meg magasabb kort
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pixabay/fancycrave1
Nőtt a magyar átlagéletkor, a hölgyek élnek meg magasabb kort

Magyarország elöregedőben van, immár 43 év fölé kúszott a magyarok átlagéletkora. A két nem közötti különbség látványos: a nők jóval tovább élnek és magasabb is az átlagéletkoruk.

Magyarországon az átlagéletkor a KSH adatai szerint 1900-ban, vagyis 123 évvel ezelőtt mindössze 26,9 év volt. Az alacsony adat mögött természetesen ott voltak az orvostudomány fejletlenségéből adódó korai halálozások is. Inntől aztán az időközben lezajlott két világháború ellenére is évtizedenként jó másfél évvel nőtt a magyar állampolgárok átlagéletkora, mely 1949-ben már 32,4 év volt. A 35 évet 1970-ben, a 40 évet pedig 2005-ben érte el a magyarok átlagéletkora, mely azóta is lassú, de folyamatos emelkedésben van.

A tavalyi 43 év után idén 43,1 évre emelkedett Magyarország polgárainak átlagéletkora, ami egyrészt a fentebb már említett orvostudomány fejlődésének is köszönhető, ez ugyanis jelentősen meghosszabbítja életkorunkat.

A tavalyi adatokhoz képest a hölgyek esetében nincs jelentős változás: a magyar nők átlagéletkora a 2022-es 45 évhez képest nem voltozott idénre. Az urak esetében azonban nőtt az átlagéletkor, a tavalyi 40,8 évről kerek 41-re.

A különbség a hölgyek és az urak esetében szembetűnő, ez abból adódik, hogy a nők egyértelműen nagyobb eséllyel bízhatnak egy magasabb kor megélésében, mint az urak. A 2023. január elsejei adatok ugyan számszerűen már nyilván változtak a születések és halálozások miatt, mégis arányaik jól mutatják, miért is ekkora a különbség az átlagéletkorok tekintetében.

Ha csak a legidősebbeket nézzük, 2023 elején hazánkban 13 109 olyan férfi honfitársunk élt, aki már túl volt 90. születésnapján. Ugyanez az adat a magyar hölgyek tekintetében 42 822, vagyis több mint háromszor annyi hölgy élte meg a 90 évet, mint férfi.

Főleg ez a tény, a korábbi várható elhalálozás húzza le a férfiak átlagéletkorát, de a születések is belejátszanak a dologba, ez pedig azért örömtelibb kiváltó ok. Több fiú születik ugyanis, mint lány, ez pedig nyilván szintén csökkenti a férfiak átlagéletkorát. Míg az első születésnapjukat be nem töltő fiú babák 2023 elején 45 959-en voltak, addig a lányok 43 512-en, vagyis abban az időszakban két és félezerrel több fiú született, ez pedig az urak átlagéletkorában is mérhető volt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek