1 évnél régebbi cikk

Hogyan gyógyítottak emberi szervekkel?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Németh-Nagy Róbert
Hogyan gyógyítottak emberi szervekkel?

Agyvelő, vér, csontok-sokan talán nem is gondolnák, de az egyik leghatásosabb orvosságok alapanyagául szolgálhattak az emberi szervek. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhattak meg az érdeklődők az orvostudományról a Fekete Sas Patika Múzeumban.

A gyógyszerészet hajmeresztő, titokzatos fejezetéről tanulhattak azok, akik ellátogattak a Fekete Sas Patika Múzeumba. Az Antropofág medicina, az ember mint gyógyszer című előadáson az érdeklődők megtudhatták, hogyan állítottak elő orvosságokat emberi testrészekből.

"Az antorpofág medicina eredeti jelentése nem más, mint emberfogyasztás gyógyászati céllal. Már az őskorban megjelent az igény arra, hogy elfogyasszuk embertársainkat. A jelenlegi kutatások alapján ez rituális jellegű kannibalizmus volt"- mondta el Szima Viktória levéltáros.

Egyes belső szervek pedig, mint például az agyvelő, a vér csodaszerként használt összetevőnek számítottak a gyógyszerkészítés során. Ezek beszerzése sem volt hétköznapi, kivégzett bűnözők vagy háborúban elesettek testrészeit gyűjtötték ilyen célokra.

Emellett az előadótól megtudhattuk azt is, hogy habár a nők maradványait nem használták fel a gyógyszerkészítésre, de a boszorkányok kivételt képeztek,előállították belőlük a múmia patibulit, ami a boszorkány múmiát jelentette és ezt is el lehetett fogyasztani mint egészségjavító szert.

Szima Viktória következő előadása januárban lesz, amelyen szintén gyógymódokról lesz szó, akkor a szerzetesek gyógyító tevékenységét ismerhetik meg a látogatók.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek