Wayne Gretzky csak pislogott volna, ha látja, mi zajlik Fehérváron
Wayne Gretzky csak pislogott volna, ha látja, mi zajlik Fehérváron
Wayne Gretzky csak pislogott volna, ha látja, mi zajlik FehérváronA gyerekek már hetek óta készültek a szabad ég alatt tartott mérkőzésre.
Elszánt tekintetű játékosok és lelkes szurkolók érkeztek szombaton kora reggel a Zichy ligetbe. Már harmadik alkalommal szervezte meg idén az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia a Winter Classicot. Az U8-as, vagyis a legkisebb korosztály bemutató, évzáró mérkőzéseit tartották délelőtt kilenctől – tizenegy óráig a Kori Ligetben. A gyerekeknek időről-időre hatalmas élmény az év végi összecsapás a Kori Ligetben, hiszen rendhagyó módon, tető nélküli helyen, a szabad ég alatt játszhatnak. Az esemény előnye továbbá, hogy a Ligetbe látogatók találkozhatnak a jégkorong sportággal, így az alkalom mindig jó marketinglehetőség is a klubnak.
"Több célja is van a Winter Classic-nak, de elsősorban a gyerekeknek szeretnénk élményt nyújtani"
"Ugyanakkor szeretnénk megmutatni azt is, hogy a jégkorong, honnan is indult, régen, hogy zajlottak az edzések és a meccsek, illetve szeretnénk a városban a járókelőknek is élményt szolgáltatni. Reméljük, hogy sokak örömüket lelik abban, milyen ügyesek a gyerekek!" - mondta el a torna kapcsán Rajz Áron, az U8-asok vezetőedzője.
A gyerekek három turnusban léptek jégre szombaton. A szurkolók láthatták a jövő legendáit, akiknek csak egy kérdése maradt a nap végén: mikor jöhetnek majd legközelebb a Kori Ligetbe meccset játszani?



