10 hónapnál régebbi cikk

Többnyire napos, de szeles lesz a hétvége időjárása
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pál Loránd
Többnyire napos, de szeles lesz a hétvége időjárása

Pénteken a délutáni óráktól többfelé várható csapadék, majd szombaton és vasárnap már jellemzően napos idő várható, bár a szél gyakran lesz erős, olykor viharos. A legmelegebb órákban 10 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken főként a Dunától keletre még több órára kisüt a nap, azonban eközben frontális felhőzet terjeszkedik kelet felé, amely az esti, késő esti órákra fokozatosan beborítja az országot. Napközben még inkább csak a Dunántúlon helyenként, késő délutántól, estétől viszont északnyugat felől egyre többfelé várható csapadék, ami zömmel eső, zápor lesz, de északkeleten néhol vegyes lehet a halmazállapot. Helyenként élénk, erős lesz az északnyugati, nyugati szél, amely délután átmenetileg nagy területen délnyugatira fordul és kissé mérséklődik. Estétől ismét fokozatosan északnyugatira vált a szélirány, és ekkor a Dunántúlon már ismét lehetnek viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5-10 fok között várható, de az északkeleti határ közelében néhol ennél kissé hidegebb is lehet.

Szombaton nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet és kisüt a nap. A nap második felében a nyugati országrész napos marad, máshol északkelet felől megnövekedhet a felhőzet. Az összefüggő csapadékzóna kelet felé távozik. Napközben számottevő csapadék nem valószínű, majd a Dunától keletre helyenként kialakulhat zápor, főleg északkeleten havaseső-zápor, hózápor. Sokfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések az északnyugati szelet. A hajnali mínusz 5, plusz 4 fokról kora délutánra 3-10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap a Dunától keletre is csökken a vastagabb felhőzet és általában gyengén felhős, napos idő valószínű, a Tiszántúlon maradhat néhol rétegfelhőzet. Este, éjjel többfelé lehet számítani pára, köd, illetve rétegfelhőzet kialakulására a szélvédett tájakon, de számottevő csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, majd mérséklődik a légmozgás. Hajnalban mínusz 8 és plusz 2, kora délután 3-9 fok között alakul a hőmérséklet.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek