9 hónapnál régebbi cikk

Fehérváron is hullhat sáros eső pénteken
Fehérvár Médiacentrum fotója
fmc.hu
Fehérváron is hullhat sáros eső pénteken

Az év első nagy szaharai porkitörése éri el a Kárpát-medencét a következő napokban.

A következő napokban érkezik a legtöbb szaharai por fölénk, több helyen sáros eső is előfordulhat - figyelmeztet az Időkép.hu. Azt írják, jelenleg egy Földközi-tenger fölött örvénylő mediterrán ciklon kavarja fel a port Észak-Afrika felett, amelyből már mi is kaptunk egy adagot.

Csütörtökön és pénteken pedig még nagyobb mennyiségben lesz felettünk a szaharai por, amit különösen napkelte és napnyugta idején válhat láthatóvá, és nemcsak a magasban, hanem autókon és más tereptárgyakon is találhatunk egy kis afrikai homokot. Pénteken ugyanis több helyen eső, zápor moshatja ki a légkörben lebegő porszemcséket, sőt néhol már csütörtökön is kialakulhat sáros eső.

Az Időkép előrejelzése szerint leginkább a Nyugat-Dunántúlon találkozhatunk sáros esővel pénteken, Székesfehérvár felett helyenként valószínű az előfordulása.

Ami a hétvégét illeti, még ekkor is jelentős lesz a felettünk lévő por mennyisége, de ekkor főleg záporos csapadék jön, így kisebb területen fordulhat elő újabb sáros eső.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek