1 hónapnál régebbi cikk

Mitring István - Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mátay Balázs
Mitring István - Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?

A 90-es évek remek Vidi kapusa volt Mitring István, aki siófoki, pécsi és érdi kitérőket követően légióskodott Finnországban is. Bő két évtizede már kapusedzőként tevékenykedik, ő fedezte fel Tóth Balázst is. A "Mitya" becenéven ismert sportember retro sorozatunk e heti főszereplője.

Lévén egy korosztályhoz tartozunk és azóta ismerjük egymást, amióta az 1980-as évek közepén Fehérvárra kerültél, tudom, hogy mosonmagyaróvári srác vagy. Miképpen kezdődött a közös "kalandod" a focival?

- Édesapám is játszott a MOFÉM Vasasban (majd a Győri Dózsában, később pedig volt szakosztályvezető is a MOFÉM-nél) - , az ő révén kerültem én is oda, ott kezdtem a pályafutásomat gyerekként. Elsőre jól éreztem magama kapuban, de nem kellett annyit futkározni sem, mint a mezőnyben, ez sem volt utolsó szempont számomra... Aztán az akkori NB III-as csapat, a MOTIM TE (MTE) csapatába kerültem, majd jött 1984 nyara, kora ősze, akkoriban minden évben megrendezték a Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? címen futó tehetségkutatót, amiben megmutathatta magát egy akkori gyerek az ország legkisebb falujából is, a megyei és területi kiválasztókon át a legügyesebbek eljuthattak az országos döntőbe, ami tulajdonképpen egy meccs volt egy NB I-es csapat mérkőzése előtt, egyben kiválasztó az U15-ös válogatotthoz. Azokon mindig ott voltak az élvonalbeli csapatok utánpótlásedzői, vezetői is, akik megpróbálták az általuk kiválasztott srácokat elcsábítani a klubjaikhoz. Esetemben is így történt, Németh Lajos bácsi szúrt ki, de már a területi válogatón, eljött hozzánk a családhoz is, ő hozott Fehérvárra. 

Nehéz volt a váltás? 14 évesen hirtelen elszakadni a jól megszokott környezettől nem könnyű.

- Mindig önálló gyerek voltam, ez nálam nem okozott túl nagy problémát. Itt megjegyezném, hogy otthon mindig biciklivel jártam mindenfelé, tulajdonképpen bicajjal jártuk a "világot", ez volt a mozgásterünk, iskolába, edzésre, mindenhova két keréken gurultunk, még a családi programokra is, beleértve a karácsonyt. Szóval mobilis gyerek voltam, amikor elkerültem ide, Székesfehérvárra. 

A József Attila utcai fiúkollégium előtt kiszálltam az autóból, ott tettek ki, egy teljesen ismeretlen városban, de mivel nem ejtettek a fejemre, gyorsan feltaláltam magam, 

feltérképeztem a mozgási útvonalakat, a napi edzéshez, iskolához vezető legjobb, leggyorsabb közlekedési módokat, melyik busz, hova visz. A számomra legfontosabb a 11-es járat volt, ami kivitt a pályára, a Sóstóra, így aztán gyorsan belerázódtam az itteni napi rutinba, mint "kiskutya az ugatásba"...

Régóta tartja magát az a mondás, miszerint aki kapus, az egy kicsit bolond is. Ezt mennyire tudod alátámasztani?

- Teljes mértékben! Én is teljesen az voltam, sőt, vagyok is. Ez a következménye a posztválasztásnak, de ettől függetlenül az én életfilozófiám is ehhez mérten a jókedv, a vidámság, ami szerintem fontos, ha kapus az ember, ha más. A napi munka, az edzőség természetesen megköveteli a komolyabb oldalt is, így a melóban a jó hangulat adott, de keményen dolgozunk, viszont azon kívül, amikor csak lehet, egy kicsit lazítok, ha baráti körben vagyok, főleg. Ez a mai napig gyerekként tart.        

Vissza a kronológiához: végig jártad a szamárlétrát, serdülő, ifi, majd gyorsan a felnőtt csapat is eljött, némi vargabetűvel, kispesti kitérővel, mivel be kellett vonulnod. Aztán vissza a Vidihez és jött is viszonylag hamar a bemutatkozás. Emlékszel, hogy ki ellen védtél először az NB I-ben?

- Igen, a Volán SC ellen, a budapesti Volán ellen, Burcsa Győző állított be a csapatba 1990-ben, ő bátran nyúlt a fiatalokhoz, ennek köszönhettem én is lehetőséget. Szerencsére nyertük, elindult egy jó sorozatunk, ez által pedig kicsit könnyebb volt a csapatban maradni.

Meddig tartott az első vidis időszakod? Mert volt több is.

- Azt hiszem, 1996-ig, akkor jutottam el oda, hogy váltani kellett, mivel sérülések és a csapat rossz szereplése is errefelé mozdított, ráadásul leigazolták Bíró Szabolcsot, s őszintén meg is mondták a vezetők, hogy ő megkapja a lehetőséget a bizonyítása, így aztán elkerültem rövid időre Siófokra, majd Pécsre, és egy érdi kitérőm is akadt. Itt hangsúlyoznám, hogy bár NB II-es volt az Érd, egy nagyon jó szellemű és hangulatú közösség volt az ottani, Egervári Sándorral, Pálinkás Andrással, úgyhogy szerettem azt a szezont, amit ott töltöttem, aztán, amikor Szuna József lett a Vidi elnöke, akkor hívtak vissza Fehérvárra, nekem pedig nem kellett kétszer mondani... Ezt követően 1999-ig újra a Vidi kapuját védtem, ekkor jött a külföldi ajánlat, én pedig belevágtam a légióskodásba.

Finnországba szerződtél, de hogyan, honnan jött ez a lehetőség?

- Árki Gabi ekkor már fél éve kint játszott, az ő révén jött a lehetőség, ismerte a közeget, ismerte a menedzsert, aki a lényegi dolgokat intézte. Jelentős felvevőpiaca volt Finnországnak Magyarország abban az időben a fociban, akkoriban sokan igazoltak itthonról oda. A MyPa csapatához kerültem, ahol egy elismert finn edző, Juha Malinen irányításával készülhettem, s bizony jó volt közöttünk az összhang, hiszen öt évig dolgoztunk együtt. Majdnem mindig dobogón végeztünk, ám a bajnoki címet nem tudtuk elhódítani, pedig ez volt mindvégig a cél. Ekkor ő távozott, átvette a KuPs csapatát, ahova invitált engem és néhány társamat is, én pedig követtem őt. Ez a csapat mostanában egyébként nagyon jól szerepel, bajnokságokat nyer, rendszeres nemzetközi kupaszereplő. Összesen hét évet, hét szép esztendőt töltöttem kint.

Finnország egy teljesen más világ, mint a magyar, más a mentalitás, az életvitel, szinte mindenben van jelentős különbség. Mennyire váltál ez alatt a hét év alatt finné?

- Jelentős mértékben. Lehiggadtam, teljesen átformálta a világlátásomat, gondolkodásmódomat, mások lettek a prioritások számomra. A második gyermekem is ott született, én csak hálás lehetek a jóistennek, hogy ez a sors várt rám akkor és ott! 

Amikor tiniként elindultál Mosonmagyaróvárról, akkor mi volt a célod, mi motivált? Ha akkor valaki azt mondja neked, hogy jó 15 év múlva a hűvös északon fogsz légióskodni, melyik irányba küldted volna tovább az illetőt?

- Biztosan leültünk volna és beszélgetünk, hogy ezt ő hogyan gondolja, hogy egyáltalán eljuthatok egy külföldi lehetőséghez, bármiféle is legyen az, hiszen tudjuk, hogy a szemünk előtt lettek naggyá és keresett labdarúgókká az UEFA-kupa-döntős csapat tagjai, de nekik is csak néhányuknak sikerült külföldre kerülniük még pályájuk alkony előtt, mivel akkoriban nem lehetett csak úgy kimenni sehova, tehát az valóban nagy látnok lett volna, aki akkor nekem külföldi szerződést vizionál. Ez szerencsére a rendszerváltás majd a Bosman-szabály után felgyorsult, ez a folyamat, így nekem már szerencsére akkor, amikor én kikerültem Finnországba, már nem volt ezzel gondom. Ehhez nekem persze kellett az akkori elnök, Dr. Bérces László segítsége is, aki az érvényes szerződés ellenére lehetővé tette azt, hogy külföldre szerződjek, mert bár végül fizettek értem, de az elnök úr hozzáállása is kellett a gördülékeny ügymenethez.   

   

Jött aztán a légiósévek után néhány év alacsonyabb osztályú foci, majd a kapusedzőség. Itt, ennek kapcsán érkezünk meg az ifjabb korosztály számára is érdekes részhez, hiszen te fedezted fel és választottad ki jó érzékkel több jelölt közül a Puskás Akadémia számára Tóth Balázst, aki a Vidivel most egy szenzációs szezont zárt, kulcsszerepe volt, hogy a fehérvári egylet elérte a nemzetközi kupás helyezést. Evidens volt, hogy a kapusedzőség lesz a te további utad?

- Először is itt hadd szóljak néhány gondolatot a levezető fázishoz, amit Polgárdiban töltöttem. Megyei osztály ide vagy oda, jó kis csapatunk volt, itt töltöttem a hazatérésemet követő három esztendőt és szeretettel, tisztelettel fogadtak, örültem, hogy egy ilyen jó kis közösségbe csöppentem. Ami kapusedzőséget illeti, már kint, Finnországban elvégeztem több UEFA licences képzést, erőnléti edzői, kapusedzői, sőt még játékvezető képzést is! Ezek már adottak voltak, amikor én szögre akasztotta a kapuskesztyűt, de akkor a Vidinél nem volt lehetőség ezen a területen ténykedni, így kerültem aztán Felcsútra, amikor már látszott, hogy az akadémiai képzés ott hamarosan elindul. Ennek volt Gárdonyban egy előzménye, a helyi focisuli, amely már akkor felcsúti támogatással működött, majd ezt olvasztották be az induló Puskás Akadémia képzésébe, így lettem én is akadémiai kapusedző. Ha a Balut nézzük, akkor vele kapcsolatban a legfontosabb rész volt a kulcs, a kiválasztás. Elmondhatom büszkén, hogy 

Tóth Balázst én választottam ki, így került Felcsútra, de rögös útja volt, ugyanis nem ő volt a korosztálya első számú kapusa, így nagyon sokat kellett dolgoznunk. Fizikailag kicsit le volt maradva, nem volt megfelelő a fejlődése ebben a tekintetben, ami aztán U16 környékén kezdett megváltozni, Balu elkezdett erősödni, nőni, fejlődni minden tekintetben, ekkor kezdett igazán kibontakozni a tehetsége, amit láttunk benne kezdetektől.         

Ezt követően indult meg igazán az ő fejlődése, előre lépése, a klubvezetőség és a szakmai vezetőség támogatásával végig járta a szamárlétrát, NB III. NB II, és ma már az NB I egyik legjobb kapusa, méltán válogatott kerettag. Jött kicsit bizonytalanabb időszak, amikor dilemmázhatott, hogy "játszom, nem játszom, mi lesz, hogyan lesz?", egyre nagyobb lett a konkurenciaharc a posztján, és így utólag azt mondom, nagyon örülök, hogy a most véget ért idény elején a Vidihez került, és egy egészen parádés produkcióval rukkolt ki. Mégiscsak van némi közöm ahhoz, hogy idáig jutott, ami büszkévé tesz, hogy valamicskét csak értek a szakmához, illetve annak is örülök ennek kapcsán, hogy a még nála is fiatalabbaknak megnyitotta a kaput távozásával arra, hogy odakerüljenek a Puskás kapujában, vagy annak közelébe.

Mint például, ugye, Pécsi Ármin?

- Pontosan! Az Ármin is ugyanezt az utat végig járta, mint a Balu, rá is nagyon büszkék vagyunk, úgyhogy most ilyen "két legyet egy csapásra" helyzet alakult is. Nem volt véletlen az a sajtóban és a közösségi médiákban is publikált fotó, amin kettejükkel vagyok együtt a Puskás - Vidi meccs után, az nekem nagyon komoly ereklye. 

Megérte ezt az utat így végig járni?

- A számok nem hazudnak, lehet véletlenül eljutni néhány NB I-es meccsig, lehet szerencséje valakinek, de én úgy érzem, hogy esetemben azért tettem érte bőven, hogy megadasson nekem a hazai és a finn első vonalban több száz mérkőzés, sok szép eredmény és emlék. Sajnos a tevőleges bajnoki címek hiányoznak a repertoárból (sorkatonaként a Honvéd kispadján végig ült szezonokban bajnok lett a kispesti csapat, ám egy percet sem védtem tétmeccsen) , de amit a magam részéről tehettem, azt mindig hozzátettem a csapataim játékához, 

erre a kis díjra pedig, amit most itt mutatok, az Év kapusa díjra, amit az 1992-93-as bajnokságban nyertem el, különösen büszke vagyok! 

Ez volt az az idény, amikor a Sallói Pista lett a legjobb játékos az NB I-ben, én pedig a legjobb kapus, úgy, hogy a "Salec" az utolsó fordulóban kapott 9-es osztályzatnak köszönhetően előzött be, amúgy a szezon abszolút legjobbja is lehettem volna.

A családdal, édesapád fontos szerepével kezdtük az interjút, most itt a hajrában pedig térjünk vissza a családhoz. Mi van most a szüleiddel, jól vannak-e, illetve úgy kompletten mennyire nevezhető sportos famíliának a Mitring család?

- Édesapám már sajnos régen nincs velünk, még a Finnországba való szerződésem előtt meghalt, édesanyám szerencsére a viszonyokhoz és 89 éves korához képest jól van, éli a mosonmagyaróvári nyugdíjasok csendes életét. Nővérem is ott lakik vele a családi házban, az ő fia éppen az én utamat járta, ő is kapus lett és a Vidinél kötött ki, majd osztrák alsóbb osztályokban is megfordult. A saját gyerekeim a korábbi házasságomból, ifjonc korukban kint Finnországban sportoltak, végül mindketten középiskolás korukban döntöttek úgy, hogy nekik a tanulás fontosabb, mint a sport, így ők letértek erről az útról, de csak versenyszerűleg, mert a sporttól nem szakadtak el, rendszeresen mozognak. Nekem az a legfontosabb, hogy megtalálták a maguk útját, számításait, jól boldogulnak.       

Összességében elégedett vagy a sorsod alakulásával?

- Természetesen, hiszen Mosonmagyaróvárról elkerülve - nem lebecsülve az ottani lehetőségeket - játszhattam NB I-es csapatban, lehettem a Vidi csapatkapitánya, nemzetközi tapasztalatokat szereztem, eljutottam arra a szintre, hogy már több, mint 20 éve képzek utánpótlás korú labdarúgókat, azt  csinálom amit szeretek, és ez azért lehet így, mert talán - és ez a gyanú egyre erősödik bennem - kicsit értek ahhoz, amit csinálok, mind oktatási, mind pedig képzési-nevelési szinten, ez erősít abban, hogy valamit konyítok a szakmámhoz.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek