4 hónapnál régebbi cikk

A hét közepén visszatér a hőség, vasárnap akár 38 fok is lehet
Fehérvár Médiacentrum fotója
Városgondnokság
A hét közepén visszatér a hőség, vasárnap akár 38 fok is lehet

Csütörtökön robban be igazán a kánikula 36 fokkal, de még ennél is melegebb lehet a hétvégén. A meteorológusok szerint legalább a hajnalok frissítőek lesznek.

Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok frissítőek lesznek, írja az MTI a HungaroMet előrejelzése alapján.

Hétfőn a vastagabb frontális felhőzet délkelet felé halad, emellett gomolyfelhők is képződnek, ennek ellenére az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap. Szórványosan - nagyobb eséllyel és számban az északkeleti, valamint a délnyugati, nyugati tájakon - valószínű zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél, zivatarok környezetében átmeneti viharos széllökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26-31 fok között alakul, a tartósabban felhős vidékeken ennél akár több fokkal hűvösebb is lehet.

Kedden a napsütést főként a Dunától keletre zavarhatják gomolyfelhők. Általában száraz idő lesz, legfeljebb keleten alakulhat ki egy-egy zápor. Az északi szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 8-17, délután nagyrészt 25-30 fok között valószínű.

Szerdán napos időre lehet készülni kevés gomoly- és fátyolfelhővel; csapadék nem valószínű, és a légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A minimum 10-18, a maximum-hőmérséklet 27-33 fok között alakul.

Csütörtökön gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést és helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hajnali 12-21 fokról délutánra 29-36 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken napos időre lehet számítani gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel, legfeljebb egy-egy zápor fordul elő. Sokfelé megélénkül az északnyugati, északi szél. Hajnalban 13-22, a délutáni órákban 29-36 fok valószínű.

Szombaton nagyrészt derült, illetve gyengén felhős, napos, száraz időre van kilátás, és többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 13-22 fokról 31-37 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap derült vagy gyengén felhős idő ígérkezik csapadék nélkül, többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban 13-22, délután 32-38 fok valószínű.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek