3 hónapnál régebbi cikk

Közel volt a bravúrhoz az osztrákok elleni olimpiai selejtezőn jégkorong válogatottunk
Fehérvár Médiacentrum fotója
MJSZ/Vörös Dávid
Közel volt a bravúrhoz az osztrákok elleni olimpiai selejtezőn jégkorong válogatottunk

A pozsonyi olimpiai kvalifikációs tornán a mieink komoly előnyt adtak le a végére a már tét nélküli találkozón, így az ellenfél örülhetett jobban.

A kazahok és a szlovákok elleni helytállást követően bizakodhattunk abban, hogy a vasárnapi zárás Ausztria ellen jól sikerül a pozsonyi olimpiai selejtezőtornán. Nagyon közel álltak fiaink ehhez, 3-0-ra is vezettek, ám az utolsó percig sikerült kiegyenlíteniük a sógoroknak. A hosszabbításban nem esett gól, a szétlövést, a büntetőpárbajt pedig már az ellenfél bírta jobban, így nyert 4-3-ra, de ismét megállapíthattuk, hogy ma már közel azonos szinten áll válogatottunk az osztrákokéval, ami ahhoz képest, hogy néhány évtizede még fényévnyire előttünk álltak, nem kis dolog.

Az immár tét nélkül találkozón alaposan bekezdett a hét fehérvári hokissal felálló nemzeti egyletünk, amely Galló, Papp és Szabó Bence góljaival komoly előnyt épített ki már az első 20 percben.

A folytatásban kicsit "beleült" a meccsbe Majoross Gergely szövetségi kapitány együttese, de sokáig nem tudtak szépíteni az osztrákok, akik végül nem sokkal a második harmad befejezése előtt vették be először Bálizs ketrecét. Ez döntőnek bizonyult, mert az ellenfél tudta, hokiban a két gólos hátrány simán ledolgozható. Ha nem is éppen fáklyásmenetben, de sikerült egalizálniuk a rendes játékidő végéig. Bosszantó, hogy magyar kapuvasat követően a mi negyedik gólunk helyett érkezett emberhátrányban Ausztria (levitte kapusát a hajrára) harmadik gólja, naná, hogy 44 másodperccel a végső dudaszó előtt...

A ráadásban nem esett újabb találat, s sokáig a szétlövésben sem dőlt el a csata, végül aztán a hatodik párban igen, mert az osztrákok részéről Haudum betalált, Horváth Bence viszont nem.

A Volán hét válogatottja újra jól teljesített: a szlovákok ellen duplázó Bartalis volt a mieink egyik legjobbja, bár pontot nem jegyezhetett, ugyanakkor Ambrus Gergőnek egy, Sebőknek két asszisztot is beírhattak a jegyzőkönyvbe. Mellettük Erdély, Kiss Roland, Terbócs és Mihály Ákos is megtette a magáét, Horváth Dominik most sem kapott lehetőséget a kapuban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek