1 hónapnál régebbi cikk

Leesett egy férfi a hídról Etyeken, újraélesztették, de a kórházban meghalt
Leesett egy férfi a hídról Etyeken, újraélesztették, de a kórházban meghalt

A helyiek arra panaszkodnak, hogy az út felújítása után nem építették vissza a korlátot a Horváth utcában.

Életét vesztette egy ember Etyeken, a Horváth utcában, tudta meg a Telex. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Bicskei Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

A történtek kapcsán egy Reddit-bejegyzés is megjelent, amelyben a helyiek arra panaszkodnak: korábban már jelezték az önkormányzat felé, hogy védőkorlátot kellene kihelyezni az érintett útszakaszra. Egy korábbi Google Street View felvétel alapján korábban volt korlát a járda mentén, azonban a Reddit-poszt szerint az út felújítása után ezt nem építették vissza.

A rendőrségre október 18-án este érkezett a bejelentés, miszerint egy férfi a patak hídjáról lezuhant és megsérült. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a 40 év körüli férfit a helyszínen újraélesztették, majd kórházba szállították, ahol később elhunyt.

A lap az ügy kapcsán kereste az önkormányzatot is, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.

Borítókép: Wikipedia
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók