1 hónapnál régebbi cikk

Megtört az átok, először nyert idegenben az Alba, ötödször a Volán!
Fehérvár Médiacentrum fotója
FIBA
Megtört az átok, először nyert idegenben az Alba, ötödször a Volán!

A fehérvári férfi kosarasok a bolgár bajnok vendégeként diadalmaskodtak az Európa-kupában, míg a hokisok három fontos bajnoki pontot zsákmányoltak Ljubljanában.

Bár a kezdésnél picit beragadt az Alba Fehérvár a bolgár bajnok Rilski Sportist otthonában, majd a harmadik játékrész kifejezetten gyengére sikeredett, mégis összességben magabiztos, 93-83-as győzelmet aratott a FIBA Europe Cup F-csoportjának negyedik körében. Alejandro Zubillaga csapata ezzel nagyot lépett a továbbjutás felé, igaz, ehhez a hátralévő két hazai meccsét a két legfőbb rivális, a 4-ből 4-es mérleggel rendelkező, listavezető észt Kalev és az Albával azonos, 2-2-es mérleggel álló, de jobb egymás elleni eredménnyel és kosáraránnyal rendelkező francia ESSM Le Portel ellen, igaz, szerencsés esetben egy siker is elég lehet, de kicsi a valószínűsége.

A mérkőzésen a hazaiak kezdtek jobban, 8-1-re elléptek, de idejében ébredt az Alba és 10-3 után bő 2 perc alatt egy 0-10-es etapot rohanva 13-10-re már vezetett is, a negyedet végül 24-17-re hozta. A második játékrészben is kitartott a fehérvári előny, ami volt már 14 pontos is, de a nagyszünetre 34-46-os vezetéssel vonulhatott a kék-fehér gárda, aki mindenképpen stabilnak mutatkozott.

Nagyot változott a helyzet a fordulás után, mivel a mostanában - kiváltképp idegenben - problémás harmadik negyedet újra elbukták Vojvodáék, de lélektanilag fontos volt, hogy 58-58 és 61-61 után nem tudta átvenni a vezetést a Rilski, így az előny, még ha csak 2 egységgel is, de fehérvári oldalon maradt. Ez utólag értékelve nagyon fontosnak bizonyult.

A záró 10 percben újra az Alba volt stabilabb, jobb, 2-8-as startot követően hamar megint 10 pont fölé kúszott a vendégelőny, ami 78-91-nél már több, mint megnyugtatóvá vált, mivel ekkor már csak szűk másfél perc volt hátra, amit simán lemenedzseltek a fehérvári fiúk. 

93-83 a vége, jövő héten kedden (november 5.) 18.00 órakor jön a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú Le Portel elleni hazai összecsapás, ám előtte szombaton (november 2.) a bajnokságban a szegedi SZTE Szedeák alakulatát is le kell győznie az Albának, márpedig a kötelezők mindig nehezek, így sok lazítás és takarékosság nem nagyon fog beleférni a 18.30-kor kezdődő meccsen. 

Klagenfurt után Ljubljanában folytatta győzelmi szériáját a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák bázisú ICEHL-ligában. Kiss Dávid alakulata az Olimpija csarnokában aratott 2-1-es sikerével zsinórban a hatodik meccsét nyerte meg, így már stabilan áll a tabella 2. helyén, úgy, hogy messze a legkevesebb gólt (17) kapta az egész mezőnyben! 

A szlovén fővárosban hamar ellőtték puskaporukat a csapatok, ugyanis már a 8. percben kialakult a végeredmény! Az Olimpija szerzett vezetést Simsic révén a 4. minutumban, majd a 8. percben 28 (!) másodperc alatt kettőt vágott a Volán: előbb Chris Brown, majd Terbócs István talált be Erdély Csanád előkészítését követően.

Azután mindvégig komoly erőket mozgósított a Ljubljana az egyenlítésért, de Reijola és a védelem is remekelt. A finn kapus 36-ból 35 lövést hárított, a védelem pedig öt emberhátrányos szituációt védekezett ki. 

A lendületben lévő Volánra november 1-jén, pénteken, majd másnap, szombaton a lehető legnehezebb feladat vár: előbb a kiváló formába lendült Asiago, majd legutóbbi legyőzője, a listavezető HC Bozen otthonában kellene folytatnia a sikerszériát 24 órán belül. Az, hogy nehéz lesz, enyhe kifejezés, mindazonáltal, ha van csapat, amely képes ezt a dupla feladatot megoldani, az a fehérvári.  

         

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek