Ismét gálára készülnek a szinkronúszók
Fehérvár Médiacentrum fotója
Németh Zoltán
Ismét gálára készülnek a szinkronúszók

Ha december, akkor Orka Gála. Nem lesz ez másként 2024-ben sem: a székesfehérvári szinkronúszók látványos show keretében köszönnek el az évtől, a középpontban természetesen a karácsony lesz.

Nem túlzás, évtizedekre visszatekintő hagyomány már, hogy az Orka SE szinkronúszói egy látványos karácsonyi gálával lepik meg az egyesület versenyzőinek családjait, a szinkronúszás szerelmeseit. Az idei gálára december 14-én, szombat 17 órakor kerül sor a Csitáry G. Emil Uszodában.

A program középpontjában természetesen a karácsony áll, több olyan kűrrel is készülnek a versenyzők, melynek koreográfiáját kimondottan erre az alkalomra találták ki. A speciális karácsonyi koreók mellett az idei versenyek sikeres kűrjei is feltűnnek, illetve az érdeklődő ízelítőket is láthatnak a már a 2025-ös, összeállítás és begyakorlás alatt álló versenykűrökből is. Hagyomány, hogy a gála zárószáma egy teljes sötétben bemutatott, látványos gyertyás kűr, szinte biztos, hogy idén sem lesz ebben változás.

Az Orka SE évek óta a hazai szinkronúszás egyik bázisklubja, Molnár Andrea és edzőtársai számtalan kiváló eredményt értek el versenyzőikkel. A gála ezúttal is egy eredményes versenyszezon zárása lesz, egyben megelőlegezett indítása egy remények szerint még sikeresebb 2025-ös esztendőnek.

A gáláról idén is háromkamerás, vágott felvétel készül, mely a legnagyobb videómegosztón is elérhető lesz majd, és a tervek szerint a Fehérvár TV is műsorra tűzi.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek