Álorvos jutott be a székesfehérvári kórházba, ahol injekciózott, és a műtőbe is belépett
Álorvos jutott be a székesfehérvári kórházba, ahol injekciózott, és a műtőbe is belépett

A férfi több vidéki kórházba is bejutott, de a személyzet rendre kiszúrta. Volt olyan, hogy tüneteket színlelve betegnek adta ki magát, de észrevették, hogy csak szimulál.

Többször is bejutott a székesfehérvári kórházba egy fiatal férfi az elmúlt hónapban, ahol orvostanhallgatónak vagy egészségügyi dolgozónak adta ki magát, tudta meg az RTL Híradója. A Szent György Kórház mellett más intézményekben is járt, például Győrben és Pápán, és úgy viselkedett, mintha a személyzet tagja lenne.

A férfi kórházi vagy mentős ruhát viselt, fonendoszkóppal a nyakában járt az osztályokon, és injekciót is beadott egy betegnek, amit csak engedéllyel rendelkező egészségügyi dolgozó tehetne meg, sőt orvostanhallgatónak kiadva magát még a műtőbe is bejutott. Volt olyan eset, amikor mentősnek öltözve betegeket szállított az intézménybe, és közben rögzítette azok személyes adatait, például a lakcímet és a telefonszámot.

Egy másik kórház dolgozójának elmondása szerint a férfi pszichés problémákkal küzdhet, és korábban egészségügyi iskolába járt, ahonnan kirakták. Előfordult az is, hogy tüneteket színlelve betegnek adta ki magát, de a személyzet felismerte, hogy csak szimulál.

A férfit több intézményben is kiszúrták, és bár a kórházak vezetősége értesítette a rendőrséget, eddig nem indult ellene eljárás, mert hivatalos feljelentés nem érkezett. Az esetek azonban felháborodást váltottak ki az érintett intézményekben, mivel a betegek és hozzátartozók jogai is sérültek.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság közölte, hogy az esetekről egy rendkívüli jelentésből értesültek, és azonnal elrendelték a kórházak fokozott ellenőrzését. A rendőrség jelenleg vizsgálja az ügy körülményeit, és szükség esetén lépéseket ígértek.

Az RTL teljes beszámolóját itt lehet megnézni:

Borítókép: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek