Két hét múlva végleg bezár a vízivárosi SparKét hét múlva végleg bezár a vízivárosi Spar
December 31-én lesz utoljára nyitva a vízivárosi Spar, tudtuk meg az élelmiszer-üzletlánc kommunikációs vezetőjétől. Maczelka Márkot azután kerestük meg, hogy egy ideje már hallani lehetett arról: a bolt napjai meg vannak számlálva.
„A SPAR Magyarországnál üzleti gyakorlat az áruházak éves szintű eredményességi felülvizsgálata, melyből fakadóan több olyan évünk is volt már, amikor üzleteket zártunk be. Az idei évben ez a felülvizsgálat azt mutatta, hogy az Ön által jelzett üzletünk (a vízivárosi Spar - a szerk.) sajnálatos módon a jövőben sem működtethető eredményesen, aminek következtében ezen üzletegységünk 2024.12.31-én lesz utoljára nyitva” – írta megkeresésünkre a Spar szóvivője.
Maczelka Márk hozzátette: minden záráskor arra törekszenek, hogy az adott üzletben dolgozó kollégák számára a környező üzletekben helyet találjanak. Így történt ez ebben az esetben is: előzetesen felmérték, hogy mely áruházaikban milyen nyitott pozícióink vannak, és azoknak megfelelően tettek ajánlatokat a vízivárosi Spar dolgozóinak.
A kommunikációs vezetőtől azt is megkérdeztük, hogy mi lesz a sorsa a jövőben az épületnek, de erre nem tudott válaszolni, mivel nem a vállalat tulajdona az ingatlan, hanem csak bérelték azt.
Mivel arról is lehet hallani, hogy Penny nyílhat a hamarosan bezáró Spar helyén, ezért megkerestük a diszkontáruház-láncot is.
„A PENNY Magyarország folyamatosan vizsgálja az üzletnyitási lehetőségeket annak érdekében, hogy biztosítsa a minőségi termékkínálatot és a pénztárcabarát árakat a vásárlók számára. Jelenleg két PENNY áruház működik Székesfehérváron, ugyanakkor a terveink között szerepel, hogy a jövőben új üzlettel bővítsük jelenlétünket a városban” – tudtuk meg az üzlethálózat sajtóosztályától.
Ezek alapján az kijelenthető, hogy hamarosan lesz egy harmadik Penny is Fehérváron, de hogy ez a Vízivárosban vagy máshol lesz, arra még várnunk kell.