Megállt a lejtőn az Alba, rangadót vesztett a Volán és a MÁV Előre női csapata
Fehérvár Médiacentrum fotója
Alba Fehérvár / Simon Erika
Megállt a lejtőn az Alba, rangadót vesztett a Volán és a MÁV Előre női csapata

Szombat este jobbik arcát mutatta és simán nyert az Alba kosárcsapata a pécsi egyetemi alakulat ellen, viszont a Volán hokisainak és a MÁV Előre női röpiseinek nem volt szerencséjük a maguk bajnoki rangadóján.

A meccs elején alaposan beragadt, de rendezte sorait és a második félidőben már minden tekintetben jobb volt az NKA Universitas Pécs ellen hazai pályán az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszának 17. körében, így nem csoda, hogy végül simán 102-78-ra megnyerte a találkozót. Ezzel a sikerrel két bajnoki és egy kupavereséget követően diadalmaskodott újra Alejandro Zubillaga alakulata, amely feljött a tabellán a 6. helyre.

Két perc után 4-2-re vezetett az Alba, ám jött egy rövid lefagyás, s egy 14-0-ás futással öt percet követően már 16-4-re ellépett a Pécs. Krivacsevics 2+1-es akciója állította meg a hazai mélyrepülést, majd megkezdte a felzárkózást a hazai gárda. Ez nem ment olyan gyorsan, mint amilyen pillanatok alatt nagy hátrányba került, de az első 10 perc végére sikerült 21-25-ig visszajönni.

A második etapban tovább növelte a tempót támadásban az Alba, egyre jobban bejöttek a távolabbi dobások is, így összességében 14-25-ről produkált egy 15-0-ás rohamot a házigazda, amivel átvette a vezetést, ellépett 44-31-re, a nagyszünetre pedig 50-40-es előnnyel vonulhatott.

A meccs második felében már nem volt pardon, Németh Ákos duplájával 26 percnyi játék után lett meg a közte 20, majd Vojvoda két sikeres büntetőjével már 71-49 állt az eredményjelzőn. A záró tíz perc kezdetéig feltornázta magát mínusz 22-ről mínusz 14-re (73-59) az NKA, hogy aztán ismét a lovak közé csapjon az Alba, amely végül 24 ponttal, 102-78-ra behúzta a fontos győzelmet, amelyhez Vojvoda 27, Horne 21, Thomas 19, Medford 17 ponttal járult hozzá.

A következő körben a hazai pályán remeklő, nyolcból hét meccset nyerő (a Paks győzött csak Zalában) ZTE vendége lesz a fehérvári alakulat, február 1-jén, szombaton 18.00 órakor. 

Az asiagói 1 pontot követően Bolzanóban egyet sem szerzett az osztrák nemzetközi jégkorong bajnokságban, az ICEHL-ben a Hydro Fehérvár AV19. Hiába vezetett kétszer is Kiss Dávid csapata, a remekül hajrázó Bozen 5-2-re behúzta a meccset. A Volán még így is őrzi listavezető helyét a táblázaton, de egyre szorosabb a csata az élmezőnyben.

Az olaszországi találkozón jól kezdtek az "Ördögök", Terbócs révén már a 8. percben vezettek, s bár Bradley az első hazai emberelőnyt gólra váltotta, erre is volt válaszuk Háriéknak, akik egy szép akció végén Sebők jóvoltából újra előnybe kerültek.

Bradley emberelőnyből ismét egalizált, majd a hajrában Valentine, Finoro és Frigo újabb góljaival (naná, hogy az egyik megint emberelőnyben született) a HC Bozen el is döntötte az ütközet sorsát.

Már csak öt mérkőzése van a Volánnak az alapszakaszból, s bár szinte biztosan ott lesz a legjobb hatban, ami közvetlen playoff-helyet jelent, az igazán eredményes szereplésre csak akkor lehet sansza, ha valamit kitalál a roppant gyenge emberelőnyös és hátrányos játékára, mert úgy nem lehet döntőről álmodozni, hogy kell 6-7 emberelőny egy szerzett gólhoz, miközben minden második-harmadik hátránynak kapott gól az eredménye.

Nagyon kemény találkozók várnak még a Kiss-legénységre: legközelebb január 28-án, kedden 19.15-kor a rekordbajnok és fő üldöző Klagenfurt látogat a MET Arénába.  

A MÁV Előre Foxconn női röplabda csapata idegenben, a Kaposvári NRC vendégeként lépett pályára az Extraliga rangadóján, amelyen három szoros szettben szenvedett 3-0-ás vereséget, így a két csapat helyet cserélt a tabellán: a somogyiak léptek fel az 5. helyre, a fehérvári alakulat visszaesett a hatodikra.

A mérkőzés kulcspillanataiban jobban koncentráltak a háziigazdák, így hiába állt mindhárom szettben közel a részsikerhez Kaszap Tamás csapata, nem tudott pontot szerezni.

Jól mutatkozott be a Lokiban az új szerzemény, Abdul-Rahim Zyare, aki úgy szerzett 10 pontot, hogy csak a második szettbe lépett pályára először és a 10-ből kilenc pontot az utolsó, harmadik játszmában szerzett. Mellette a 11 pontos Pallag volt a MÁV Előre Foxconn legeredményesebb játékosa ezen a találkozón.

A következő fordulóban, január 29-én, szerdán 16.00 órakor a Vasas SC-t fogadja egyértelmű győzelmi esélyekkel a fehérvári egylet, amely az alapszakaszt a 4.-6. helyek valamelyikén zárja majd. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek