Rögbivel emlékeztek a forradalom és szabadságharc hőseire
Rögbivel emlékeztek a forradalom és szabadságharc hőseire
A Köfém Rögbi pályán került megrendezésre a 29. Utánpótlás Március 15. Kupa. Az idén nemzetközivé bővült tornán méltó módon emlékeztek meg a szabadságharcos elődökről, illetve az 1990-ben ezen a napon megalakult a Magyar Rögbi Szövetségről. A megmérettetéseken részt vettek fehérvári és nádasdladányi csapatok is, felemás sikerrel.
- Az első Március 15. rögbi tornát 1986-ban, még a felnőtt korosztálynak rendezték meg, az első utánpótlás megmérettetésre 1996-ban került sor klubunk, a Fehérvár Rugby Club szervezésében. Éppen ekkor került a csapat a Köfém pályára. Az időjárás rögbire kiváló volt, ennek ellenére sok szülő az esőre hajló időjárás okán nem engedte el a gyermekeit a tornára, így a vártnál négy csapattal kevesebb jelent meg a rendezvényen. A sorsolás így sem okozott gondot, gyors átszervezést követően egész nap gőzerővel zajlottak a küzdelmek, miközben a jelenlévő szülők óriáspalacsintát sütöttek és a résztvevőknek elegendő ebédet főztek. Senki sem unatkozott a jó hangulatú torta alatt.
- tájékoztatott a Fehérvár Rugby Club alapítója, ügyvezető alelnöke, Gyolcsos Ferenc.
Ami az eredményeket illeti: a Nagykovácsi Dragons lett a legeredményesebb klub, ők nyerték az U8, U10 és az U14-es korosztály versengését is, míg U12-ben a Lycée Francais együttese diadalmaskodott. A házigazda FRC, illetve a klub szakemberei által gardírozott István Király Általános Iskola csapatai szépen helytálltak. Előbbiek a 10 éveseknél a harmadik, a 12 évesek között az 5. helyen végeztek, míg utóbbiak a legkisebbeknél, U8-ban negyedikek lettek.
Az ugyancsak Fejér vármegyei Laza SE (Nádasdladány) U8-ban és U12-ben képletesen a dobogó 3. helyére állhattak fel, s a 12 éveseknél még egy csapattal indulva a 4. helyezés is az övék lett.
A tornát a szlovákiai Pozsonyból érkezett U14-es csapat és a fővárosban működő francia fenntartású, két tanítási nyelvű iskola, a Lycée français Gustave Eiffel de Budapest U10-es együttesének részvétele emelte nemzetközivé. A Bratislava kis rögbisei korcsoportjuk harmadik, a francia intézmény sportoló tanulói az első helyen végeztek.