Kovács Gábor - a játékvezető, akinek a világ egyik legjobb játékosa adott sárga lapot
Kovács Gábor - a játékvezető, akinek a világ egyik legjobb játékosa adott sárga lapot
Kovács Gábor - a játékvezető, akinek a világ egyik legjobb játékosa adott sárga lapot- Mikor és miképpen kezdődött a te kapcsolatod a focival?
- Ahogy a fehérvári gyerekek többségének, nekem is a barátokkal közösen kezdődött a focis kaland, s a Vidi utánpótlásában kezdtem el szervezett keretek között játszani, a gyerekkoromat tulajdonképpen már a labdarúgás világában töltöttem.
- Kiemelted, hogy fehérvári kisgyerekként kerültél kapcsolatba a sportággal, holott nem fehérvári születésű vagy. Netán rosszul tudom?
- Nem, jól tudod, valóban Zircen születtem, amire büszke is vagyok, de nagyon korán, már két hónapos koromtól Fehérváron laktunk, itt nőttem fel, egyértelműen fehérvári gyerek vagyok.
- Maradjunk még a kezdeteknél. Mielőtt a Vidi gyerekcsapatának tagja lettél, nyilván fociztál te is suliban, grundon, utcákon-tereken, ahogy akkoriban szinte minden srác.
- Persze, én is a grundon kezdtem, a Köfém pályán a mai rögbipálya helyén, amikor még a futballt szolgálta. Ott szaladgáltunk, fociztunk sulin kívül szinte mindig. Nagyon pozitív gondolatokkal emlékszem vissza azokra az időkre, hiszen rengeteg barátot, ismerőst szereztem a foci által, akik közül sokakkal a Zentai úti suliban iskolatársak, osztálytársak is voltunk. Mi imádtunk oda járni, amikor lehetett, reggeltől estig ott játszottunk.
- Mire, kire emlékszel még az első időszakodból, amikor a Vidi serdülőben terelgetted a labdát? Edzők, játékostársak, meccsek?
- Jung Józsi bácsira, Karsai Lászlóra emlékszem szívesen, akik nagyon sokat foglalkoztak velem, velünk, sokat tanultunk tőlük. Igazából a mi korosztályunkból a barátságok maradtak meg, az NB I-ig szerintem senki sem jutott el a mi akkori gárdánkból. Amúgy Petkó Laci, Viniczai Laci, akikkel osztálytársak is voltunk a Zentaiban, Szili Csabával a Telekiben jártunk egy osztályba, úgyhogy jó emlékek vannak.
- Mikor döntöttél úgy és minek a hatására, hogy végül a játékvezetésnél kötöttél ki?
- Ez egy érdekes sztori.
Amikor a Teleki gimibe jártam, az ottani legendás testnevelő, Hortobágyi Ferenc szervezett rendszeresen kispályás tornákat, iskolai bajnokságokat és ott, az egyik ilyen bajnokságon kért meg minket, hogy amikor éppen nem játszunk, akkor vezessünk meccseket. Igazából ott, így kóstoltam bele a szakmába. Megtetszett és a tanár úr javaslatára többen be is iratkoztunk a városi szövetség által szervezett tanfolyamra, ez 1994-ben történt, így kezdődött,
amit nagyon nem bánok.
- Ha jól emlékszem, akkor volt éppen a játékvezetés helyi, megyei főnöke Vágner László, aki remek, világbajnokságot megjárt sípmester volt. Nyilván ő is inspirált titeket.
- Így van. Kellett hozzá és ma is kell a pozitív közeg, kellenek azok a kollégák, akikkel a játéktéren kívül is megtaláljuk a közös hangot, amelyek által életre szóló barátságok kötődtek. Név szerint nem szeretnék senkit kiemelni, mert tényleg sokan voltak, Vágner Lacitól és Arany Tomitól pedig rengeteget tanultunk, segítették a pályánkat. Később a Vágner Laci országos JB-elnök lett, ennek is köszönhetően, hogy akkoriban sok fehérvári, Fejér megyei kolléga be tudott mutatkozni az első vonalban is, de voltak, akik "csak" megyei szinten lettek ismertek, elismertek, így Rózsa Józsi, Závotka Csongor, Szűcs Laci neve mindenképpen említést érdemel, de az eggyel fiatalabb generációban is vannak sokan olyanok, akik tehetségesek, Wittner József, Góbi Soma. Folyamatosan jönnek a fiatalok, s az országos keretben lévők is, akik reményeim szerint hamarosan szerephez juthatnak az NB I mellett a nemzetközi mérkőzéseken is, így Rózsa Dávid, Ring Kevin, Becséri Gergő, úgyhogy én azt gondolom, hogy most kifejezetten jól áll a magyar játékvezetés szénája. De a régiek közül Mészáros Pisti, Kovács Zoli, Pánczél Krisztián, Becséri Dani, mindegyikük működött az NB I-ben, van mire és kikre visszatekinteni az elmúlt 20 évben. Amennyire egy játékvezetői közeg lehet pozitív, az itt Fejérben megvalósult, így én mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy aki érez magában érdeklődést a játékvezetés iránt, az jöjjön közénk, próbálja ki ezt a csodaszép pályát, mert sokáig juthat, aki elhivatott és tehetséges.
- Mikor érezted azt, hogy komolyra fordult a dolog, hogy komoly szintet érhetsz el? Itt említeném, hogy nemcsak kispályán, futsalba, hanem a hagyományos, nagypályás fociban is ténykedtél párhuzamosan, sőt hivatalosan máig aktív vagy.
- Valóban, még tagja vagyok az NB III-as keretnek, és ha a jelenlegi kisebb sérülésem rendben jön, újra tudok tesztelni, majd mérkőzéseken közreműködni. Futsalban igazából 1995-ben indult be a karrierem, amikor még a Major Laci által szervezett Fejér (vár)megyei futsal bajnokság zajlott, s akkor, abban az évben lettem NB I-es kerettag, akkor kezdett komollyá válni a játékvezetői karrierem.
- Nagyon kevés olyan jelentős futsal esemény volt, amelynek a döntőjében, elődöntőjében ne vezettél volna mérkőzést, legyen az BL, Eb, vagy vb. Az összegzésben segíts, kérlek. Mit, mikor, hol?
- Lehet, hogy furcsa, de nem igazán tudom számon tartani ezeket a feladatokat, kevésbé a meccsek, inkább a sportbarátságok maradtak meg bennem nagyobb élményként. Ezek közül sok életre szóló, szoros kapcsolat, amire mindig jó szívvel emlékezhetek. Amit konkrét események közül talán ki tudnék emelni, az a 2010-es, magyar rendezésű futsal Európa-bajnokság, ahol hazai nézők előtt, Debrecenben például a szüleim előtt vezethettem a spanyol - portugál döntőt, ami maradandó élmény, emlék. Mint ahogy a 2012-es, ugyancsak hazai rendezésű BL-döntő, amelyen a Barcelonának vezethettem. Voltam Portugáliában is Bajnokok Ligája négyes döntőn, ahol 12 000 néző előtt játszott a Sporting, de nagy élmény volt, amikor Brazíliában vezethettem világbajnoki (vk) döntőt, így hirtelen ezek jönnek vissza elsőre komolyabb emlékként.
- Most, így a tornák, meccsek visszaidézése kapcsán valami jó sztorit fel tudsz eleveníteni? Biztosan volt olyan, amikor egy-egy ítéleted kapcsán alakult ki érdekes, kényes vagy éppen vicces szituáció. Szerintem minden játékvezetőnek adódik hasonló a pályafutása során.
- Így, hogy ezt mondod, igen, van egy érdekes történetem:
A spanyolok csapatkapitánya, Kike, aki világklasszis volt, vb- és Eb-győztes, egyben a világ egyik legsportszerűbb játékosa, valahogy mindig úgy adódott, hogy amikor én vezettem neki, egy-egy olyan szituáció volt, amikor sárga lapot kellett neki adnom. A 2012-es világbajnoki (vk) döntő után, amikor a folyosón találkoztunk, nem volt túl jó kedve, hiszen végletekig kiélezett meccsen, hosszabbításban kaptak ki. Odajött hozzám, kivette a zsebemből a sárga kártyát és felmutatta nekem! Poénból természetesen, megölelt utána, kezet fogtunk.
Ez egy igazán különleges élmény volt. Azóta is többször találkoztam már vele, ő is sportvezető lett, s amikor összefutunk, mindig szívesen gondolunk vissza ezekre az időkre.
- Ha már említetted a sportvezetést: január óta te vagy az MLSZ futsal szakágának vezetője. Előzetesen említetted, hogy már több ezer kilométert autóztál azóta, járod a vármegyéket, a klubokat. Ez most az elsődleges feladat?
- Igen, a legfontosabb szerintem az, hogy megismerkedjek a csapatok hétköznapi működésével, felmérjem azt, hogy kinek miben van szüksége segítségre, amivel könnyebbé, jobbá lehetne tenni az ő munkájukat. Ezt csak úgy lehet elérni, ha ott vagyok köztük, mindenkivel személyesen találkozom, úgyhogy a legfontosabb célom eljutni minden női és férfi NB I-es és NB II-es futsal csapathoz, és meghallgassam az elképzeléseiket arról, hogy mi az, amit jobban lehetne csinálni a jövőben.
- Mennyi a csapatok létszáma?
- A férfi első vonalban 12 csapatunk van, két csoportos, 10-10 csapatos NB II mellett. A nőknél jelenleg hét csapat alkotja az első osztályt, de van még kelet-nyugati bontásban másodosztályú pontvadászat is kétszer nyolc csapattal. Jól haladok a feladattal, de vannak még olyan vármegyék, csapatok, amelyekhez el kell jutnom a közeljövőben.
- Mit tartasz a legnagyobb feladatodnak ebben a vállalásban?
- Egy olyan stabil, átlátható környezet kialakítását, amelyben a klubok erősödni tudnak a jövőben, s a szakmai munkára tudnak teljes erővel koncentrálni.
- Mi a legnagyobb kihívás a már meglévő feladatokon kívül ebben a vállalásban?
- Nem egyszerű a kérdés.
Talán annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy a kispályás futsal és a nagypályás futball versenytársak lennének egymással. Mert ez nem így van, sőt, nagyon jól kiegészíti egymást a futsal és a nagypályás foci. Szerencsére a fiatalabb edzőgeneráció már ugyanezen a véleményen van, úgyhogy én azt gondolom, jó úton haladunk, de még nagyon sok teendőnk van ebben a témában.
Igyekszem ennek megfelelően tevékenykedni én is.
- A feladatra való kiválasztásnál mi lehetett az a tényező, ami alapján téged kértek fel erre a feladatra?
- Egy nagyon hosszú beszélgetés előzte meg, mielőtt felkértek, illetve elvállaltam a feladatot. Barczi Róbert sportigazgatóval gyakran találkoztunk és sokat beszélgettünk a legfontosabb feladatokról, hiszen nekem is új volt ez a munka, ez a fajta vezetői tevékenység, amit valamilyen módon rám szabtak. A korábbi szakágvezetők mind konkrét futsalszakemberek voltak, Kozma Mihály és Turzó József urak egyaránt korábbi szövetségi kapitányok voltak, edzői végzettséggel. Én a szakmának ebbe a mély részébe nem szeretnék beleszólni, én inkább a gazdasági oldalát erősíteném a szakágnak, sokkal inkább érdekelnek a szervezési, pénzügyi kérdések. Szakmámból kifolyólag ez az a szegmens, amelyben leginkább tudom segíteni a futsalt. Ezekről beszélgettünk számos alkalommal a sportigazgató úrral, mit, hogyan lehetne jobban csinálni a közeljövőben.
- Amikor beléptem a lakásotokba, rögtön felfigyeltem a sportos rendetlenségre, amiben - bevallom - magam is jól érzem magam: kis méretű kapuskesztyű az egyik, labdák a másik, mezek a harmadik sarokban és az ágyon. Ez azt sugallja, hogy igencsak komoly sportélet folyik nálatok a családi hétköznapokban is.
- Valóban így van. Mind a három gyermekem focizik, mind a két lányom és a fiam is. Büszke vagyok rájuk, szorgalmasak, szerintem sokra vihetik. Egy biztos, szülői részről, a mi részünkről minden támogatást megkapnak ehhez, illetve ahhoz, hogy elérjék az álmaikat a focipályán.
- A mérlegvonást tekintve, ha visszatekintesz a pályafutásodra, elmondhatod, hogy elégedett vagy?
- Igen. És arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült megtalálnom a család és a játékvezetés közötti egyensúlyt, mivel az aktív játékvezetés rengeteg idő és energia befektetéssel jár, nem könnyű egyensúlyban tartani a dolgokat. Sajnos sok rossz példa van, ahol ez nem sikerült és a család rovására ment a sporttevékenység. Esetemben, szerencsére megértő, támogató közegre leltem a családom tagjaiban, így mindvégig rendben volt a játékvezetés, a sportos és a családi élet is.
- A bónusz kérdés: mit mondanál azoknak a fiataloknak, akinek van érdeklődésük a játékvezetés felé, hogy miért érdemes ebbe belevágni?
- Először is egy nagyon jó hobbi, egyben hivatás is annak, aki komolyan csinálja. Nagyon sok barátra, életre szóló barátságokra lehet szert tenni, és egy olyan közösségben lehet a testet edzeni, karban tartani, amely szerintem páratlan.
