Hamarosan teljesen megoldódhat a vízprobléma a Szent György Kórházban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Maráczi Lilla
Hamarosan teljesen megoldódhat a vízprobléma a Szent György Kórházban

Megoldódni látszik a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának épületében a vízprobléma. Már nem kell bizonyos időszakokban teljesen elzárni a vizet.

A Szent György Kórházban július végén, augusztus elején igazoltak egy kórokozót a vízvezeték rendszerben egy rutinvizsgálat során. Azóta bizonyos időszakokban el kellett zárni és fertőtleníteni kellett a rendszert.

„Egy fertőtlenítési eljárást dolgoztunk ki az NNGYK vízhigienes munkatársaival, az üzemeltető szakembereivel, illetve a kormányhivatal munkatársaival. Ezt a fertőtlenítési eljárást egy héttel ezelőtt pénteken elkezdtük végrehajtani. Úgy terveztük meg, hogy a betegellátást minél kevesebb akadályozza, az esti időszakokra időzítettük a teljes vízelzárást, amikor fertőtlenítővel töltöttük fel a rendszert, nem ivóvíz minőségben, de tisztálkodásra minden további nélkül” – mondta el Lőrincz Márton Ákos, a Fejér Vármegyei Szent György  Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója. 

A 7-8 napos eljárás véget ért pénteken. Hétvégétől már korlátozás nélkül lehet használni a vizet, de fogyasztásra még mindig nem alkalmas. 

„Nem szabad meginni, illetve a csecsemők, újszülöttek fürdetésénél is ezt a vizet nem használjuk, hiszen náluk nem tudjuk garantálni, hogy véletlenül ne nyeljék le. Jelenleg tehát van víz a házban és különféle csapoknak, kifolyási pontoknak a cseréje történik. Várunk a héten egy fertőtlenítő berendezésre, amely a későbbiekben alacsony koncentrációban fertőtlenítőt fog adni a rendszerhez” –tette hozzá Lőrincz Márton Ákos. 

Az orvosigazgató hozzátette, azt várják, hogy a berendezés meggátolja, hogy a kórokozó visszatérjen a vízvezetékrendszerbe. Mint mondja, vízelzárás jelenleg nincs, egy fokkal komfortosabb a helyzet a szülészet-nőgyógyászati osztály épületében. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek