Hunyadi Lászlóval ért véget a Székesfehérvári Királyi Napok
Hunyadi Lászlóval ért véget a Székesfehérvári Királyi Napok

Az idei Székesfehérvári Királyi Napok egy különleges koncerttel zárult augusztus 20-án, írja közleményében az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK). A Zichy-színpadon Erkel Ferenc Hunyadi László című operája hangzott el koncertszerű előadásban, amelyben több mint 150 művész vett részt: a székesfehérvári kórusok és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar zenészei együtt léptek színpadra a szólistákkal.
Az elmúlt tizenegy napban gazdag programkínálat várta a közönséget. Volt többek között nemzetközi néptáncfesztivál, fúvós- és katonazenekari találkozó, Öreghegyi Mulatság, Kertmozi, könnyűzenei koncertek, hagyományőrző események, valamint a Koronázási Ünnepi Játékok és a Lovagok Napja.
A záróprodukció előtt Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a jelenlévőket. „Az elmúlt másfél hétben közel 300 programon keresztül, egy igazi összművészeti, kulturális seregszemlén mutathattunk meg Szent István városának jelenét, miközben emlékeztünk hagyományainkra. Büszkén vállaljuk, hogy ez a város a nemzet történelmi fővárosa, és örömmel mutatjuk be, hogy miközben ilyen történelmi hagyományai vannak, ma is egy élhető és nagyon szerethető város Székesfehérvár.”
A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a programokon, és kiemelte a belvárosban élők türelmét és megértését. Külön kérte, hogy a taps szóljon azoknak a közösségeknek és intézményeknek, akik a fesztivál sikeréért dolgoztak.












Az előadásban a 15. századi történelem elevenedett meg a színpadon. Mint elhangzott, a nemzeti opera a 19. században fontos eszköze volt annak, hogy egy nemzet a zenén keresztül mutassa meg történelmét és sajátosságait. A magyar zenetörténet ebből a szempontból is kiemelkedő, hiszen két nagy nemzeti operával – a Hunyadi Lászlóval és a Bánk bánnal – büszkélkedhet, amelyek Egressy Béni szövegkönyvével és Erkel Ferenc zenéjével születtek.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar két éve a Bánk bán koncertváltozatát vitte színre, idén pedig a Hunyadi Lászlót. Az előadást Szikora János rendezte, a karmester Dobszay Péter volt. A főbb szerepekben Fekete Attila, Kolonits Klára, Zemlényi Eszter, Tötös Roland, Gábor Géza, Rezsnyák Róbert, Kálnay Zsófia, Balázs Péter, Nagy Dávid és Tillai Attila lépett színpadra.
Az összkart a fehérvári kórusok – az Alba Regia Vegyeskar, a Primavera Kórus és az Ars Musica Kamarakórus – alkották, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A kétórás előadás végén a közönség hosszú tapssal köszönte meg a produkciót, ezzel zárult a 2025-ös Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata.