A Prohászka-síremlék alkotójának története
A Prohászka-síremlék alkotójának története

Orbán Antal szobrászművész Pusztakalánban látta meg a napvilágot 1887. április 24-én. Munkássága során több köztéri vagy középületben található alkotást is készített, ezek nagy része a mai napig megtekinthető Az 53 esztendősen, 1940. december 27-én Budapesten elhunyt Orbán Antal alkotásai közül a Köztérkép 26 köztéri művét tartja számon, ezek közül kettő Székesfehérváron található, mindkettő a Prohászka templom területén.
Egyik alkotását nyugodtan nevezhetjük a templom talán legikonikusabb, legfontosabb művének, ez ugyanis Prohászka Ottokár síremléke. Prohászka Ottokár nevét a városban élők szinte biztosan kivétel nélkül ismerik: magyar-római katolikus pap, egyházi író, filozófiai és teológiai doktor, politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, országgyűlési képviselő, 1905-től egészen haláláig Székesfehérvár megyés püspöke volt. Már főpapi beiktatásakor a magyar közélet egyik legtiszteltebb egyénisége volt, aki a liberalizmus és az egyház összefonódásának filozófiáját és annak fontosságát hirdette.

Székesfehérvár fejlődésének nagy pártolója, az egyházmegye puritán, közvetlen, tevékeny, mecénás és adakozó püspöke. A német és a magyar mellett szlovákul, latinul, franciául, ógörögül és héberül is beszélő Prohászka Ottokár 22 éven át, 1927-ben bekövetkezett haláláig volt Székesfehérvár megyés püspöke.

A Köztérkép így idézi meg Prohászka Ottokár síremlékének elkészítésére kiírt pályázat részleteit, melyet végül Orbán Antal nyert el.
"A templomépítő bizottság 1934. május 10-én írta ki Prohászka síremlékének pályázatát, a szeptember 15-i határidőig 25 szobrász nyújtott be 36 pályaművet. Orbán Antal munkáját jutalmazta a bíráló bizottság az első díjjal. Az alkotás mozgalmas: a szemét az Oltáriszentségre függesztő püspököt utolsó prédikációja közben érinti meg a halál angyala. Az elkészült 38 ruskicai márványtömböt 1936 őszén szállították le Budapestről Székesfehérvárra, ahol a művész maga vezette az emlékmű összeállítását. A leckeoldali kápolnát Prohászka Ottokár emlékezetére állították. Az átszellemült püspököt karingben, stólával, az Egyetemi templom szószékén ábrázolta a művész. A fehér márvány szoborcsoport másik alakja angyal, amint egy fáklyát, mint Jézus Krisztusnak, a világ világosságának jelképét emeli a magasba. A szoborcsoport négyszeres kiemelésű, oltárhoz hasonló posztamensen áll. A szószék elé támasztott sziklából a püspök főpapi címerét faragták ki. A talapzat latin nyelvű felirata hirdeti: Prohászka Ottokár Magyarország apostola és tanítója. A kápolna díszes kivitelű, a párkány alatt tojásléc hangsúlyozza a formát, toszkán oszlopok és pilaszterek fogják közre mind a tumbát, mind a szabadnyílású balusztrádot."

Prohászka Ottokár síremléke a róla elnevezett templom nyitvatartási idejében látogatható, mi pedig hamarosan bemutatjuk a nagyszerű szobrászművész, Orbán Antal másik székesfehérvári alkotását is.