Gyenge hokival hazai pályán kapott ki a Volán
Gyenge hokival hazai pályán kapott ki a Volán

Alaposan bennragadt az öltözőben az elején, már az első játékrész közepére háromgólos hátrányba került a Hydro Fehérvár AV19 a hektikus Pustertal ellen az osztrák bázisú jégkorong liga, az ICEHL alapszakaszának 6. fordulójában, így kissé meglepő, sima, 3-1-es vereséget szenvedett.
A mérkőzésen 53 másodperc elteltével Bowlby már mattolta is Reijolát, amit bő 1 perccel később Purdeller megismételt, így sokan még be sem értek a helyükre a MET Arénában, máris kétgólos hátrányban voltak kedvenceik. Újabb 10 minutum telt el, akikor egy demoralizáló gólt kapott emberelőnyben játszva Kiss Dávid együttese, amely rengeteg hibával és ellenfelénél lassabb tempóban hokizott, a látottak alapján nem volt csoda az eredmény.
Az első 20 percben 13-8-ra, a másodikban pedig 15-12-re vitte el a kapura lövési mutatót a VAL Pusteria, amely a középső játékrészben is simán tartotta magabiztos előnyét, s bár a záró harmadban már egy gyorsabb, többet próbálkozó Volán volt a jégen, a hiba ekkor is sok volt, így a véghajrában Hári passza után Arcibald szépítő gólja nem osztott, nem szorzott.
Fájóan egyértelmű pofonba szaladt bele a Hydro Fehérvár AV19, ami így, a bajnokság elején még beleférne, de ha azt nézzük, hogy fásultnak, fáradtnak tűnik a csapat, akkor sok a kérdőjel, miként fordulhat elő ez már most? Mitől fáradhattak volna el Háriék? Nem jó a hétközi edzésmunka? A fejekben van zavar? Netán a szakmai stábbal van a probléma?
Vasárnap (október 5.) már némileg okosabbak leszünk, ugyanis Villachban jön a javítási lehetőség a 18.00 órakor kezdődő mérkőzésen.