Közösen dönteni a zsebpénzről
Közösen dönteni a zsebpénzről
Közösen dönteni a zsebpénzrőlAz OTP Bank 2023-as Pulzus felméréséből1 kiderült, hogy ezek a szülők több információt próbálnak átadni, mint amennyivel a saját családjuk ellátta őket, többségüknek azonban nehézséget okoz a gyakorlat maga. A zsebpénz egy olyan közös nevező lehet, amellyel a szülő és a gyermek egyaránt tudatosabbá válhat.
A magyar szülők közül sokan már korábban elkezdenek a pénzügyekről beszélgetni gyermekeikkel, mint ahogyan az a korábbi generációk esetében történt. Az OTP Bank 2023-as Pulzus felméréséből1 kiderült, hogy ezek a szülők több információt próbálnak átadni, mint amennyivel a saját családjuk ellátta őket, többségüknek azonban nehézséget okoz a gyakorlat maga. A zsebpénz egy olyan közös nevező lehet, amellyel a szülő és a gyermek egyaránt tudatosabbá válhat.
Noha a szülők több mint nyolcvan százaléka szerint már egész kis korban el kell kezdeni a pénzügyi tudatosságra való nevelést, sokuknak nehézséget jelent a gyermekük korának megfelelően beszélni a pénzről, és a valóságban a legtöbben a gyermek általános iskolás kora körül kezdik el.
Kutatások alapján a szülők még ha fontosnak is tartják a pénzügyi edukációt, sokszor nem érzik elég felkészültnek magukat arra, hogy ezt a feladatot ellássák. Az OTP Bank egyik friss felmérése1 alapján kiderül, hogy a szülők több mint 60%-a számára azért jelent nehézséget, hogy a gyermekét pénzügyi tudatosságra nevelje, mert saját magának is kevés a pénzügyi ismerete.
A témában sok hasznos oldal és podcast elérhető, érdemes ezeket olvasni, hallgatni. Az OTP Bank YouTube-csatornáján is találhatók különböző oktatóvideók, de konkrét kérdésekben érdemes akár banki szakértőhöz is fordulni, aki a szülők és a család céljainak, anyagi körülményeinek és értékrendjének megfelelően személyre szabott tanácsokkal tud segíteni.
Ha egy szülő úgy dönt, hogy ad zsebpénzt a gyermekének, akkor a legjobb, ha közös döntésként, érvekkel alátámasztva születik meg a havi vagy heti szülői támogatás összege, mert így a gyermek is jobban meg fogja becsülni, amit kap, és tervezni is jobban tud majd vele. Ha egy ilyen beszélgetés során ő is átgondolja és kimondja, mire van szüksége, mire gyűjt, mire költene napi szinten, akkor a saját céljai és lehetőségei is világosabbak lesznek a számára, a tudatossága pedig nő.
Az OTP Bank 2023-as Pulzus felméréséből kiderül2, hogy a szülők által nyújtott zsebpénz összege jellemzően alacsonyabb, mint amennyi a gyermekek szerint szükséges lenne nekik. Ezért is fontos, hogy a szülő elmagyarázza a gyermekének, milyen érvek és lehetőségek mentén határozza meg a zsebpénz mértékét. Ilyenkor érdemes belátást engedni a család anyagi helyzetébe, hogy a gyermek értse a lehetőségeket és korlátokat, érezze a zsebpénz súlyát. A beszélgetés eredményeként a mobilbankban közösen be is állíthatják például a bankkártyához tartozó vásárlási limiteket, vagy meghatározhatják, hogy mekkora összegű fizetési kérelmet küldhet a gyermek, amelyet a szülő akár azonnal, díjmentesen elutalhat neki. Ilyenkor az is felmerülhet, hogy érdemes közösen végigmenni a bankszámla nyitás folyamatán, hogy a gyermek megismerje a saját számla működését.
A szülők nagyon változó módon gondolkodnak arról, hogy meddig tart a szülő felelőssége a gyermek anyagi támogatásában. Bárhogy is dönt a család, amikor már nagyobb egy gyermek, és vannak saját bevételei, például mert nyári munkát vállal, vagy szakképzésben vesz részt, esetleg felveszik egyetemre, és ott ösztöndíjat kap, vagy éppen tandíjat fizet, akkor jó, ha már valamilyen tudatossággal áll a helyzet elé. Ha korábban soha nem gyakorolta a pénz beosztását, vagy a takarékoskodást, akkor később már nehezebben alakít ki hosszabb távú szemléletet.
Márpedig a tudatos tervezésnek és a hosszú távon való gondolkodásnak manapság nagy jelentősége van. Mivel a fiatalok 72 százaléka szerint 5000 forint felett van az a pénzösszeg, amit érdemes havonta rendszeresen megtakarítási vagy befektetési célra szánni, viszont a többségnek a mindennapi kiadásokon túl kevesebb pénze marad a hó végére annál, amit félre tudna tenni, ezért az a jellemző, hogy inkább nem is tesznek félre semennyit. Pedig a megtakarítást, gyűjtést bármilyen kis összeggel érdemes elkezdeni egy fizikai vagy digitális perselybe akár kisebb célokra is.
Kökény Dávid, az OTP Bank termékfejlesztési senior menedzsere
„Gyakoribb, mint gondolnánk, hogy egy szülő szeretné támogatni a gyerekét a tudatos pénzügyi tervezésben, de bizonytalannak gondolja magát a témában. Ilyenkor érdemes rászánni az időt, és utánajárni olyan kérdéseknek, amelyekre maga sem tudja a választ, és megvizsgálni, ő mennyire tudatos a pénzügyi döntéseiben, mennyire tervez előre, milyen példát mutat a gyermekének. A szülő döntései és szokásai nagy hatással vannak a gyermeke bankolási szokásaira.
Sosem késő elkezdeni tanulni a pénzügyekről, főként abban a korban, amikor a gazdasági és digitális világ is gyorsan változik és fejlődik körülöttünk. Ne féljünk segítséget kérni, a gyermekkel együtt tanulni. Ezzel a gyermekünk is megtanulja megbízható források segítségével bővíteni ismereteit, és a szülő is egyre magabiztosabbá válhat pénzügyi döntéseiben.”
_______________________________________________________________________________________
1 Az OTP Bank felméréséről: A felmérés az OTP Bank megbízásából, a Pulzus© Kutatási Rendszer közreműködésével készült. A kutatás végső elemszáma 700 fő, mely a 18 év feletti magyar, gyermekes alapsokaságot reprezentálja nem, kor, iskolai végzettség és település típus szerint. Az adatfelvétel 2023 novemberében készült.
2 Az OTP Bank felméréséről: A felmérés az OTP Bank megbízásából, a Pulzus© Kutatási Rendszer közreműködésével készült. A kutatás végső elemszáma 500 fő, mely a 18 év feletti magyar, gyermekes alapsokaságot, valamint a 16-18 éves magyar alapsokaságot reprezentálja nem, kor, iskolai végzettség és település típus szerint. Az adatfelvétel 2023. április 13. és május 4. között készült.



