Újra nyert az AFKC, egyre mélyebb gödörben a MÁV Előre női röpisei
Fehérvár Médiacentrum fotója
AFKC
Újra nyert az AFKC, egyre mélyebb gödörben a MÁV Előre női röpisei

Az Alba női kézilabdázói Angyalföldön nyertek szoros meccsen, miközben a Loki röpisei a sereghajtó Balatonfüred után kikaptak a szintén a tabella hátsó régiójába tartozó TFSE vendégeként is.

Továbbra is remek szériában van a női kézilabda NB I-ben az Alba FKC. Suzana Lazovic együttese a Vasas vendégeként nyert izgalmas véghajrában 23-22-re, így tartja 4. helyét a bajnoki tabellán. A fehérvári csapatban ezúttal Katarina Pavlovic 6, Takó Viktória 4 találattal bizonyult a legeredményesebbnek, a kapuban pedig Hadfi Gréta remekelt, 15 védést mutatott be.

A meccsen a Vasasé volt az első gól, mely 4-3-ig vezetett is többnyire, de aztán összeállt az AFKC védekezése, s percek alatt - egy 5-0-ás rohanással - ellépett 8-4-re, majd 10-5-re és 11-6-ra, a félidei pihenőre pedig 14-10-es előnnyel vonulhatott. 
Fordulást követően kicsit bealudtak Zentaiék, 15-15-nél beérte a Vasas.

Újra felpörgött az AFKC, rendezte sorait, három és fél perc alatt négyet rámolt be kapott gól nélkül a Vasasnak, majd ezt az előnyét már jól menedzselte a végéig. Az angyalföldiek még szorossá tették a végét, 22-22-nél egalizáltak, de az utolsó szó Tamara Smbatiané lett, az ukrán légiós 59. percben esett találatával állította be a 23-22-es végeredményt.

Az összességében megérdemelt győzelmet arató Alba FKC a következő fordulóban, január 21-én, szerdán 18.00 órakor azt az Esztergomot fogadja, amellyel szemben a Magyar Kupából hazai döntetlennel esett ki, s éppen 1 ponttal a Lazovic-lányok mögött áll a tabellán.

A kézis hölgyekkel ellentétben a MÁV Előre női röplabdázóinak semmiféle okuk nincs az örömre. Néhány napja az addig győzelem nélkül az utolsó helyen álló Szent Benedek RA-tól szenvedtek arcpirító 3-0-ás vereséget, szombat délután pedig az ugyancsak a tabella hátsó felében tanyázó TFSE vendégeként kaptak ki 3-2-re. 

A meccs egyetlen pozitívuma a megszerzett egy pont. Akár tetszik, akár nem, egy 4 közé vágyó csapattól ez elfogadhatatlan produkció, s a klubvezetőknek lépniük kell, amíg még nem késő, mert a jobb végkifejletre esély sem marad, ha nem történik semmi, s így megy tovább a lejtőn a csapat. Ezt kedden (január  20-án, 19.00 órakor) az UTE otthonában cáfolhatja meg Kaszap Tamás vezetőedző és csapata.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek