Megint kikapott, a negyeddöntő után ért véget a FEHA19 idénye
Fehérvár Médiacentrum fotója
FEHA19
Megint kikapott, a negyeddöntő után ért véget a FEHA19 idénye

A mezőny legerősebb állományú csapata, a bajnoki címre talán legesélyesebb brassói alakulat a papírformának megfelelően legyűrte a szépen helytálló fehérvári hoki akadémistákat.

A jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének negyedik összecsapásán is kikapott - ezúttal a MET Arénában 6-0-ra - a Corona Brasovtól a FEHA19, így a javarészt ifjoncokból álló fehérvári akadémiai csapat számára véget ért az idény.

A hétfő esti mérkőzésen gyorsan komoly előnybe került a bajnok, ezzel pedig padlóra a hazai egylet: az 5. percben Molnár Zsombor, bő egy perccel később pedig Welsh talált be Csibi kapujába, ami alapjában meghatározta a találkozó sorsát. A hazaiak támadtak, próbálkoztak, de a két gyorsan bekapott gól alaposan megfogta őket, így az egyébként "ősfehérvári" Kóger Dániel két kiállítását sem tudták kihasználni, majd a második harmadban végleg el is dőlt a csata. A 27. percben Van Wormer, majd a 37. minutumban Cornet szerzett újabb brassói gólt, padlóra küldve a FEHA19-et. 

Az utolsó harmadban is próbálkozott a szépítéssel a "kisvolán", de ezen az estén nem jött össze semmi Tokaji Viktor gárdájának, miközben a másik oldalon újabb két találat született, megint bő egy percen belül: az 50. és 51. minutumban Gajdó, majd Valchar volt eredményes. Utóbbi előtt már a kapuslehozatallal is megpróbálkozott Tokaji Viktor, de nemhogy a becsületgól nem jött össze, újabbat kapott a FEHA19.

Összességében pozitív szezont zárt a fiatal csapat, hiszen az alapszakasz elején és végén is "nagyot ment", csak a közepe sikerült rosszul, de az nagyon, ezért nem lépett előre a 8. helyről, pedig közel állt hozzá. A Magyar Kupában hatalmas bravúrral és csodaszámba menő fordítással verte ki a negyeddöntőben a sokkal erősebb DEAC-ot, s szerzett végül történelmi bronzérmet.

A következő szezonban reális cél lehet az előrelépés, az Erste Liga alapszakaszban a 6-7. hely elérése.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek