Retro-, mozgásérzékelős és új generációs konzolok egy helyen Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Retro-, mozgásérzékelős és új generációs konzolok egy helyen Fehérváron

Megnyílt az új helyszínre költözött Alba Game Stay & Play játékemelete. A Budai út 12. szám alatt található, kibővített üzletben a társasjátékokat, a retro- és modern videójátékokat, valamint az egész testet megmozgató, mozgásérzékelős kalandokat kedvelők is megtalálhatják számításukat.

Hétfőn délután barátok, vendégek és érdeklődők töltötték meg a Budai út 12. szám alatti helyiséget, ahol ünnepélyes keretek között, hivatalosan is átadták az Alba Game új, játékemelettel kibővített üzletét.

Az Alba Game csapata április elején költözött a Sütő utcából a nagyobb üzletbe, amelybe a régi bolt hangulatának megőrzése mellett egy Stay & Play játékemeletet is megálmodtak.

Itt az érdeklődők kipróbálhatják a retro-, a mozgásérzékelős és az új generációs konzolokat is.

Veréb Nikolett, a nyáron négyéves Alba Game tulajdonosa elmondta, az évek alatt érzékelték azt a vásárlói igényt, hogy ötvözzék a kereskedelmi tevékenységüket a vendéglátással, emiatt vágtak bele a költözésbe. Az üzletbe betérők így nemcsak kipróbálhatják a játékokat, de snackeket, üdítőket is vásárolhatnak, hogy komfortosabb legyen az ott tartózkodásuk. A kibővített üzletben társasjátékozni is lesz lehetőség, valamint különböző rendezvényekkel, családi napokkal és ifjúsági programokkal is készülnek a vásárlóknak és az érdeklődőknek.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, sokszor megkapják a kérdést: a tizenéves fiataloknak milyen programokat, milyen helyeket és közösségi tereket tud adni a város; hogyan tudják megszólítani a fiatal generációt, hol van lehetőségük azt csinálni, amiket ők szeretnek, olyanokkal, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak. „Ezért is öröm, hogy az Alba Game belevágott ebbe a fejlesztésbe és egy kis közösségi teret hozott létre. Így miközben a vállalkozás maga is bővül, a város fiataloknak nyújtott szolgáltatásainak palettáját is bővíti.” – fogalmazott a városvezető.

Az Alba Game szeretettel várja vendégeit a város legújabb, kulturált kikapcsolódást nyújtó közösségi terének rendezvényeire, melyekről további információ a közösségi oldalukon olvasható.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek