Egy díva, aki szerelmes volt Székesfehérvárba
Egy díva, aki szerelmes volt Székesfehérvárba
Egy díva, aki szerelmes volt SzékesfehérvárbaNikó Lina Kunszentmiklóson született 1853. április 10-én, szülei Nikó Mátyás és Juhász Teréz. Képzettség nélküli színészi pályáját 1868 októberében kezdte Pécsett, Károlyi Lajos társulatánál, majd 1872-től Szabadkára szerződött. 1873-tól négy éven keresztül a Szegedi Színháznál játszott, majd 1877-ben a pesti Népszínházhoz került egy évre. Először július 27-én, a Vereshajú című színműben lépett fel, és kifejezetten rossz kritikát kapott. Ezután főként karakterszerepekben láthatta a közönség, és csupán a népszínházi „nagyok” (Blaháné, Pálmay Ilka, Hegyi Aranka és Komáromi Mariska) árnyékában játszhatott. Miután az évad véget ért, csalódottan hagyta ott Budapestet.
1880-ban már komikai szerepkörben tűnt fel, ekkor Miskolcon, Marosvásárhelyt és Kassán játszott. 1895 nyarán a Városligeti Színkörben lépett fel. Amikor Ditrói Mór meglátta az egyik előadáson, megkereste, és állást ajánlott neki a hamarosan megalakuló Vígszínházban. 1896-tól egészen a haláláig az ottani társulatnak volt a tagja.
Érdekesség, hogy szerepelt az első magyar filmben, melynek „A tánc” volt a címe és 1901-ben készült. Maga a film nem maradt fenn, de a korabeli sajtóban megjelentek és fennmaradtak a filmből kivágott és megjelent képek, valamint olyan fotók, melyet az akkor úgynevezett állófotós készített. Olyan partnerei voltak ebben a filmben, mint Fedák Sári és Blaha Lujza.
Fiatalon, mindössze 52 esztendősen, súlyos betegség után hunyt el 1905. június 26-án. A Pesti Hírlap július 28-án számolt be haláláról:
„A magyar színpad gazdag komikusokban, de szembetűnően szegény komikákban. Alig van egy- kettő, aki számba jöhet. Közülük a legkiválóbb dőlt ki Nikó Lina halálával. 1905. július 5-én kénytelen volt magát a Vöröskeresztkórházba fölvétetni kínzó fájdalmai miatt. Halála napján, szerdán este, hogy veje búcsút vett tőle, sem panaszkodott. Kérdezősködésére azt válaszolta, hogy egészen jól érzi magát. Utóbb 8 óra felé, Imrédy tanár is járt betegágyánál, akitől azt kérdezte suttogó hangon: — Orvos úr, látta az unokámat? Nemsokára rá, 8 órakor, elvesztette eszméletét és csendesen meghalt.”
A Köztérkép egy korabeli forrásra hivatkozva így ír haláláról és temetéséről:
„Halálhírét 1905. július 29-én a Székesfehérvár és Vidéke újságban Rosznagl Alajosné szül. Blazsejovszki Matild, az elhunyt leánya, Rosznagl Alajos, az elhunyt veje, és Rosznagl Ida, az elhunyt unokája közleményben közölték. A közleményben tájékoztatnak a Vígszínházbeli ravatalozásról, az ott történő beszentelésről, a székesfehérvári Szentháromság – ma Hosszú - temetőben való temetésről, és az ott történő Horváth István belvárosi plébános által végzett utólagos beszentelésről. 1905. július 28-án a művésznő holttestét átszállították a Vígszínházba, ahol felravatalozták. Ezt követően vonattal szállították Székesfehérvárra, ahol 1905. július 30-án örök nyugalomra helyezték. Később, 1905 októberében, veje jelenlétében áthelyezték a Székesfehérvár városa által adományozott díszsírhelyre.”
A Magyar Nemzet így ír a temetésről: „Székesfehérvárott Nikó Linát, a jeles színművésznőt vasárnap temették el nagy részvét mellett. A temetésen a gyászoló családon kívül megjelentek Mészáros Kálmán színészegyesületi igazgató, Ditrói Mór, a Vígszinház igazgatója és mások. A nyitott sírnál Mészáros Kálmán megható búcsúztatót mondott, míg Fanta dr. a székesfehérvári színügyi bizottság nevében fejezte ki a bizottság részvétét.”
Talán furcsának tűnhet a kor egyik ünnepelt dívájának kívánsága, mely szerint végső nyughelye Székesfehérvár legyen. Ez természetesen nem véletlen, a Köztérkép így ír erről:
„Székesfehérváron is többször fellépett. Például 1882-ben december 25-én Csiky Gergely a Szép leányok, december 26-án a Mátyás diák, december 27-én a Bocaccio darabokban, december 28-án pedig a Milyenek a mai nők bohózatban lépett fel.”
A művésznő vélhetően vendégfellépései során szeretett bele a városba, így akaratának megfelelően itt helyezték örök nyugalomra. Az Országos Színészegyesület központi igazgatósága országos gyűjtést indított síremlékére, a pénz azonban a vártnál lassabban gyűlt össze. Öt évvel később a Pesti Hírlap egy olvasói levelet közölt, melyben az állt, hogy a temetőbe látogató olvasójuk elhanyagoltnak, gondozatlannal látta a sírt, a Vígszínház társulata így új életet lehelt a gyűjtésbe és ennek köszönhetően az hamarosan elkészült. Ifjabb Havaranek Antal alkotásának avatására 1912. november 1-én került sor, erről egy fotógráfia is készült, mely több lapban megjelent, az ismert székesfehérvári fényképész, Fekete Zoltán jóvoltából. Az avatáson részt vett Nikó Lina unokája, Rosznagl Ida is. Lánya már nem élhette meg az avatást, 1909-ben elhunyt, ő szintén itt nyugszik Székesfehérváron.
„A síremlék, amely egy fehér obeliszket és egy gyászoló női alakot ábrázol, fölötte sikerült. Gyönyörű elhelyezése is arról tanúskodik, hogy Székesfehérvárott kellően becsülik es tisztelik a nagy művésznő emlékét.” – írta a Pesti Hírlap 1912. november 2-i számában.
