Három óra mészárlás – BJM Magyarországon
Három óra mészárlás – BJM Magyarországon
Három óra mészárlás – BJM MagyarországonAz elsősorban a DIG! című dokumentumfilmnek köszönhetően ismertté vált The Brian Jonestown Massacre most első alkalommal lépett fel Magyarországon. A zenekar egyik különlegessége, hogy művészi szabadságuk érdekében soha nem voltak hajlandóak leszerződni nagy lemezkiadóhoz. Az A38-as hajón tartott csütörtöki háromórás koncerten, megelevenedtek a hatvanas évek, mégpedig modern köntösben. Volt balhé és minden ami rock and roll.
Fotó: Horváth Reni
Anton Newcombe tűnik fel a dohányzóban. A kezdésig már csak alig fél óra van hátra. Tisztában vagyok vele, hogy idegesítő dolgot fogunk tenni öcsémmel. Hátaztán! Odalépünk hozzá, készítenénk egy közös fotót. Oké, mondja, nem bánja. Pedig köztudottan szeszélyes, nem mindig lehet nála a megfelelő pillanatot elkapni. Nekünk most sikerült, elnyertük valahogy a tetszését és velünk nagyon jó fej. Ez is megvolt, nem zaklatjuk tovább, továbbmegyünk, kiváltjuk a jegyünket és beállunk a színpad elé. Joel, a csörgődobos rohan át az üres küzdőtéren, felpattan a színpadra és eltűnik a backstage-ben, de előtte odaint nekünk. Nem rossz kezdés. Ütött-kopott hangszerek várják a félhomályban, hogy megszólaltassák őket. A közelben egy idősebb férfi arról beszél, hogy ezek a hangszerek kb. a hatvanas években készültek. Ha egy gitáron ennyire látszik az idő, akkor az tiszteletet parancsol és valószínűleg olyat tud, amit más hangszerek nem.
Kis várakozás után megjelenik a zenekar és megszólal a Never, Ever!. Ha kellőképpen extrovertált vagy és szeretnél a figyelem középpontjába kerülni egy koncerten, ne hagyd otthon a csörgődobodat! Állj az első sorba, tehetségtelenségedet kompenzáld lelkesedéssel, menj az agyára a körülötted állóknak és lehetőleg a zenekarnak is. A produkciót egyébként egészen jól viseli a banda, bár Joelen látszik némi értetlenség. A zenekar tagjai valószínűleg kitűnő nevelést kaptak. Ha valami zavarja őket, akkor azt Antonnak jelentik. A figyelemfelhívás teljes sikerrel jár hiszen többször is kéri a fiatalokat, hogy fejezzék be a csörömpölést. A zenekar türelme ellőtt le a kalappal. A közönség csupán egy alkalommal feszíti túl azt a bizonyos húrt. Szóval a hamisítatlan magyar vircsaftot is megismerhette a BJM. Táj-jelleg.
Nagyából a második óra környékén egy fiatalember üvöltve dalokat kér. Ami talán még elmegy egy vidéki kiskocsmában, vagy a lagziban, hogyaszongya: mostan aztat jáccad már el édes drága jó Félixem, hogy darumadár fenn az égen, vagy ha eztet nem tudod, akkor talán akácos út, az is jó lesz. Hadd rakjak a vonódba egy vasszázast… Ám Anton kifejtette, hogy ő áll mostan a színpadon és nem igazán szereti ha megmondják neki, hogy mit csináljon. Már csak a művészi autonómia miatt is, meg hát egyáltalán. Azonban emberünk az Önök kértékből, nem hagyta magát, micsoda vircsaft ez kérem, elvégre mégis ő fizetett a jegyért, szóval neki itten teljhatalma van és márpedig ő a nézését meg járását szeretné hallani, meg egy zónapörköltöt uborkasalátával. (Persze, ha nem túl drága.) Ebben a sűrű dialógban még elhangzik, hogy a „ Dandy Warhols sokkal jobb”, ahogy kell. Szóval a magyar rajongók még a (vélhetően) mesterségesen felfújt BJM-Dandy konfliktus szellemét is megidézik. Jó közönség ez!!! Ekkor Antontól mindenki megtudhatja, hogy sokat utaznak és szerencsére mindenhol vannak idióták és mindig be is mutatkoznak nekik, amint az látható is volt.
Fotó: Horváth Reni
A frontember szigorú precizitása legendás, hiszen ha valamelyik bandatag elront egy dalt akkor azt újra kell ám kezdeni, még koncerten is. Nem dolgoznak ők csak úgy, rúgd föl, hagyd ott módra és ez így is van rendjén. Aztán azt is látjuk ahogy megtanítja a dobost dobolni.
Mindenesetre a zenekar nagyon kitett magáért. Becsülettel végigjátszották a három órás koncertet. Nem voltak kötelező körök. Itt nem beszélhetünk slágerekről, nem volt látványos lézer show, vetítés, a zene volt a minden. Minden más csak elrontotta volna a hús-vér lélegző rock and rollt. Több helyről hallottam, hogy az utolsó igazi rock bandát láthatjuk. Nem csak a rajongók által jól ismert dallamok csendültek fel, de még a készülő új lemezből is kaptunk ízelítőt. Persze sok minden kavarog az emberben egy ilyen produkció után. Üzlet, művészet, megélhetés, szabad élet paradoxon. Nekem hitelesnek tűnt, amit láttam és hallottam, vagy legalábbis hinni akarok benne. Ebben akarok hinni. Mellesleg nyomát sem láttam a hivalkodó, pozőrségbe öntött önpusztításnak. A bandatagok diszkréten borozgattak a koncert alatt, lecsúszott egy-két mojito is. A frontember pedig úgy tűnt a szólóknál a zenétől „száll” el és a gyömbértől, amit ivott. Nagyon emberi volt, hogy a hangszereiket saját maguk kezelték, hangolták és állították be az effekteket a dalok közötti szünetekben. Az A38 kiváló helyszín volt erre a koncertre, hiszen a „kis klubok” hangulatában tud igazán ütős atmoszférát teremteni a BJM. Ugyan telt ház volt, de egy nagy stadiont valószínűleg nem tudnának megtölteni és nem is állna jól nekik.
Fotó:Horváth Reni
Nincs talán olyan közhely amit még nem írtak le a BJM-ről. Tipikusan az a zene, amely ha eljut valakihez, akkor beszippantja, és rendszerint azokhoz jut el, akiket érdekel a zene, a művészet és az alkotás néhol izzadt és mégis gördülékenyen tiszta, veszélyes és őszinte hangja. Ebből a szempontból talán a Velvet Underground-hoz tudnám hasonlítani. Róluk járta az a bizonyosan túlzó mondás, hogy akiket megtalált azok vagy művészek vagy narkósok lettek.
