7 évnél régebbi cikk

Minden, amit tudnod kell az új iPhone 7-ről
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaMinden, amit tudnod kell az új iPhone 7-ről
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined

Szakmai berkekben már hónapok óta pletykáltak róla és találgatták, hogy milyen is lesz az idén ősszel debütáló új iPhone 7. Eleinte még az sem volt biztos, hogy az idén lesz új iPhone, aztán a marketingesek belendültek és elkezdtek szállingózni az infók, hogy lesz... Majd elkezdtek sokasodni a találgatások is, hogy ha lesz, milyen is lesz.

Mára aztán kiderült, hogy a szeptember hetedikére tervezett San Franciscó-i sajtótájékoztatót sem véletlen tartotta szeptember 7-én Tim Cook. Igen, megtörtént a nagy bejelentés. Itt az iPhone 7! Jött pár újdonság, jött pár új ötlet. Lesz aminek túlságosan nem fogunk örülni és lesz persze, amiért a fanatikusok rohannak az első Apple üzletbe, hogy leszurkolják a majd' kétszázötvenezer forintos összeget, hogy birtokolhassák.

iPhone 7 - kétszer is

Igen, kétszer, mert az Apple, ha dob, akkor duplán gurít és nem szeretne hézagot hagyni a piacon. Lesz az iPhone 7-ből is egy kisebb és egy nagyobb tesó. A kisebb (az egyszerűség kedvéért legyen iPhone 7) csak 4,7" méretű kijelzővel, míg a nagyobb - jelezve a méretét -, az iPhone 7 Plus, 5,5" kijelzővel érkezett. De akad ezen túl is érdekesség.

Nincs tovább jack dugó!

Az már hónapok, talán évek óta is tudható, hogy a készülékgyártók nagyon szabadulnának az ósdivá vált még a SONY walkmanek idejében bevezetett, klasszikus 3,5 mm-es jack dugós fülhallgató csatlakozóktól. Ezidáig senki sem merte ezt meglépni, túl sok ilyen csatlakozós eszköz van a piacon. Elég csak a zsebünkben, táskánkban körülnézni és láthatjuk, hogy minden újonnan vett mobilhoz is adtak egyet. Így nem meglepő, hogy vagyunk egy páran olyanok, akiknek egész arzenálja van otthon jack-es fülesekből. De a technika nem áll meg, jelenlegi állása szerint a gyártóknak ez okozza a legnagyobb fejtörést a készülékekhez mérten hatalmas méretével. De az Apple bátor! Ők az első olyan mobil gyártók, akik léptek, és elhagyták a jack dugót! Itt a vég! Mi lesz most?

Kétségbe esni nem kell, de az olcsó kínai füleseknek befellegzett. Egy darabig. Lesz helyettük viszont milliónyi átalakító adapter, melyek majd pont arra lesznek jók, hogy a sokkal jobb hangminőséget biztosító Lightning csatlakozós hangeszközöket visszahúzzák a jack dugó analóg minőségére. Sajnos. Hogy ez mennyire lesz így, az majd az Apple-n is múlik. Volt már, aki tudott venni minőségi kiegészítőt elérhető áron Apple termékhez? Ja, és akkor mostantól vagy töltünk, vagy zenét hallgatunk, mert Lightning csatlakozóból csak egy lesz az iPhone-okon!

Irány a strand!

De akad még újdonság bőven. Mostantól például már fürödhetünk is iPhone-nal. Természetesen vízálló tok nélkül, mert hogy az új iPhone 7 mostantól víz- és porálló is. Annyira persze ez sem újdonság, láttunk már vízálló készüléket a konkurenciától is, elég csak a Samsungra, vagy az LG-re gondolunk. Nehéz évente olyan új fícsöröket felvonultatni, amit valamelyik másik gyártó még nem dobott be a köztudatba. Most az iPhone 7 ült a medence szélére. Nem is olyan haszontalan funkció ez egyébként. Már ha csak a véletlen kiborult borra vagy sörre gondolunk. De én láttam már felmosó vödörbe esett telefont is. Persze az nem volt vízálló.

Szűkös tárhely?

Memória terén a kezdeti gyermekbetegségeit kezdi kinőni az iPhone, de microSD kártya foglalat továbbra sincs a telefonokon, ellenben kezd elfogadhatóra nőni a használható memória kapacitása. A belépő modell (mert hogy lesz jó pár választási lehetőség e tekintetben) 32GB-tól indul. Ez manapság - figyelembe véve a microSD kártyák bagatell árát, no és persze azt, hogy az új iPhone mekkora fotókat készít új kameráival - éppen elégséges. De semmiképp sem kényelmes. Érdekes, de az a tény, hogy létezik 64GB-os memória chip is az IT-piacon, valahogy elkerülte a tervezők figyelmét, mert a következő választható kapacitás a 128GB illetve a 256GB. Ami persze az Apple gondolkodásában azt is jelenti, hogy a készülék árak igen meredeken indulnak felfelé.

Dupla kamera

Ha már memória, és fotókészítés, az új iPhone kamerái is nagyobbak lettek. De nem a megapixelek hajhászása a lényeg. Amúgy a hátlapi kamerák 12MP-re, míg az előlapi kamerák 7MP-re híztak. Sokkal érdekesebb, hogy a nagy tesó (iPhone 7 Plus) dual kamerát kap, ami mélység élesség beállítására is alkalmas lehet, persze nem szoftveresen. De ezzel várjuk meg a teszteket. Születtek már hasonló bejelentésekből kevésbé jól sikerült képek. Az sokkal érdekesebb, hogy az ígéretek szerint gyenge fényviszonyok között is jobb képek születhetnek majd köszönhetően a kamera jobb fényerősség értékének (f/1,8).

Aztán jöttek tömött sorokban a kisebb, de még is csak újdonságok, no meg az ígéretek...

- Új home gomb, mely a Macbook trackpadjéhez hasonlóan nyomásérzékeny és visszajelzésre is képes;
- Sztereo hangszórók a készülék két szélén;
- Super Mario és Pokemon Go! játék már az iPhone-okon is! (Nagyon kell marketing - ezek nélkül már nem is piacképes az iPhone 7?);
- Itt a végleges iOS 10 (Siri okosabb lesz?);
- 40%-kal gyorsabb, mint az előd iPhone 6 (bár az sem lustaságáról volt ismert, akkor meg minek a sebesség hajhászás?);
- Megnövelt akku kapacitás (akár egy órával is többet bír, mint az iPhone 6);
- Nagyobb fényerejű és nyomás érzékeny Retina HD kijelző.

Magyarországon szeptember 23-tól kapható az iPhone 7

Engem összességében nem győzött meg Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. Bár kétségtelen tény, hogy az új iPhone szebb, jobb, okosabb, gyorsabb, (és drágább) mint elődje, de a konkurens márkák is tudják ezt, bár az ő árcédulájukon jóval alacsonyabb összeg szerepel. Igen, tudom az Apple a prémium kategóriában utazik és az együtt élés vele egy életérzés, na de ennyiért? Amúgy itthon szeptember 23. a jeles dátum: ekkor kerül az üzletek polcaira az új iPhone. Gyanítom a márka fanatikus rajongói már most szervezik a sorbanállós pikniket, hogy megszerezzék a készüléket már a forgalomba kerülés első napján. De azt azért ne feledjük, hogy érdemes megvárni míg az iPhone 7 bekerül a nagy mobilszolgáltatók kínálatába is, mert onnantól azért a különböző kedvezmények és akciók során talán lesz egy-egy elérhető árkonstrukciós ajánlat is, persze szigorúan 2 év hűség vállalása mellett.

(Még több IT, még több kütyü minden hétköznap 11:30-12:00 között és vasárnaponként 16:00-17:00 között a 99.2 Vörösmarty Rádióban.)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek