Miért nem ciki a turkáló? - A pénztárcakímélő jónőség titkai
Miért nem ciki a turkáló? - A pénztárcakímélő jónőség titkai
Miért nem ciki a turkáló? - A pénztárcakímélő jónőség titkai- Turkálóban vásárolsz? – nézek rá csodálkozva, amikor egy kávézóban összefutunk.
- Miért? Mi a baj ezzel? Nem vagyok hajlandó csillagászati összegeket kifizetni olyan ruhákért, amiket olcsón is megkaphatok. Nem pénzfüggő az, hogy valaki stílusos és csinos legyen! Persze fontos a külsőség, de ezek mégis csak díszletek… „rongyok”. Paradox helyzet: nem ezektől vagyok valaki, de azért az emberek mégis ezek alapján ítélnek majd meg!
- Milyen típusú turikat részesítesz előnyben?
- Szeretem a kilós turkálókat. Olyan cipőket, csizmákat lehet túrni 2-300 Ft-ért, hogy megőrülsz. Alapos vagyok: egy jó turkálóban 3-4 órát is el tudok tölteni. Szeretem például a Háda turikat, ahol gyönyörű, új dolgokat lehet találni. A turkáló ugyanis nem azt jelenti, hogy agyonhasznált dolgokat vásárolunk. Sőt, vannak olyan világmárkák, amit egyszerűen újonnan sem szabad megvenni, olyan rossz alapanyagból készítik a ruhákat. Hazaviszed, kimosod, és összemegy, vagy megváltoztatja a körvonalát. Ezeket a boltokat messzire kerülöm. Képzeld, én szeretem a kínai üzleteket is. Néha olyan darabokat lehet találni, amiről meg nem mondja senki, honnét vadásztad. Régebben imádtam a Józsefvárosi Piacot, nagyon kár, hogy elbontották. Ott végigsétálni olyan volt, mintha kiutaztam volna külföldre.
- Mi az, amire vadászat közben a leginkább figyelni kell?
- Az anyagra. Utána jöhet a méret. De méretben jó vagyok, mert valakire biztosan jó lesz, amit találtam. És aztán a fazon: jelenleg a negyvenes évek divatja a trendi. Nézz rám, amit most viselek, azt is úgy turkáltam. Minden turkáláshoz úgy állok, hogy: „Itt fogom megtalálni életem ruháját!” Ez olyasmi, mint az aranyláz, vagyis a kincskereséshez hasonló ösztönöket mozgat, ezért könnyen függőséghez is vezethet. És megtalálod a kincset, csak türelem, és gyakorlat kell hozzá.
- Megtaláltad már életed ruháját?
- Eddigi legnagyobb fogásom egy Salvattore Ferragamo lakkfekete férficipő. Eredeti, sorozatszámmal ellátott. 4000 Ft-ért vettem, a tényleges ára pedig több, mint 900 euró. A férjem hordja, méretben is jó rá. Szeretek férfiakat is öltöztetni, szeretem, ha egy férfi stílusos.
- Öltözteted az embereket?
- Igen, hisz nézz rám! Stílustanácsadó vagyok. Keresem mindenben, mindenkiben a szépet, és a harmóniát. Attól lesz jó a kisugárzásod, hogy jól érzed magad a ruhádban és jól érzed magad a bőrödben. Volt egy lány, aki nem volt hajlandó mást felvenni, csak feketét, fehéret. Ráadtam egy színes, bő ruhát, és azt mondta: „Ez nekem nem áll jól!” Egyébként ez az általános első reakció, a tiltakozás. De azt is megfigyeltem, hogy az „én aztán ezt soha” – ruhákból lesznek később a legkedveltebb darabok.
- Miért van ez?
- Mert az emberek ódzkodnak a szokatlantól. És a nézőpont miatt. A tükörben főként a részleteidre figyelsz, (tisztelet a kivételnek) és nem látod magad egészként, mintegy külső szemlélőként. Magad számára olyan vagy, akár egy összeszerelhető legó emberke. Megtetszik máson a szoláriumozott bőrszín, és elkezdesz heti 3x szoliba járni, mert azt hiszed, az majd jó lesz neked. Felveszel olyan ruhát, ami X-nek is jól állt, növesztesz hosszú, vörös körmöket, olyan lesz a hajad, mint Y-nak, vagyis mindenhonnan szerzel, és magadra építesz alkatrészeket. De milyen hatást kelt ez a sok minden egymás mellett? Sokszor van úgy, hogy az önmagukban jó részletek végül mégis diszharmóniát eredményeznek. Igyekszem erre felnyitni a szemeket, van, akivel ez egy lassabb, óvatosabb folyamat, de vannak olyanok is, akikkel nyíltan lehet beszélni. Először elmegyek a gardróbodba és kinek így, kinek úgy jelzek mindent, amiről azt gondolom, „Na ezt nem!” - a te esetedben kezdeném ezzel a csizmával! – bök Báthory Patrícia nevetve az asztal alá – És aztán elmegyünk, és keresünk újat. Amit a legjobban élvezek, az a közös vásárlás. Minden nő csodaként éli meg a nőiessége kibontását.
- Ez könnyen megy? – kérdezem, miközben magam alá húzom a lábaimat.
- Hitetlenkedve jönnek el hozzánk. Nem hiszik el, hogy ha ruhát választok nekik, kisminkeljük, hajat csináltatunk, fotózzuk – ettől majd jobban érzik magukat. Különben ahhoz, hogy le merd fotóztatni magad – bátorság kell, főleg, ha plusz kilóid vannak. A társadalom nem elfogadó a túlsúlyosakkal. Az üzletek sincsenek eléggé felkészülve arra, hogy nagyon nagy méretek legyenek a polcokon. Erre is jó a turi, hiszen például Angliában átlagosan nagyobb termetűek a nők, mint Európa többi országában. Az angol turkálókban nagyon szép, ízléses ruhákat találhatunk ultra size méretben is. A fotózásokon látom, hogy a duci csajokból is ki lehet hozni az igazi nőt. Hitetlenkedve érkeznek, és boldogan távoznak, mert sikerül nekik megmutatni, hogy milyenek valójában.
- Ez körülbelül mennyi idő?
- Minimum 5-6 órát vesz igénybe, mire kibontjuk a rétegeket. Van, akivel könnyen lehet haladni, mert befogadó… Ebből a szempontból nagyon jól lehet együtt dolgozni gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nőkkel. Ők mindent egy lapra tesznek fel: élni és tapasztalni akarnak. Őszinték, nincsen bennük tiltakozás, ellenállás. „Csináljuk, próbáljuk ki!” – mondják. Eszembe jut egy üvegcsontú hölgy, aki azért jött el hozzánk, mert elege lett a kezelésekből, és boldog volt, hogy nem csak az orvosnál ül, vagy otthon van. Elhatározta, hogy jól fogja magát érezni nálunk, és az általunk nyújtott élményeket kiélvezi az utolsó cseppig. A kisugárzása miatt nem csak ő – mi is nagyon jól éreztük magunkat vele.
- Mit jelent számodra az a szó, hogy önbizalom?
- Azt, hogy tudom, mit akarok. Ki vagyok, és hová tartok. Ezek egyszerű kérdések, és mégis néha nehezen megfogalmazhatók. Önbizalom, amikor önmagamat rendbe rakom. Nagyon kevesen elégedettek az életükkel: másokat vagy a körülményeket okolják, s aztán csak sodródnak. Pedig előbb magunkat kell rendbe tenni ahhoz, hogy be tudjuk vonzani azokat a dolgokat, amelyek velünk már jól működnek.
- Te hogyan éled a mindennapjaidat?
- Hatkor kelek, hogy legyen idő önmagamra: szeretem a megszokott kis rituáléimat. Szeretek önmagammal időt tölteni. Az egyedüllét nem feltétlenül magány. Belenézek a tükörbe, megnézem az arcomat: szeretettel. Milyen jó, hogy itt vagyok, és tudom tenni a dolgomat... Van egy csodálatos férjem, akivel öt gyereket nevelünk, neveltünk, és van két unokánk, úgyhogy akad tennivalónk bőven.
