Apa kezdődik! De miért? - Gyerekek a reklámokban
Apa kezdődik! De miért? - Gyerekek a reklámokban
Apa kezdődik! De miért? - Gyerekek a reklámokbanA reklámok mára vitathatatlanul az életünk részét képezik. Az emberek megjegyzik, egymást idegesítik a kiragadott, szállóigévé vált mondatokkal, vagy éppen váratlanul benyomják egy beszélgetésben, általános röhögőgörcsöt kiváltva a társaság tagjaiból. Fluimucil Ábel esete azonban eltér az eddigiektől. A karakter sorsáról ezúttal döntöttek a magyarok, az ítélet pedig egy nyilvános, rituális - és persze fiktív - kivégzés. Látható tehát, hogy ennél az ügynél a fogyasztók már jóval messzebb mentek, és kifejezetten durva megnyilvánulások is megjelentek az interneten a témában. Fluimucil Ábel rituális kivégzéséhez a Facebookon toboroznak tagokat (a cikk megírásáig már 10 ezer résztvevője van a humoros célból létrejött programnak), megalakult egy Demiért közösség is, és további események, paródiák és mémek is születtek a témában.
Mielőtt elkezdenénk válaszokat keresni a "de miért?" kérdések sorára (hoppá), előbb szögezzük le a lényeget: a reklámok főszereplői, jelen esetben Ábel egy fiktív karakter, egy kitalált figura, a gyerekszereplő azonban valóságos. A kiakadás vonatkozzon tehát továbbra is a karakterre, az agyból kipattant torzszülöttre, ne pedig a kisfiúra, akinek kijutott az a szerencsétlen feladat, hogy eljátszhassa ezt a szerepet. Nehéz elválasztani a szereplőt a szereptől, de keverjük össze a képzeletet a valósággal, tudjuk a határokat, és hogy minek hol a helye. Térjünk rá a reklámra.
Általánosságban véve rengeteg gyógyszerreklám fut a tévében. Az éppen nézett film kellős közepén egyszercsak beüt a kényszerszünet, és tíz üde percig elmerülhetünk a köhögés, az allegria, a vitaminok, az ízületi fájdalom, a puffadás, a prosztata és a további testi-szervi betegségek világában. Az ősz végéhez és a tél kezdetéhez közeledve valószínűleg most már minden második reklám a megfázás és az influenza tüneteire kínál megoldást. És ez lett a végzete az említett Ábel nevű karakternek is, aki egy köptető kapcsán indokolatlanul sokszor és szokatlanul idegesítő hangnemben kérdezgeti angyali türelmű anyukáját és nagymamáját, hogy "de miért" kell bevennie azt az átkozott csodaszert.
Úgy látom, hogy a reklámok az ellentétekre épülnek. A reklámok célja ugyanis sokszor az, hogy élethű környezetek, élethelyzetek, karakterek megidézésvel véssék agyunkba a termék nevét és feladatát. Ennek végeredménye általában mégis egy nagyon mű, nagyon szájbarágós pár perces műsor, aminek már nincs sok köze a való élethez. A sulykoláshoz előszeretettel használnak egy fülbemászó dallamot (Callgonnal a mosógép is tovább él), egy jó szöveget (Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Gyümölcs a Jogobellában!), egy való életből vett helyzetet (kifakultak a ruhák jajne, sebaj van Perwoll, Vanish, Tomi, Ariel stb.), egy valamilyen látványvilágot, vagy éppen egy figyelemfelkeltő karaktert - ilyen például a Danone Activia Pocak-babája és a Fluimucil gyógyszer Álbelje is.
Akkor mindennek fényében miért is verte ki a biztosítékot a szóban forgó gyógyszerreklám és karaktere? Véleményem szerint azért, mert míg környezetében ez is egy valós élethelyzetet igyekszik megjeleníteni (beteg a gyerek, meg kell gyógyítani valahogyan), addig ez a törekvés a reklám részleteiből abszolút hiányzik. Először is, a gyerek nem tűnik betegnek. Mindennek tetejébe igencsak aktív, állandóan kérdez, idegesítően kíváncsi. Viselkedése úgy egyébként a korához képest élethűre sikerült. A dolog ott bukik el, hogy ezzel ellentétben reklámbeli anyukájának és nagymamájának a reakciója a való életben megintcsak nem így nézne ki. A néző pedig nem csak megérzi a hazugságot, de ha az ilyen nyilvánvalóan tör a felszínre, akkor még fel is idegesíti magát rajta, hogy őt ugyan ne nézzék már hülyének. De miért?
A reklámról és annak hátteréről Gosztonyi Csabát, a Carbon Group Communications alapító-tulajdonosát kérdeztük.
- Nyilván termék- és márkafüggő, hogy kinek jó az ilyen típusú kommunikáció. Persze, vannak márkák, amiknek kifejezetten ártalmas lenne egy ilyen kontextusú reklám. Ennek a gyógyszernek azonban valószínűleg szüksége van az ismertségre, hogy bevésse agyunkba a márkanevét. Azt gondolom, hogy ez egy gyógyszernél különösen nehéz feladat, hiszen a bonyolult nevet nem könnyű sem megjegyezni, sem kiejteni. Ezért lehet szükség egy erőteljesebb reklámra, amiről feltételezhető, hogy a közösségi média csatornáin is elterjed - mondta Gosztonyi. - Nem ismerem a megbízót, de feltételezem, hogy egy professzionális cégről van szó, akik tudják, mire költik a pénzüket. Ez valószínűleg egy tudatosan felépített kampány volt, és nem tartom valószínűnek, hogy véletlenül alakult ez így és most szánják-bánják, hogy ilyen karaktert tettek bele a reklámba - tette hozzá a szakember.
Gosztonyi Csaba reklámszakember (Fotó: Metropol)
Oké, felidegesített egy reklám, na bumm, volt már ilyen. De hogyan durvulhatott el ez annyira, hogy a nézők már a közösségi oldalakon szervezik a karakter halálbüntetését? A reklámszakember ezt a jelenséget a következővel magyarázta:
- Az emberek már jártasabbak a különböző közösségi csatornákban, könnyebben gyártanak tartalmakat. Ez is lehet az oka, hogy ennek a reklámnak most nagyobb a hatása. De korábban is voltak már felháborodások, szerintem ez egy természetes jelenség - mondta Gosztonyi, végül a következővel fejezte be gondolatmenetét: - A szereplők, jelen esetben a gyerekek és az értük felelősséget vállaló szülők feladata, hogy azon a napon rendelkezésre álljanak a reklámhoz és körülbelül tudják, mi lesz a dolguk, ezért kapják a napidíjukat. Az, hogy utána ebből milyen termék vagy film születik, arra már nincs ráhatásuk, a vágott filmet már nem látják.
Ahogy egyre mélyebben mászunk bele az emlékezetessé váló reklámok receptjébe, lelki szemeink előtt egyszer csak megjelenhet egy kanapén ugráló gyerkőc, és egyre hangosabban hallhatjuk: apa kezdődik, apa kezdődik, apa kezdődik, kezdődik, keezdődik! Megkerestük a reklám főszereplőjét, a ma 16 éves Gerner Koppányt és édesapját, az egykor a Vörösmarty Színházban játszó Gerner Csabát. A várt negatív visszajelzésekkel ellentétben azonban Koppány és édesapja abszolút pozitív tapasztalatokat és történeteket osztottak meg velünk.
- Ez a reklám egy baráti felkérésre készült, tehát itt nem volt megelőző válogatás; odamentünk, meglátták és rendben volt. Engem azonban utána már hidegen hagyott a dolog, hiszen nem ettől lesz tehetségesebb vagy híresebb a gyerek. Ez éppen olyan népszerűség, mint egy napi showműsorban benne lenni - mondta az édesapa, Gerner Csaba. - A szülőn múlik ilyenkor minden, illetve a szülő-gyerek viszonyon. Az, hogy aztán a gyerek ezt hogyan kezeli, szintén a neveltetéstől függ. Lehetnek persze káros hatásai, de pozitív hatásai is. Például egy bizonyos elhivatottságot adhat a gyereknek, megláthat valamit a forgatáson, ami felkelti az érdeklődését, és aztán elképzelhető, hogy ennek hatására a fotózás felé fordul. De önmagban véve ez egy reklám, és úgy gondolom, hogy nem érdemes levonni belőle túl sok következtetést. Mindenképpen jó, ha valamilyen az a reklám, és nem unalmas, nem érdektelen. Dehát ez is általában a célja, hogy felhívja a figyelmet a termékre. Igyekezzünk a helyükön kezelni ezeket.
A családfő még egy érdekes történetet is elmesélt: - Alapvetően nem értek attrocitások, a sajtót sem nagyon engedtük a közelünkbe. A környezetünkben sem volt probléma. Volt viszont egy érdekes eset. A fehérváriaknak ismerős lehet Buch Tibi neve, aki nekem kollégám és jó barátom. Egyik nap azt mondta nekem: "ide figyelj, van a tévében az a reklám, azt a gyereket agyon tudnám vágni, hallod, ahogy az ott ugrál..". Akkor ő még nem tudta, hogy én vagyok a srác apja. Mondtam neki: "Köszi Tibi, a fiamról beszélsz". Először nem hitte el, jött a "persze-persze", mire mondtam neki, hogy "de-de az az én fiam, Koppány, már találkoztál is vele!". Erre már leesett neki a tantusz, mondta, hogy "húúú tényleg, bocs ne haragudj!", én meg azt válaszoltam neki, "dehogy haragszom, ez egy reklám!" (nevet)
Mint megtudtuk, a T-home reklámot 10 évvel ezelőtt, tavasszal forgatták. A ma 16 éves Koppány akkoriban 6 éves volt, azon az őszön ment az általános iskola első osztályába. A következőket mesélte arról az időszakról:
- Én abszolút jól éreztem magam közben, szerettem ezzel bohóckodni. Utána meg kifejezetten vicces volt. Emlékszem, hogy elsőben az osztálytársaim odavoltak, imádták ezt a reklámot. Ebben a helyzetben meg kell tanulni nevetni saját magunkon. Több év elteltével visszanézve ugyanis elég nevetségesnek tűnhet ez az egész, a videó alatti kommentekről nem is beszélve. Ilyenkor tudnia kell az embernek röhögnie magában, elég érdekes dolgokat írnak oda az emberek (nevet). A reklám után is érdemes ráfeküdni erre a dologra, tovább haladni, további szerepeket megszerezni. Megéri. A mai napig is feljön még olykor ez a történet, hiszen előfordul, hogy valakit megismerek és egy régi barátomtól megtudja, hogy én szerepeltem a reklámban.
Gerner Koppány azóta már szinkronszínészként és rádióreklámok felmondójaként is szerepelt, ma pedig dráma szakon tanul. Azt hiszem, a megélt pozitív tapasztalatok és a kiérlelt jövőkép magukért beszélnek.
Egy sikeresként elkönyvelt reklám érzelmeket vált ki. Utálhatjuk, szerethetjük, kiröhöghetjük, de valamilyen formában időről-időre felemlegetjük. Ez kivetül a közösségi média csatornáira is, ahol posztokkal, mémekkel, paródiákkal terjesztjük. És minél jobban pörög a reklám a valós vagy virtuális szóbeszédben, annál ismertebb lesz a termék is.
A gyógyszerreklám és a további gyerek karaktereket felhasználó, ráadásul negatív kicsengésű reklámok esetében igazából etikai kérdésekről van szó. Szabad-e egy gyereket kitenni ilyennek, céltáblaként használni? Valószínűleg mindannyian sejtjük, hogy nem a gyerek tehet arról, hogy miről szól az adott reklám, vagy hogy egyáltalán benne szerepel. Ahogy Gosztonyi Csaba reklámszakember és Gerner Csaba is utaltak rá, a felelősség itt elsősorban szülőé, ugyanúgy rajta múlik az is, hogyan éli meg mindezt a gyerek, tudja-e ezt pozitívan kezelni. A reklámipar pedig így vagy úgy, de teszi a dolgát, ahogy a fogyasztók is.
Összességében tehát nem szabad túl komolyan venni a dolgot és sose felejtsük el, hogy mindig van választási lehetőségünk: távkapcsolónak hívják.
