Nem csak krónikus betegeknek lehetnek hasznosak ezek az alkalmazásokNem csak krónikus betegeknek lehetnek hasznosak ezek az alkalmazások
Nem, nem a fitnesz karkötőkre, fitnesz pántokra gondolok. Létezik az a verzió is, de most nem arra fókuszálnék. Sokkal inkább azokra az applikációkra, programokra, melyek kihasználva a technika fejlődését a zsebünkben fellelhető okostelefonunk, tabletünk ügyes kiegészítői lehetnek és amelyek segítenek nekünk, ha egészségünk megőrzésében nem is, de annak nyilvántartásában, naplózásában, sőt még akár a dokival való kommunikációban is adott esetben. Mutatok kettő olyan programot, melyeket telefonunkra telepítve könnyebbé tehetik életünket.
Laborom - a zsebemben
Lehet, nem mindenkit hoz lázba ez a program, de aki rendszeresen jár például laborba, vagy betegsége miatt napi szinten gyógyszerhez kötött, azoknak tuti megdobogtatja a szívét ez az alkalmazás. Segítségével sokkal egyszerűbbé válik a napi adminisztráció, akár a vérnyomásmérés, akár a vércukorszint tekintetében, de akár még figyelmeztető is beállítható a rendszeresen szedett pirulákhoz.
Elsősorban krónikus betegeknek, magas vérnyomással és cukorbetegséggel élőknek ajánlja a szoftver fejlesztője ezt az Androidra, iPhone-ra és iPadre is ingyen letölthető magyar alkalmazást, amely segít rendszerezni a napi méréseket és a gyógyszerek használatát.
A magas vérnyomással és cukorbetegséggel élőknek nagyon kell figyelniük arra, hogy rendszeresen mérjék vérnyomásukat, vércukorszintjüket, átlássák és rendszerezzék orvosi vizsgálataik eredményeit, illetve minden gyógyszerüket időben bevegyék. Nem csak maguk miatt, hiszen az orvosok munkáját is meg tudják ezzel könnyíteni. Ebben segít egy nagyszerű magyar alkalmazás, amely Androidra, iPhone-ra és iPadre is ingyen letölthető.
A Laborom a krónikus betegségekkel küzdő emberek életét segíti azzal, hogy minden mérést, egészségügyi adatot beírhatnak az alkalmazásba. A testmagasság és a súly megadásával a testtömegindexüket is láthatják a felhasználók, a vérnyomás- és vércukormérések adatait egy könnyen átlátható menüben írhatják, illetve a Laborom lehetőségre kattintva részletesebb adatokat is megadhatnak, például ha megkapják a vérképeredményeket. Az eredményeket egyrészt rendszerezve láthatják a betegek, másrészt pedig grafikonon is megnézhetik azok alakulását.
A gyógyszerhasználatot is le lehet jegyezni, hiszen a Gyógyszereim lehetőséget választva a magyar egészségügyi rendszerben ismert gyógyszerek között (PUPHA adatbázis) lehet keresni, és bejelölni azokat, amelyeket használnak a betegek. Sőt, emlékeztetőt is be lehet állítani a gyógyszerekhez.
A legújabb frissítés azonban már nem csak a krónikus betegséggel élőknek nagy segítség: mindenkinek ott lapul a fiókban legalább néhány lelete, és olykor-olykor mindannyian járunk orvoshoz, vérvételre, felülvizsgálatokra. A Laborom alkalmazásban rendezhetjük és egy helyen, biztonságosan tárolhatjuk ezeket. Elmenthetjük hogy hol, mikor és milyen vizsgálaton voltunk, milyen műtéteink voltak vagy, hogy mikor kell legközelebb orvoshoz mennünk. A közelgő vizsgálatokra az alkalmazás figyelmezteti a felhasználóját, és a vizsgálat után vagy közben jegyzetet készíthetünk és a leletünket is csatolhatjuk a Laborom appon keresztül, így később könnyen megtalálhatjuk azokat. A webes felületnek köszönhetően pedig még jobban áttekinthetővé váltak az egészségügyi adataink, ráadásul egy esetleges külföldi tartózkodás esetén a fontosabb adataink 12 nyelven állnak azonnal rendelkezésre. Az ingyenes Laborom alkalmazás androidra és ios-re is letölthető, a regisztrációt követően pedig a web.laborom.org linken láthatjuk adatainkat.
A Laborom rövidtávú fejlesztési tervei között szerepel egy olyan online platform kialakítása magánklinikák részére, ahol a klinikák tudják figyelni ügyfeleik a Laborom alkalmazásba felvitt egészségügyi adatait. Ez lehetővé teszi az orvosoknak, hogy úgy fogadják a pácienst, hogy már fel vannak készülve a vizitre a teljes kórtörténettel, így rengeteg időt spórolnak, illetve pontosabb képet kapnak a páciens előéletéről. A platform továbbá képes lesz fogadni időpont kéréseket a Laborom alkalmazás felhasználóitól, valamint egy vizsgálat után a páciensek azonnal megkapják a leleteiket, zárójelentéseiket elektronikusan az alkalmazásba, így a kórtörténetük mindig friss marad, mivel ezek bekerülnek a megfelelő helyekre a digitális kórtörténetükben.
Medigen - a gyógyszer rendelő
A fenti példa is jól mutatja, hogy az informatika nem csak a háztartásokban és kórházakban dübörög, hanem a zsebünkben lévő okostelefonok és karunkra csatolt okosórák is egyre több egészségügyi adatunkat képesek mérni. Eközben a betegek ellátását szolgáló egyik legfontosabb dokumentum az orvosok által kiállított vény viszonylag érintetlenül maradt. Vagy legalábbis kevesen tudjuk, hogy már most létezik Magyarországon is olyan megoldás, mellyel kényelmesebbé tehetjük a gyógyszerkiváltást.
A szintén magyar Medigen még tavaly fejlesztette le azt az androidos eszközökre, valamint iPhone-ra és iPadre is elérhető alkalmazást, ami leegyszerűsíti a gyógyszertárak és a betegek közti kommunikációt, ennek köszönhetően pedig csökken a kiváltás folyamatával töltött idő is. Az app segítségével elég csupán leolvasni az orvos által felírt recept vonalkódját, amit a rendszer elküld az általunk kiválasztott patikának. Ehhez persze a gyógyszertárnak csatlakoznia kell a rendszerhez, de egyre többen meg is teszik ezt, sőt az alkalmazásban már most találunk több székesfehérvári patikát is. Ennek köszönhetően elkerülhető a felesleges sorban állás, a gyógyszerész ugyanis azonnal küld egy üzenetet, ha összeállt a megrendelt csomag.
A Medigen rendszerének másik előnye, hogy a leolvasott kódnak és az elküldött rendelésnek köszönhetően a gyógyszertárban nem kell az orvosok írását “visszafejteni”, így a patikusok számára is jóval kisebb lesz a hibázási lehetőség. A megoldás ugyanakkor nemcsak akkor használható, ha az orvos által felírt gyógyszerek kiváltásáról van szó. Az alkalmazásban ugyanis a már meglévő, de fogyóban lévő vény nélkül kapható gyógyszer vonalkódját is leolvashatjuk a dobozról, így azt szintén “berendelhetjük” a patikától.
Ez utóbbi lehetőség főleg azoknak jön nagyon jól, akik nem csak saját maguk, hanem az idősebb szüleik, nagyszüleik gyógyszereinek kiváltását intézik. A vonalkód leolvasásával ugyanis nem kell külön fejben tartani, hogy milyen gyógyszerre van szükség, és az üres dobozt sem kell elvinni a patikába.
A privát fejlesztés mellett egy, a papírrecepteket teljesen kiváltó állami megoldás is készül. A jelenlegi tervek szerint ugyanis jövő szeptembertől a magyar gyógyszertárakban is kötelezővé válik az elektronikus recept. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ még 2015. októberében adta hírül, hogy elkészültek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) működését biztosító feltételekkel, így az elmúlt egy évben már a rendszerhez tartozó funkciók tesztelése zajlott. Bár eredetileg 2017. januárjától indították volna el a rendszert, ezt az adatok maximális védelmi körülményeinek kialakítására hivatkozva elhalasztották.
A rendszer indítása idehaza azonban nem jelent egyet azzal, hogy azonnal megszűnik a papíralapú felírás, a tervek szerint az orvos döntheti majd el, hogy melyik megoldást választja. A kiváltás folyamatát viszont már most is meg lehet gyorsítani a Medigen alkalmazással melyet iPhone-ra, és androidos mobilra is telepíthetünk.