7 évnél régebbi cikk

Az Aranytemplom ostroma
Fehérvár Médiacentrum fotójaAz Aranytemplom ostroma

Amikor 1984. június harmadikán Indira Gandhi indiai miniszterelnök hosszas tépelődés után utasítást adott a hadsereg elit alakulatainak és elrendelte a szikhek legfontosabb vallási központja, az amritszári Aranytemplom katonai erővel történő megrohamozását, még nem tudta, hogy döntésével egyúttal meghozta saját halálos ítéletét is.

Az északnyugat-indiai Pandzsáb államban élő szikhek (akiknek egyistenhite mintegy ötszáz évvel ezelőtt a hinduizmus és az iszlám egyfajta, akkoriban ideálisnak vélt ötvöződéséből keletkezett) sohasem tartoztak a történelem fenegyerekei közé. Békés, emberközpontú, kifejezetten meditatív jellegű vallásuk egyetlen esetben nem ismeri a toleranciát: ha valaki erőszakkal hitük ellen tör.

Két szék közt, a pad alatt

A huszadik század második felében a szikhek hatványozottan megtapasztalták, hogy milyen kényelmetlen dolog két nagy szomszédvallás és egymással folyamatosan acsarkodó nemzet közé ékelődve élni. A húszmilliós szikh népesség hazáját, Pandzsábot az egykori Brit India két utódállama 1947-ben egy huszáros vágással kettéosztotta: nyugati háromnegyedét a muszlim Pakisztán, keleti egynegyedét a hindu India kapta. A szikhek véleményére pedig senki nem volt kíváncsi.

A tolerancia szünetel

A jellegzetes turbánjukról és ápolt arcszőrzetükről könnyen felismerhető szikh férfiaknak és családjaiknak hamarosan távozniuk kellett a Pakisztánhoz került területekről. Indiában eleinte nem volt különösebb problémájuk, de amikor Delhi egyre hangsúlyosabban kezdte érzékeltetni, hogy az egységesnek kikiáltott hindu állam nem nézi jó szemmel a területi szeparatizmus legkisebb megnyilvánulását sem, a saját országról álmodozó szikh máskéntgondolkodók ideiglenesen felfüggesztették a spirituális meditációt és a végső érvhez, az erőszakhoz nyúltak.

Szikh őr az Aranytemplomnál (Fotó: Vedic Odyssey)

Templom, mint erőd

1982-re a szikh-hindu ellentétek napi rendszerességgel torkolltak egymás szent helyeinek meggyalázásába és gyakran emberáldozatokat is követelő véres összecsapásokba. A szikhek egyik vallási (majd katonai) vezetője, bizonyos Dzsarnail Szingh Bhirnranvale úgy döntött, hogy ellenállása helyszínéül a pandzsábi város, Amritszár melletti kegyhelyet, az Aranytemplomot és környékét választja. Pár tucatnyi követőjével együtt befészkelte magát az épületbe, fegyvereket szereztek és a helybéliek szimpátiájától kísérve ellenállást hirdettek. 1983 decemberére a környék az indiai kormány által terroristának nyilvánított több száz szikh fegyveres búvóhelyévé vált.

Tüzérség

Többszöri – és teljességgel sikertelen – tárgyalási fordulót követően 1984 kora nyarára a helyzet gyakorlatilag tarthatatlanná vált. A hinduk, illetve a hindu államot szimbolizáló magasrangú köztisztviselők elleni fegyveres támadások olyan feszültséget idéztek elő, amelyet Indira Gandhi kormánya már nem tudott tovább elviselni. Június harmadikán megszületett a támadási parancs, amelyet az indiai hadsereg (figyelemmel a szikhek által időközben valóságos erőddé átalakított templomra és az ugyancsak erődítményjellegű környékbéli utcákra) biztos, ami biztos alapon rögtön ágyútűzzel kezdett. A sors fintora, hogy az akció indiai parancsnoka egy szikh származású generális, Kuldip Szingh Brar vezérőrnagy volt.

Nem volt kegyelem (Fotó: SRS of Chicago)

Ejtőernyősök

Az est beköszöntével a környéken lekapcsolták az áramot, s a hadsereg ejtőernyősei megrohamozták a szikh ellenállási pontokat. Hatalmas vérfürdő vette kezdetét, mert a védők (akik között az indiai-pakisztáni háborúk számos veteránja volt található) gondoskodtak arról, hogy sem fegyverben, sem lőszerben ne legyen hiány. Az ostrom hajnalra befejeződött, az indiai páncélosok, a deszantosok és a határőrség különleges erői 5.00 órakor megkapták a „tüzet szüntess!” parancsot. Az összes jelenlévő szikh vezető (beleértve Bhirnranvalét is) életét vesztette, a hadsereg mintegy 200 foglyot ejtett.

Néhányan a 200 fogoly közül (Fotó: SlideShare)

Járulékos (?) veszteségek

A veszteségek statisztikája elég nagy szórást mutat. Körülbelül kétszáz indiai és közel ezer szikh halott maradt a helyszínen, ez utóbbiak egyharmada nő és gyermek. A számos civil áldozat annak volt tulajdonítható, hogy egy éppen akkor aktuális szikh vallási ünnepre sok tízezren érkeztek vidékről, s a hadsereg pedig szemmel láthatóan mindenkiben ellenséget látott a környéken, aki nem viselt indiai egyenruhát. Az események egyik következményeként Észak-Indiában valóságos hajtóvadászat indult a szikhek ellen, akik közül további ezrek estek a megtorlások áldozatául, s több tízezren kivándorlásra kényszerültek.

Halál a rezidencián

Az ostrom után a szikheknél is betelt a pohár. A támadást elrendelő Indira Gandhit saját testőrségének két szikh tagja a miniszterelnöki rezidencia kertjében 1984 októberében 31 lövéssel gyakorlatilag kivégezte. A hinduk és a szikhek közötti viszony azóta is feszült. Nemzetközi elemzők szerint egy újabb, az amritszárinál talán még véresebb fegyveres összecsapás gondolata egyik szembenálló féltől sem áll túl távol, noha – hivatalosan – mindkét oldal a békés egymás mellett élés fontosságát hangsúlyozza. Reméljük, komolyan is gondolják.

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek