A népművészet átszövi az életét - Gulyás Antalné Ági takácsmester
A népművészet átszövi az életét - Gulyás Antalné Ági takácsmester
A népművészet átszövi az életét - Gulyás Antalné Ági takácsmesterMit csinál egy pedagógus, ha beleszeret egy új tevékenységbe, amit aztán művészi szinten el is sajátít? Hát természetesen összeköti a két szenvedélyét! Tanítványokat gyűjt maga köré, hogy lelkesen és fáradhatatlanul továbbadja azt a tudást, ami számára ilyen nagy örömet okoz. Valahogy így alakult ez a szövéssel Gulyás Antalné Ági életében, amikor iskolaigazgatóként megismerkedett a takácsmesterséggel. Persze a kézimunkázás már sokkal korábban jelen volt az életében, de kisgyermek korában ez még egyáltalán nem a hobbiról szólt. "Amikor kisgyerek voltam, a meleg, kötött ruhadarabokhoz máshogy nem is lehetett hozzájutni, csak ha magunk kötöttük. Máig emlékszem, ahogy édesanyám mackókötéssel készítette nekem meg az öcsémnek a nadrágokat, pulóvereket, kardigánokat, mellényeket, kézmelegítő muffot.
Az ipar még nem állt úgy, hogy ilyesmit kapni lehessen. Ha nem volt más, a régi, elhasználódott kötött holmit bontotta le, és abból kötött. Varrt is, varrógéppel és kézzel is, de a hímzésben is ügyes volt. Ezek a tevékenységek pedig anyáról lányára szállnak, így eleinte én is ezeket tanultam meg. - mesélte Ági. - A nagybátyám feleségétől pedig - aki egy darabig a szomszédunkban lakott - horgolni. Amikor hatodikos voltam, meghorgoltatta velem a kelengyémbe az éjjeliszekrény takarókat. Még mindig megvan, egy szál rózsát horgoltam mindegyikre. Igaz, ez nem népművészet, de a kézimunka mindig is része volt az életemnek. A tanítóképzőben volt egy olyan tanárom, aki csipkeverést tanított nekünk a kollégiumban, ennek alapjait is elsajátítottam. Azóta sem próbálkoztam vele ugyan, de megvannak a verőkéim, még feleleveníthetem bármikor!"
"Kisebb" gyűjtemény fonalakból: ma már Ági életének fő tevékenysége a szövés (Fotó: Horváth Reni)
Így folytatódott ez felnőtt korában, már családanyaként is Ági életében, a magyar-orosz szakos tanári pálya és a család mellett, amint akadt egy kis szabadideje, a kézimunkáért nyúlt. "Kötöttem, horgoltam, varrtam és hímeztem, mindig volt olyan elkezdett munkám, amihez ha volt egy kis időm és ki akartam kapcsolódni, akkor leülhettem. A szövés akkor került az életembe, amikor az Ybl-ben voltam iskolaigazgató a ’70-es évek végén. Akkoriban kezdte a Hagyományok Háza meg a minisztérium a régi kismesterségeket és a népművészetet feleleveníteni és pedagógusokra bízni a továbbadásukat. Ezekről a pedagógus tanfolyamokról hozzánk is érkezett felhívás. Nekem a népművészet már akkor is szívügyem volt, viszont a nyári szünet első hetében, illetve a téli, tavaszi szünetekben szervezték ezeket a tanfolyamokat Sopronban, nekem pedig akkor mindig dolgom volt az iskolában. Végül egy kedves tanítónő barátunk, Fáncsik Ili vett részt akkor a képzésen. Vett is egy szövőkeretet, aminek a fölső hengere a nagy feszítéstől meggörbült. A férjem, aki bölcsész doktorként megtanult esztergálni, felajánlotta, hogy készít hozzá egy hengert. Én akkor láttam először ilyen szövőszéket. Mondtam neki, hogy ha készít nekem ilyet, akkor megtanulom ezt a mesterséget. Azt felelte: majd akkor készít, ha már megtanultam. Ezen elhuzakodtunk egy darabig, de végül persze elkezdtem szőni."
Ági annyira beleszeretett a takács tevékenységbe, hogy idővel már nem csak kiegészítője, hanem fő tevékenysége lett az életének. Megszerezte a népi iparművész címet, eredményesen vesz részt pályázatokon, sorra kapja a díjakat. 2000-ben például az ország harmadik bronzdiplomás vászonszövője lett, 2011-ben megkapta a Fejér Megye Népművésze 2011 díjat.
13. századi nomád szőnyeg-minta feldolgozása Ági műhelyében (Fotó: Horváth Reni)
"Körülbelül annyi időm jut az itthoni háztartási teendőkre, mint mikor az iskolában dolgoztam reggeltől estig - mesélte Ági. - De igazából ennek a tevékenységnek is a tanítása az, ami leginkább a kedvemre való, és nagy örömömre nagyszerű közösségeket hoz össze. Mindig közösségben éltem, legyen az iskolai, gyerek vagy felnőtt közösség. Ma is hiányozna, ha nem így lenne. Furcsa lenne mindig csak egy szál magamban szövögetni itthon. A szakköreim mellett szeretem a bemutató jellegű meghívásokat is, ahol olyan emberekkel találkozom, akiket másképp soha nem ismertem volna meg. Öt perc múlva már olyan lelki kapcsolatot érzek közöttünk, ami csak a közös érdeklődés miatt alakul ki az emberekben."
A szövés révén milánói világkiállításra is eljutott (Fotó: Gulyás Antalné)
Ági jelenleg két szakkört is vezet a Rác utcában. A Mesterségek Házában tartott gyapjúszövő szakköreire nagyjából tizenöten járnak, a Kézművesek Házában pedig vászonszövéssel foglalkoznak hat tanítványával. A két műhelyben készültek már sálak, terítők, párnahuzatok, táskák, kötények. "Már kacérkodunk a ruhanemű készítésének gondolatával, blúzokat szeretnénk szőni. Ehhez azonban találnunk kell egy jó varrónőt is. A kézi szövésű anyagok ugyanis elég bomlékonyak, gondosan be kell szegni őket szabás után." Mivel a szakkörök hétfőn és pénteken délután egytől ötig-hatig tartanak, csak olyanok tudnak részt venni rajta, akik nem dolgoznak. Akadnak köztük kismamák, és persze legtöbben nyugdíjasok. Sokan nem csak kedvtelésből jönnek, hanem azért, hogy életben tartsák a hagyományokat a falujukban, továbbadják a legfiatalabb generációknak is.
Ági és a szakkörök tagjai aktív társadalmi életet élnek, minden adódó szereplési lehetőséget kihasználnak, hogy a népművészeti tevékenységet közelebb hozzák az emberekhez. "Szeptember 23-án is kint leszünk a Civil Napon, kivisszük a szövőszéket, az álló keretet is, és ott fogunk szőni. Hadd jöjjenek csak ismerkedni az emberek! Észreveszem, ahogy egyre többen érdeklődnek, és kacérkodnak a gondolattal, hogy kipróbálják!"
Finom szövésű stólák is kikerülnek a mester kezei alól (Fotó: Horváth Reni)
Ági különösen büszke arra, hogy már a tanítványai között is akad népművészet ifjú mestere, illetve népi iparművész címet elért szövő is. Ezeknek a címeknek az eléréséhez nem iskolákat kell elvégezni, hanem előírt követelményeknek megfelelő munkadarabokat kell rendszeresen zsűriztetni különféle pályázatokon. A népi kézműves tevékenység tehát egyáltalán nem magányos, otthoni munka a műhelyben, hanem egy igazi tartalmas közösségi tevékenység: "Ráadásul egyáltalán nem elméleti dolog mindez. Ahogyan régen a gyerekek ott sündörögtek a szövőszék körül, úgy ülnek most oda mellém a tanítványaim, mutatom, magyarázom, melyik mozdulat melyik után jön. Persze a mesélésbe belecsempészem azokat az elméleti információkat is, amelyek népművészeti, néprajzi szempontból is odavalók."
Amikor egy-egy pályázati munkán dolgozik, Ági képes napi nyolc-tíz órákat is a szövőszék mellett ülni házuk padlásán kialakított műhelyében. "Ilyenkor mondja azt a férjem, hogy alkotói szabadságon vagyok, és szépen elviszi helyettem a háztartási teendőket" - fejezte be történetét mosolyogva Ági.
