6 évnél régebbi cikk

Téli örömök Karintiában - Síelés a napos Alpokban
Fehérvár Médiacentrum fotójaTéli örömök Karintiában - Síelés a napos Alpokban

Ha azt kérik, mondjak egy téli zöldséget, akkor viccesen rávágom: sí-paradicsom. Ha viszont azt kérik, hogy mondjak egy síparadicsomot, akkor teljesen komolyan azt mondom: a Skiarena Nassfeld Karintiában. A szomszédos Ausztria több mint 20000 kilométernyi sípályájából és 3500 síliftjéből Karintiában ugyanis 440 km sípálya várja a lejtők szerelmeseit. A régió legnagyobb pályaegyüttesével rendelkező Sonnenalpe Nassfeld pedig helyet kapott Ausztria tíz legjobb síterülete között, és csak 473 kilométerre van Fehérvártól, 6 óra alatt oda is érhetünk.

A síterep közvetlenül az olasz határ közelében, a Karni-Alpok területén fekszik, mely Székesfehérvárról a Rábafüzes – Graz – Klagenfurt – Villach – Hermagor útvonalon érhető el, szinte végig autópályán haladva 473 kilométer. 

S bár a Karni-Alpok nem a legmagasabb osztrák hegyvonulat, amikor az Österreich Werbung munkatársát még régebben arról kérdezem, melyik a kedvenc osztrák tartománya, rögtön rávágja, hogy Karintia, mert hóbiztos, ugyanakkor napos. Ez be is bizonyosodik, hiszen ottjártunkkor egész Ausztria felhőben volt, mi pedig szikrázó napsütésben száguldoztunk a hófehér hegyek közötti pályákon. 

A Karni-Alpok (fotó: Barna Béla)

A Déli-Mészkő-Alpok vonulatába tartozó Karni-Alpok (németül Karnische Alpen, olaszul Alpi Carnie) Olaszország és Ausztria határán emelkedik. A hegység a Carni nevű, az ókorban itt letelepedett kelta törzsről kapta nevét. Legmagasabb csúcsa a 2780 m magas Hohe Warte (Monte Coglians) a hegység nyugati részén emelkedik. S bár kicsit alacsonyabb, de szépségben nem marad el tőle a hegység keleti fele sem. Ezen ráadásul egy télen is járható panorámaút, a Karnische Dolomitenstrasse visz az ausztriai Tröpolachból az olaszországi Pontebbába. 

Skiarena Nassfeld (fotó: Barna Béla)

Hermagortól (602 m) a rendkívül szép, de szűk és kanyargós autóút vezet fel az olasz határra, az 1530 m magas Nassfeld-hágóra (Passo di Pramollo). Ha viszont nem autóval akarjuk elérni a gerincrégiót, akkor a tröpolachi parkolóból a 2002-ben elkészült Millenium-express panoráma kabinjaival 12 perc alatt juthatunk fel 1900 méter magasságba: hihetetlen, de 7,6 kilométeres hosszával ez az Alpok leghosszabb kötélpályája! 

Ülőlift Nassfelden (fotó: Barna Béla)

A Sonnenalpe-Nassfeld nevű kis hágó-település az utóbbi időben sokat fejlődött, több új szálló épült, ahonnan beláthatjuk a környező szépséges dolomitcsúcsokat. A hágótól keletre a Gartnerkofel (2198 m), nyugatra pedig a Rosskofel sziklás feje látható. A 2239 méteres Rosskofel (M. Cavallo di Pontebba) csúcsáról állítólag az Adriai-tengerig is ellátni jó időben. Jelen sorok írójának kedvence azonban a Trogkofel (Creta di Aips, 2280 m) csúcsa, északra tőle pedig a kis Zuckerhütl (2059 m) és a Zweikofel (2013 m) tetézi a Karni-Alpok bájos csipkézettségét. A Nagyváthy János szerint felfordított dézsa alakú, impozáns Trogkofel egyébként a sziklamászóknak is több különlegességgel szolgál. A geológiailag egyedülálló hegy is bizonyítéka annak, hogy az Alpok fő vonulataitól bő ezer méterrel alacsonyabb mészkősávok a hegység legszebb vonulatai közé tartoznak.

 

A Gartnerkofel  (fotó: Barna Béla)

A Nassfeld-Hermagor sírégióban egyébként összesen közel 30 felvonót (ebből 5 kabinos, 4 hatüléses-, 4 négyüléses sífelvonó) és 110 kilométernyi, változatos lesiklópályát találunk, igyekeztünk is „besíelni” mindet. Olykor persze pihentünk is a „hütték”, azaz az alpesi kunyhók teraszára kitett nyugágyakon, s napoztunk a magaslati levegőn. Sokadszor megbizonyosodtunk róla, hogy Ausztria legdélibb tartományában a téli síelés idején is a napfény áll a középpontban: Karintia hegyvidékein az átlagon felüli napsütéses óráknak köszönhetően a síelés valóságos napfürdővé változik. Olykor persze a léceket lecsatolva valóságos fürdőben is részünk volt: a pályák melletti pezsgőfürdőkben kényeztetve magunkat néztük, hogy síel a többi ember. 

Hüttézés napsütésben (fotó: Barna Béla)

S ha valaki véletlenül nem tud síelni (például a gyerekek), ők is könnyen megtanulhatnak. Cool Kids – sok visszajelzés szerint mintha kifejezetten a gyerekeknek készült volna ez a síparadicsom! Csak figyeljék a „Nice Surprise“ feliratú információs táblákat és újra gyermekszemmel látják a síelést! A nagyobbacska, gyakorlott deszkaartisták a Ski-Movie-szakaszokon, a Snowparkban, a Shred-iskolában, valamint a Freeride területeken múlathatják az időt. A kezdők számára három profi síiskola, a BOBO-Miniclub, valamint három biztonságos Kids-gyakorlóterület áll rendelkezésre. Szóval, gyerekeseknek is ideális terep ez!

 

A hóbicikli (fotó: Barna Béla)

S bár mindannyian jól síeltünk, újságíró kollégáimmal közösen nekünk is meg kellett tanulni egy-két dolgot, az “NTC Blue Day – havas élmények egész napon át” titokzatos nevű program keretén belül. S hogy mik voltak ezek? Nos, a legújabb sportirányzatokba kóstoltunk bele, hórókáztunk példának okáért. A hórókázás nem azt jelenti, mire elsőre gondolnánk: tulajdonképpen olyan az egész, mintha egy sámlira sítalpat szerelnénk, s ülve élvezkednénk a pályán. Nem volt egyszerű a snow-bike, a hóbiciklizés sem: eléggé elvetemült dolog egy fék nélküli bicikliszerű valamin lejtőn lefelé döngetni. De nagyon jó!!!

Nassfeld helikopterből (fotó: Skiarena Nassfeld)

No, meg hatalmas traktorgumi-belsőn is őrültködtünk egy külön az erre célra kialakított pályán és felvonón, a legnagyobb biztonságban. S persze Nassfelden a hódeszkások is otthon érezhetik magukat: a síterületen két snowboard park is van, mindkettő rendszeresen nemzetközi versenyek színhelye. Ha pedig kellően elfáradtunk a havas élvezetekben, jöhet az „après-ski”: ezzel jelölik mindazt, ami a sízés után vár a karintiai téli üdülőhelyek látogatóira: forralt bor egy hangulatos bárban, kandallós éttermek, jakuzzi, szauna és hamam (gőzfürdő).

Síelés utáni lazulás Ausztriában (fotó: AustriaInfo)

A síelés és a fürdőzés Karintiában tehát tradicionálisan összetartozik, jelen sorok írója is megszerette itt a téli fürdést, s olykor már a hőségben pancsolva is egy régi dalt dúdolt magában: „Miért nincs nyáron hó, az volna jó…“  De szerencsére már november van, pár nap múlva pedig Nassfeldi szezonstart: a téli szórakozás hamarosan indul. A nassfeldi síterep 2017. december 7-én, pénteken megnyitja kapuit. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek