Csak az menjen oktatónak, aki szereti az embereket! - Mátrai Zoltán gépjárművezető oktatóval beszélgettünk
Csak az menjen oktatónak, aki szereti az embereket! - Mátrai Zoltán gépjárművezető oktatóval beszélgettünk
Csak az menjen oktatónak, aki szereti az embereket! - Mátrai Zoltán gépjárművezető oktatóval beszélgettünkAz autóvezetés elsajátítás hatalmas változás mindenki életében. Legyen szó egy fiatalról, aki az első saját autóról álmodik, vagy akár egy hatvanéves hölgyről, aki az unokáihoz szeretne könnyebben eljutni. Egy gépjárművezető oktató számtalan színes emberi sorssal találkozik a munkája során, sokakat kísér végig életük eme fordulópontján.
- Ha valaki nem szereti az embereket, ne válassza ezt a szakmát! - mondja Mátrai Zoltán. - Hiszen órákat töltünk összezárva ebben a kis "ketrecben". Miközben állandó a felelősség. Óhatatlanul is sokat megtudunk egymásról. Abból látom, hogy nyomot hagyok sok tanítványom életében, hogy szilveszterkor is például rengeteg jókívánságot küldtek, és rendszeresen jönnek az élménybeszámolók, hogy mennyi helyre sikerült már eljutniuk kocsival, még külföldre is. Nagyon jól esnek ezek a visszajelzések. Hiszen az oktatónak is száll a híre, és a bizalom jele, hogy sokan amikor jelentkeznek az autós iskolába, ahol dolgozom, konkrétan engem kérnek oktatójuknak. Nemrégen előfordult már olyan is, hogy egy korábbi tanítványomnak a fia, aztán meg az unokája is hozzám jött tanulni.
Szerinted miért jó Székesfehérváron megtanulni vezetni?
Mert itt változatosak a forgalmi helyzetek, lehet kellő tapasztalatot szerezni. Oktattam már Dunaújvárosban is, ott csekélyebb a forgalom, egyszerűbb a közlekedés. Nem véletlen, hogy kisebb városokban nem is lehet vizsgázni, mert ott nem adódnak azok a közlekedési szituációk, amelyeket teljesíteni kell a vizsgán. Ha valakinek a későbbiekben Budapesten is kell majd vezetnie, az sincs hátrányban, mert sok a többsávos út és bizonyos időszakokban, helyszíneken hasonlítható a fehérvári forgalom a pestihez, így bonyolultabb szituációkban is próbára tehetik magukat.
Neked oktatóként milyen változást jelentett az, hogy már nincs rutinvizsga?
Szerintem ez nem okoz olyan nagy gondot. Ugyanúgy meg lehet tanulni a járműkezelést ilyen körülmények között is. A lényeg, hogy olyan helyen kezdjük a vezetést, ahol nem tartjuk fel a forgalmat indokolatlanul, és mi is tudunk figyelni arra, amire a kezdet kezdetén kell. Ilyenkor még kicsi a sebesség, nyilván kevésbé mozgalmas helyszínen kell gyakorolni.
Megvan az a szabadságunk (bár tulajdonképpen eddig is megvolt), hogy a tanterv betartásával, a tanuló fejlettségi szintjének megfelelően lépjünk tovább. Persze most is vannak még rutinpályák a város szélén, de nem éri meg, hogy arra menjen el az idő a tanulónak az órájából, hogy oda kiautózzunk. Ugyanakkor vannak olyan járműkategóriák, ahol kötelező, motorosoknál, teherautósoknál még mindig van rutinvizsga.
Miért választottad ezt a szakmát, mit szeretsz benne?
Eredetileg közlekedésgépészként végeztem, tehát rokon szakmában. Ebben a munkában azt is nagyra becsülöm, hogy magam osztom be az időmet, ami kényelmes, és valamilyen szinten anyagilag is megéri a dolog. A mai fiatalok egyébként nem nagyon jönnek oktatónak, a képzés is elég drága, kell egy saját autó, három jogosítvány. Sokat kell befektetni. A munka pedig kemény, nincs pihenés közben. Megállás nélkül az autóban ülök és minden pillanatban koncentrálnom kell, nem lehet lazítani. Cserébe viszont az embert rengeteg öröm és siker éri! Azt szoktam mondani, hogy az legyen boltos meg oktató, aki szereti az embereket.
Én a tanítványaimmal együtt örülök a sikereiknek. Akár egy fiatal srácnak, amikor boldog, hogy teljesült az élete nagy álma, szerzett egy jogosítványt. Jó érzés átadni nem csak a vezetéstudást, hanem a közlekedési morált, a viselkedést is. Aztán persze ha valakiről ez hamar lekopik, az már nem rajtunk múlik. De azt figyeltem meg, hogy alapvetően javuló a tendencia, sokkal szebben viselkednek már az emberek a zebráknál, egyéb helyeken, mint néhány évvel ezelőtt. Hogy ez most a térfigyelő kamerák miatt van, vagy miért, nem tudom. De számít, és még sok javulásra lenne szükség.
Hiszek benne, hogy már kisgyermekkorban meg kell tanítani a közlekedés alapvető szabályait. Nemrég volt egy hatvanéves hölgy tanítványom is, aki megözvegyült, az unokái pedig az ország másik végén élnek. Nem volt egyszerű - nem nekem nehéz levizsgázni ilyenkor – de megcsinálta, és nagyon boldog, hogy el tud menni a kis unokáihoz.
Azért többségében fiatalok kezdenek neki?
Manapság igen. A tanulók hetven százaléka tizenhét és huszonegynéhány év közötti. A maradék harminc százalékban viszont mindenfajta korosztály megtalálható.
Te hogy tanultál meg vezetni?
Én már így születtem! De tényleg, mindig érdekelt az autó. Mindig azt mondom egyébként, hogy a lányok sokkal ügyesebben vezetnek, sokkal nyugodtabbak mint a fiúk. Nincs meg bennük az a kivagyiság, óvatosabbak, visszafogottabbak. Viszont picit mélyebbről indulnak, hiszen amíg ők két-háromévesen inkább babáznak, a fiúk sokkal többet foglalkoznak az autózással már azokban az években is, mielőtt eljutnak addig, hogy megtanuljanak vezetni. Egy fiú még akkor is, ha nem vezetett előtte autót, magasabb szintről kezdi, ami a tapasztalatokat illeti. Én is nagyon könnyen megtanultam vezetni, mert volt hozzá affinitásom. Közlekedési középiskolába jártam, szóval szinte magától jött a dolog. Anyámék kocsija attól kezdve nem volt biztonságban, vinniük kellett magukkal, ha azt akarták, hogy bent maradjon a garázsban.
A mai napig szívesen vezetsz?
Persze, azért ehhez a munkához szeretni kell az autózást. Nyilván nem minden körülmények között vezetek én sem szívesen, például nagy forgalomban nem szeretek álldogálni.
Az, hogy hosszú távon valaki mennyire lesz jó sofőr, mennyire múlik a tehetségen?
Valamilyen szinten múlik, de egy biztos: a vezetéshez nem kell túl okosnak lenni, csak betartani egyszerű szabályokat. Van egy ilyen közlekedés szlogen, hogy ami kötelező, azt mindig csinálni kell, ami tiltott, azt meg soha. Ha mindenki betartaná a szabályokat, nem lennének balesetek. Ezért van nagy jövő az önvezető autókban. Hiszen a gyenge láncszem ebben a folyamatban mindig az ember.
Túl nagy ügyességet sem követel a dolog, a mozgáskoordinációt kell elsajátítani. A különböző pedálokat, a kormányt, sebességváltót egyszerre kezelni. Viszont ezeket összehangolni azért nehéz, kicsit olyan, mint a kártyavárépítés. Nagyon egyszerű odatenni egy kártyát, aztán még egyet, de nagyon könnyen meginog, és ha egy dolog nem jó, akkor az egész összedől.
Milyen jövőt látsz a szakmádban?
Jó lenne, ha lenne sok elektromos oktatóautó, mert akkor jobb lenne a levegő. Persze azt még a szakemberek sem tudják pontosan, mint hoz a jövő, hogyan terjednek el akár a szimulátorok az oktatásban, vagy mennyire válnak általánossá az automataváltós kocsik. Egy biztos: én nem tiltakoznék, ha vizsgáztatásból kivennék az oktatókat. Persze a tanulónak biztonságérzetet ad, ha ott vagyunk, de az már úgyis az a pont, amikor el kell engednünk a kezüket, nem tehetünk semmit. Engem sokszor majdnem jobban megvisel a vizsgáztatás, mint a tanulót.
