A viharos hétvége a Balatont is elfújta
A viharos hétvége a Balatont is elfújta
A viharos hétvége a Balatont is elfújtaA hétvégi viharos időjárás elég komoly galibákat okozott országszerte, jéggel, orkánerejű széllel és nagy mennyiségű csapadékkal csapott le az ítéletidő hazánkra. Székesfehérvár sem maradt ki, szombat éjjel komoly viharzóna vonult át a város felett, mely alaposan átszabta például a Fezen zárónapjának programját is.
A vihar egyik legextrémebb hatására a vizugy.hu adatai hívták fel a figyelmet. A hatalmas szél miatt ugyanis negyven centiméternyi különbség alakult ki a Balaton két végének vízállás között. A július 27-én, szombaton mért átlagos vízállás legnagyobb tavunkon 113 centiméter volt, ami a nyár közepén átlagosnak és megszokottnak mondható. A vihar megérkeztével ugyanakkor "felborult" a tó. A 2019. július 27-én, szombaton, 18 órakor mért adatok szerint ugyanakkor Siófokon és Balatonfűzfőn 100, Keszthelyen 140 centiméteres volt a vízállás, vagyis a tó víztükrének ritka, kelet-nyugat irányú megbillenése miatt 40 centiméteres volt az eltérés a keleti és az észak-nyugati vízszint között, minderről a hirbalaton.hu számolt be.
A jelenség ugyan szokatlan, de nem ritka, hogy hasonló estek előfordulnak. Utoljára idén télen, 2019. márciusában volt jelentős vízszintkülönbség a Balatonon, csak akkor épp ellenkező irányba, akkor a Balatonfűzfőn és Keszthelyen mért adatok között volt 49 centiméteres különbség. Az akkori jelenség okozója szintén az erős szél volt.
A héten a Balcsira indulok továbbra is szeszélyes időjárásra számíthatnak, így kérünk mindenkit, fokozottan figyelje a viharjelzéseket a magyar tenger partján.


