4 évnél régebbi cikk

Húsz éve hozták Fehérvárra az Aquamobilt - Az egyik alkotójával beszélgettünk
Fehérvár Médiacentrum fotója
Tóth Gabriella
Húsz éve hozták Fehérvárra az Aquamobilt - Az egyik alkotójával beszélgettünk

Akár öt órát is képesek voltak sorban állni az emberek az 1998-as Lisszaboni Világkiállításon, hogy kipróbálhassák a különleges Aquamobilt. A szerkezet már húsz éve Székesfehérváron várja a látogatókat, most az egyik alkotója is felkereste, és mesélt nekünk a szerkezet titkairól.

Húsz esztendeje, 1999. óta áll Székesfehérváron az Aquamobil a Balatoni úti Vízügyi Igazgatósággal szemben a Beszédes József parkban. A különleges alkotást az 1998-as Lisszaboni Világkiállításra tervezte egy akkor végző építész hallgató, Borosházi Tamás. Portugáliában kilenc hónapon keresztül jártak a csodájára a látogatók, majd Székesfehérvárra került, és már két évtizede a fehérváriak büszkélkedhetnek vele.

Az Aquamobil több különböző malomfajtát ötvöz játékos formában. Három részből áll. Az első tagja egy szárazmalom rekonstrukciója, melynek taposókerekéhez egy vödrös vízemelő csatlakozik. A keréken vödrök vannak. A vödrökből alázúduló víz meghajt egy vízimalom kereket, amit egy kallómalom vagy hámorkalapács követ. Ide a tervező egy emberi kart formázó faragást tervezett, melynek markában található egy pecsét, mellyel bármilyen papírra lehet nyomtatni. A szerkezet a ’98-as vizes témájú (Az óceán a jövőnk közös kincse) világkiállításon a magyar pavilon büszkesége volt, több százezres látogatójának köszönhetően bekerült az expó legnépszerűbb darabjai közé. - írja a kdtvizig.hu.

A napokban városunkba látogatott családjával együtt Tissevits Dezső, aki egyike volt az Aquamobilt összeszerelő csapatnak 1998-ban. Vele együtt fedeztük fel újra az alkotást, melyet azóta is élete legemlékezetesebb munkájaként tart számon.

- Az első csavartól az utolsóig benne van a két kezem munkája, minden részletére emlékszem. Valahova az aljára a nevemet is bevéstem. Ez már a második világkiállítási alkotás, amiben közreműködtem, ott voltam 1992-ben Sevillában is a Makovecz háznál. De ezt jobban a szívembe zártam.

Mennyi ideig tartott, amíg elkészült az Aquamobil?

Négy és fél hónapig készült. Amiatt is, hogy ilyen tölgyet akkor Magyarországon nem lehetett kapni. Több mint két hónap alatt szereztük meg a rönköket hozzá. Nagybátyáméknak volt egy erdész ismerőse, aki Marcaliban talált négy olyan rönköt, amiből kijött volna, de azt már eladták Ausztriának. Fel kellett telefonálni a minisztériumnak, és onnan szóltak le a kereskedésbe, hogy ne engedjék az osztrák kamionra a rönköket. Végül minden ebből a tölgyfából készült az Aquamobilra, kivéve talán a fogakat, amik égerből.

Hogyan szállították ki a világkiállításra?

Kamionnal, de nem éppen egyszerűen. Túl nagyok ugyanis a tengelyek. A legmélyebb fekvésű kamionnal lehetett csak kivinni, mert voltak olyan helyek, ahol másképp nem fért át a hidak alatt. Háromezer-ötszáz kilométert tett így meg, darabokra szétszedve. Külön a medence, külön minden tengely, mindezt aztán a helyszínen újra össze kellett rakni. Már itthon is többször szétszedtük és összeraktuk, mert ahol először próbálkoztunk, ott nem fért el csak egy tengely az épületben. Így kivittük Dunakeszire egy nagyobb csarnokba, ott teszteltük, hogyan működik. De itt Magyarországon még egyszerű volt, mert magyarul elmondtam, hol kell felsétálni rá, melyik kart kell elnyomni, és előbb-utóbb elindulnak a kerekek, hozzák fel a vizet, a végén pedig egy pecsétet lehet nyomni vele a világkiállítás logójával. De kint Lisszabonban már bonyolultabb volt ezt megértetni a nemzetközi közönséggel.

Mennyi idő alatt rakták össze ott?

Három és fél hétig tartott. Nagy különlegességnek számított, az első ember, aki kipróbálta, az amerikai Disneyland főigazgató asszonya volt. Én voltam az egyik szerencsés ember, aki megszólíthatta, mert épp ott sétált a magyar pavilon előtt. Teljesen odáig volt érte.

Ott is kellett maradniuk üzemeltetni?

Három hónapot töltöttem a világkiállításon. Ezalatt sokszor végignéztem, hogy volt, aki négy-öt órát is sorban állt, hogy egy stemplit nyomjon vele. Abban az évben a harmadik leglátogatottabb volt a magyar pavilon, az amerikaiak és a japánok előztek csak meg minket. De hát mind a kettő csúcstechnológiával dolgozott.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek