5 évnél régebbi cikk

Minden, amit a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról tudni érdemes
Minden, amit a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról tudni érdemes

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás - ahogy a nevéből is kiderülhet - nem egy fakultatív biztosítási forma, hanem minden jármű-tulajdonosnak meg kell kötnie: legyen az személy- vagy teherautó, motor, vagy akár robogó, sőt, még utánfutó esetében is. Hogy kicsit tisztábban lássatok a kötelező biztosítások útvesztőjében, összegyűjtöttünk minden fontos információt.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB) a 2009. évi LXII. törvény szabályozza és azért alkották meg, hogy a biztosító az általunk más járművében okozott károkat orvosolja. KGFB nélkül egyszerűen nem indulhatnánk útnak járgányunkkal, ha pedig mégis így tennénk, és fülön csípnek minket, akkor súlyos bírságokkal, illetve - ha az okozott kárt saját zsebből kell fizetnünk - komolyabb pénzkieséssel kell számolnunk.

Hol tudjuk megkötni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást?

A Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást a kereskedésben az autó megvételekor, egy biztosítónál vagy biztosításokkal foglalkozó portálon lehet megkötni - utóbbinál egy helyen láthatjuk az összes biztosító díját, így könnyen kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbb ajánlatot. És fontos, hogy csak és kizárólag a forgalmi engedélyben bejegyzett üzembentartó kötheti meg a szerződést. 

Meddig érvényes?

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a kötéstől számított egy évig érvényes (ugyanennyi időközönként válthatunk a különböző biztosítók között is), viszont ha az évforduló előtt nem mondjuk fel, akkor automatikusan újabb egy évre meghosszabbodik, így lényegében a rendszeres biztosítási díj megfizetésével folyamatosan érvényben marad.

Persze ha valamilyen okból elmaradunk az esedékes díj befizetésével, akkor a biztosító erről harminc napon belül értesítést küld, majd az utolsó rendezett naptól számított hatvanadik napig továbbra is vállalja a rizikót. Ezután viszont - díjfizetés hiányában - a szerződés automatikusan megszűnik, ami természetesen többféle kellemetlenséggel is járhat, így fokozottan figyeljünk oda, hogy időben befizessük a csekkeket.

Mikor lehet felmondani?

A Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást a biztosítási évforduló előtt legalább harminc nappal, szigorúan írásban lehet felmondani. Az forduló dátuma a 2010 előtt vásárolt járművek esetében egységesen minden év január 1., tehát legkésőbb december 1-ig lehet felmondani. A 2010-ben, vagy utána vásároltaknál pedig az évforduló napjának a KGFB-szerződés életbelépésének naptári dátumát tekintjük.

Mit jelent a sokat hallott bónusz-malusz?

Ez nagyon egyszerű: aki nem okoz balesetet, egyre nagyobb bónuszosztályba kerül, így biztosításának díja is egyre kevesebb lehet. Aki viszont kárt okoz a másiknak, annak bónuszfokozata csökkenni fog.

Milyen határidőket érdemes észben tartani a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatban?

Fontos, hogy már a járgány vásárlásakor is rendelkezzünk fedezettel, ugyanis attól még, hogy frissen vettük meg új gépünk, simán okozhatunk vele balesetet már akár a kereskedőtől hazafele is.

Ezen kívül észben kell tartani a szerződés szerinti díjfizetési határidőket is, ugyanis minden esetben a szerződő kötelessége, hogy időben kiegyenlítse a számlákat, még akkor is, ha a biztosító valamilyen oknál fogva elfelejt csekket küldeni, esetleg elkeveredik valahol útközben.

A harmadik lényeges dátum, a biztosítási évforduló, amely letelte után, ha biztosítót szeretnénk váltani, akkor a szerződés felbontható.

Mire kell még odafigyelni a kötelező biztosítással kapcsolatban?

  • Az első és legfontosabb, ha megállít a rendőr, akkor bármikor tudjuk igazolni (csak a szerződést, a befizetéseket nem), hogy rendelkezünk érvényes biztosítási szerződéssel. Hogy elkerüljük a problémákat, célszerű, ha a forgalmi engedélyünk mellett tároljuk az igazolólapot. Ha pedig olyan járgánnyal furikázunk, amelyhez nem kell jogosítvány, akkor a szerződéskötéskor kapott, majd felragasztott matricával tudjuk igazolni biztosításunkat.
  • Szintén elengedhetetlen, hogy az időszakos műszaki vizsgán, netalántán, ha baleset részesei lennénk, bemutassuk biztosítási papírjainkat. Ha balesetezünk, akkor szükségünk lesz kárbejelentőre is, amely már nem csak papír alapon, hanem online is elérhető, amelyet mi is kipróbáltunk élesben.
  • Ha elhagyjuk az országot, akkor feltétlenül szerezzük be a zöldkártyát is, amelyet - hogy minden gördülékenyen haladjon - a biztosítónál ingyenesen lehet beszerezni.
  • Végezetül pedig, ha balesetet szenvednénk (vagy okoznánk), akkor utána mindig hívjunk rendőrt, így további kellemetlenségektől kímélhetjük meg magunkat.

És még egy gondolat: vezessetek óvatosan, és akkor egyáltalán nem lesz szükség a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás igénybevételre. Persze előfordulhat, hogy önhibánkon kívül balesetezünk, ám kellő odafigyeléssel minden nap biztonságosan hazaérhetünk.

(Forrás: biztositas.hu)

További ajánlatok: www.jsi.hu

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek