4 évnél régebbi cikk

Hogyan tanuljunk idegen nyelveket okoseszközökkel
Fehérvár Médiacentrum fotója
pexels.com
Hogyan tanuljunk idegen nyelveket okoseszközökkel

Azt mondják annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. Kétségtelen tény, napjainkban az idegen nyelvek ismerete sokkal fontosabb és főleg hasznosabb, mint valaha. Azonban maga a tanulási folyamat cseppet sem egyszerű. De az okos eszközök és lehetőségek ebben is segítségünkre lehetnek.

Korábban, vagyis inkább "okosodó" világunk előtt azt tartották, hogy a nyelvtanuláshoz leginkább szorgalom és fenék szükségeltetik. Nos, kétségtelen tény ezek nélkül, no, meg kitartás nélkül nem is jutunk egyről a kettőre. Ellenben a mai ketyerék nagymértékben segítik a nyelvtanulás lehetőségeit.

Elképzelni is nehéz, hogy modern világunk kitárult lehetőségei hiányában hogyan tudtak anno könnyen nyelveket tanulni. Nyilván sehogy, vagyis rettentően sok türelemmel. Azonban mióta ránk szabadultak a külföldi tévé- és rádióműsorok, illetve az internet adta előnyök (Netflix és társai), azóta azért sokkal egyszerűbb is tud lenni az idegen nyelvek elsajátítása. És akkor ott vannak azok a lehetőségek, melyek ott lapulnak a zsebünkben, csak talán nem is tudunk róla.

Létezik számos olyan nyelvtanulást támogató alkalmazás, melyek segítségével a tanulási folyamat még akár játékos is lehet. Ezek az appok többségében ingyenesek, könnyen kezelhetők, segítségükkel mindenki a saját tempójában haladva juthat előre a tanulási folyamatban.

Okostelefonos alkalmazások a nyelvtanulás szolgálatában

Számos jobbnál jobb alkalmazás segítheti a nyelvtanulásunkat. Ezek közül is akad pár olyan, melyek említésre érdemesek. Ilyen például a 6000 Words nevű app. Segítségével több nyelv szókincsét sajátíthatjuk el játszi könnyedséggel.

A közel 6000 szót tartalmazó alkalmazás 15 témára bontva segíti a kifejezések és szavak tanulását, mindezt képi illusztrációval és anyanyelvi kiejtéssel párosulva. A tanulási folyamatban kezdő, középhaladó és haladó szinten tanulhatunk nem csak angolul, hanem németül, oroszul, franciául, de akár svédül vagy törökül is. Az alkalmazás elérhető iOS- és Android-platformra egyaránt.

A Duolingo talán a legismertebb és egyben a legnépszerűbb nyelvtanulást segítő alkalmazás. Nem véletlenül. A Duolingo is számos nyelv tanulásában lehet társunk. Legfőbb erénye a rettentően ügyes egyéni testreszabási lehetőség. Beállítható még az is, hogy napi szinten mennyi időt szeretnénk a tanulásra fordítani, melyet aztán az app mér és figyel, majd figyelmeztet is, ha éppen nem értük el a beállított értékeket. A Duolingo egyik legügyesebb lehetősége a játékosságában rejlik. Használata közben pontokat gyűjthetünk, melyeket könnyen el is veszíthetünk.

Az alkalmazás már-már interaktív, figyeli a hibáinkat, melyekre időről időre visszatér, gyakoroltatva azokat, melyek problémát jelenthetnek. Érdekesség, hogy a Duolingo nem csak telefonos app formájában, hanem számítógépről is használható, weboldala magyar nyelven is várja a felhasználókat.

A Xeropan az egyik legjobb tanulást segítő alkalmazás, ráadásul hazai fejlesztés. Ha egyszer kipróbáljuk, nem tudjuk abba hagyni (Forrás: YouTube/Xeropan)

Az online nyelvtanulás hazai non plus ultrája egyértelműen a Xeropan. A magyar fejlesztésű alkalmazással igazi kalanddá válhat a nyelvtanulás amúgy egyhangú folyamata. Segítségével közel 60 tematikusan felépített, 1000 külön leckébe gyűjtött anyaggal vághatunk neki a nyelvtanulás kalandjába alapfoktól a felsőfokig. A fejlesztők az angol nyelv gyakorlati oldalára helyezik a hangsúlyt. Az anyanyelvi tanárok által megírt leckék ráadásul érdekesek is, hiszen a tananyagot mozifilmek előzeteseivel, tévéműsorokból kivágott klipekkel és más érdekes videókkal teszik színessé. 

A készítők igyekeznek igazodni a tanulók igényeihez: személyre szabott, változatos feladatokat oldhatunk meg, a szókártyák pedig még eredményesebbé teszik a tanulást. Ez lehet az a nyelvtanulós app, amelyet egyedül is szórakoztató lehet használni, de közös élménnyé is válhat a tanulás, ha tanulócsoportokat hozunk létre az alkalmazással. A Xeropan sem csak számítógépes böngészőből használható, akár iPhone-ra, akár Andoirdos telefonra is telepíthetjük.

És ezeken túl is akad még jó néhány olyan alkalmazás, melyek lehet nem ennyire komplexek, de hasznosságuk nem lehet kérdés. Ilyen lehet például a szavak egyszerű tanulását segítő Quizlet is, mely nem csak a szótárazásban lehet segítségünkre. A Quizlet igazából egy kvíz kérdéseken alapuló, saját magunk által létrehozott, tudásbázis alapján működő, okostelefonos alkalmazás, mely nem csak a nyelvek tanulásában, hanem szinte bármely más tantárgy elsajátításában segítségünkre lehet.

Fontos azonban tudnunk, hogy lehet bármilyen szuper app is a zsebünkben, kellő szorgalom és kitartás hiányában egyikkel sem jutunk közelebb a hőn áhított nyelv tudásához. A tudást megszerezni mindig saját magunknak kell, legfeljebb az annak eléréséhez vezető utat tudjuk könnyebbé, egyszerűbbé tenni.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek