4 évnél régebbi cikk

Ebből a két fehérvári könyvtárból már lehet kölcsönözni könyveket, igaz kicsit rendhagyó módon
Ebből a két fehérvári könyvtárból már lehet kölcsönözni könyveket, igaz kicsit rendhagyó módon

A Mészöly Géza utcai és a Széna téri tagkönyvtárból is lehet már kölcsönözni.

Több mint két hónap zárvatartás után a rendszeres könyvtárlátogatók bizonyára türelmetlenül várják, hogy hozzájussanak újabb kötetekhez, és a náluk lévő kölcsönzött példányokat is rég elolvasták már. 

A teljes könyvtárnyitásra még várni kell, de a napokban új lehetőségek nyíltak a betűszomjban szenvedő olvasásimádó fehérváriak számára. (Eddig a könyvet házhoz szolgáltatással elsősorban az idősebbeknek tudtak kedvezni, számukra vitték házhoz a központi könyvtár futárjai az igényelt köteteket.)

Most két tagkönyvtár is elérhetővé vált a szélesebb olvasóközönség számára, oly módon, hogy az előre megadott időpontban az épület elé helyezett asztalra kell letenni a visszavitt könyveket, és innen lehet elvinni az előzetesen igényelt új kölcsönzéseket is.

A VMK Széna téri Tagkönyvtárában, a Széna tér 6. szám alatt keddtől péntekig 10 és 14. 30 között van kint az asztal, könyveket előre igényelni a szena@vmk.hu e-mail címen, és a 22/313-045-ös telefonszámon lehet. 

A VMK Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárából a Mészöly Géza utca 1. szám alatt, hasonló módon lehet kölcsönözni. A könyvtár ablaka alatt elhelyezett asztal keddtől péntekig 8 és 15 óra között elérhető. E-mailben a meszoly@vmk.hu címen elérhetőek, telefonon a 22/315-603-as telefonszámon. 

Mindkét helyszínen kérik a járványügyi szabályok betartását, maszk viselését. 

Borítókép: pxfuel.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek