Megcsináltuk a Nagy Fehérvári Pizzatesztet és nem volt őszinte a mosolyunk
Megcsináltuk a Nagy Fehérvári Pizzatesztet és nem volt őszinte a mosolyunk
Megcsináltuk a Nagy Fehérvári Pizzatesztet és nem volt őszinte a mosolyunkMég mielőtt jó telefonos asszisztensként elkezdtük volna tárcsázni a számokat, az alkalmi zsűrivel megállapodtunk abban, hogy mindenhonnan a pizzák alfáját és omegáját, a margheritát rendeljük. Ha ez valahol jó, akkor ott érdemes a többi fajtát is megkóstolni.
Klasszikus, huszadik századi módon elővettük a tollat, a papírt meg a régi jó vonalas telefont. Tizenegy órától gépírónői sebességgel ütöttük be a számokat. Az olvasói Facebook-kommentek alapján öt helyről, a Pizza dell' Artéból, a Pizza Casából, a Don Pepéből, a Róma Pizzériából és a Legenda Pizzériából rendeltünk. A vonal sokszor recsegett-sistergett, de az ügyintézők kivétel nélkül készségesek és türelmesek voltak, még akkor is, mikor megtudták, a futárnak áfás számlát is kell vinni. Egyikük sem ámított bennünket, kivétel nélkül azt ígérték, hogy a déli csúcsidőben körülbelül hatvan perc alatt szállítják ki a pizzát.
Pizza dell'Arte – Egészen olasz
Fotó: Kiss László
Teljesen váratlanul ért bennünket, hogy a futár az ígéretek ellenére nem egy óra, hanem huszonöt perc alatt hozta ki a margheritát. Ennek kifejezetten örültünk, hiszen a gyomrunk már elég hangosan jelezte az ebédidőt, ugyanakkor akinek a munkahelyén fix ebédideje van, az bizony hideg pizzát eszik. Az alkalmi zsűritagokkal belemélyedtünk a szeletünkbe. Persze azután, hogy alaposan kiveséztük, ki szereti, ha a bazsalikom egyben, levelestül vagy éppen apróra darálva és szétszórva van a pizzán. A látvány megnyugtató volt. A fűszeres paradicsomillat már az első falat előtt felkeltette nyálmirigyeink érdeklődését. A tészta szép vékonyra, könnyedre sikeredett, és kellemesen ropogott a széle. A paradicsom egy-két kolléga szerint lehetett volna karakteresebb, savanykásabb, de az íze még ezt leszámítva is meglehetősen emlékeztetett az eredeti olasz változatra.
Pizza Casa – Kenyérlángos a sulibüféből
Fotó: Kiss László
Ez volt a legolcsóbb pizza az összes közül. A "túl alacsony" ára miatt még egy üdítőt is kellett választanunk mellé, hogy egyáltalán házhoz szállítsák. Ennyiért nem vártunk csodát, de miután kinyitottuk a dobozt, kicsit meglepődtünk. A sajtot nem sajnálták róla, ezért a tetején takaros kis zsírtócsák csillogtak, amelyek a középső lyukakon lecsorogtak a doboz aljára. Ennyitől rutinos kóstolókként nem ijedtünk meg, egy kis szalvétával felitattuk a felesleget. A vastag tészta szivacsszerűen rugózott a fogaink között. A paradicsomos alap inkább egy bolti melegszendvicskrémre emlékeztetett, és sajnos bazsalikomot is csak nyomokban találtunk rajta. Viszont egy kis ketchuppal megturbózva egyfajta alternatív kenyérlángosnak el tudtuk volna képzelni valamelyik külvárosi iskola büféjében.
Don Pepe – Hajnali bulikaja
Fotó: Kiss László
Kíváncsiak voltunk, mit tud a fehérvári pizzauniverzum vörös óriása. Első blikkre egészen színpompás látvány tárult a szemünk elé. Gyorsan kijózanodtunk, hiszen a fénylő zsírcseppek itt is kiültek a pizza tetejére. De hát egy kis szalvétás törölgetés csodákra képes! A sok sajt alatt az előzőhöz képest vékonyabb, jobban kidolgozott tészta, több paradicsom és bazsalikom rejtőzött, de az íze nem igazán maradt meg. Abban viszont egyetértettünk, hogy hajnalban, egy elgörbült este után szívesen vennénk belőle egy szeletet. Ugyan nem számít bele a szigorúan vett értékelésbe, de nagyon örültünk az ajándékként küldött mini gumicukornak.
Róma Pizzéria – Margo, a sajtos pizza
Fotó: Kiss László
A Margo – szigorúan rövid o-val – fantázianévre hallgató versenyző látványra elég messze állt az eredeti olasztól, volt, akit narancsos pitére emlékeztetett. Ha a kategóriát átkereszteltük volna sajtos pizzára, akkor egészen szép eredményt ért volna el. De hát most margheritát kerestünk, meg egyébként sem vagyunk tininindzsa teknőcök, akik csak és kizárólag sajtos pizzát esznek karddal. Margo se nem vastag, se nem vékony tésztája egy furcsa magyar-olasz szerelemgyerekre, a pizzalángosra emlékeztetett. A paradicsomszószos réteggel a készítők meglehetősen takarékosan bántak, amit a rengeteg sajttal próbáltak ellensúlyozni.
Legenda Pizzéria – Paradicsomkarikával tuningolva
Fotó: Kiss László
Látványra a paradicsomkarikás pizza kifejezetten beindította a fantáziánkat. Az első falat még hasonlított egy olasz pizzára, de a második már kevésbé, mert nem került rá paradicsomdarab. A sós, bazsalikomos sajt íze ezeken a részeken meglehetősen dominált. A tészta széle kellemesen ropogott, a közepe viszont puha maradt. Egy apró hibát viszont észrevettünk: az alja egy-két helyen odakozmált, és az égett ízt csak a véletlenül éppen kéznél lévő fokhagymás felvágott vette el.
És a győztes…
A szöveges értékelésen túl a teszthez egy statisztikailag is megalapozott szempontrendszert alakítottunk ki. Nullától öt pontig jutalmaztuk az ízt, a látványt, az állagot és azt, hogy mennyire emlékeztet az eredetinek nevezhető olasz változatra, amin semmi más nincs, mint paradicsom, mozzarella és bazsalikom. A győztes teljesen egyértelmű volt: a Pizza dell'Arte szerezte a legtöbb pontot. Ez hajazott leginkább az olasz változatra.
Összességében egy kicsit csalódtunk, hiszen az általunk tesztelt pizzák többsége leginkább a kenyérlángosra hasonlított. A sajttal – valószínűleg a legjobb esetben is trappistával – a legtöbb helyen nem spóroltak, így a végeredmény annyira zsíros lett, hogy a felesleget szalvétával kellett felitatni. Persze kiszállítással együtt körülbelül ezeregyszáz forintért nem vártunk csodát, de azért egy kicsivel több paradicsomot, bazsalikomot és netalántán egy icipici mozzarellát azért el tudtunk volna képzelni.
Az FMC.hu szerkesztőjének véleménye
Nagy reményekkel vágtunk bele a tesztelésbe, a végeredmény azonban, ha nem is keserű, de keserves lett. A rendelt pizzák nagy része inkább emlékeztetett egy iskolai melegszendvicsre, vagy sajtos pizzára, mintsem egy igazi margheritára.
A felhozatal erősen felejthető volt, az a kérdés pedig gyakorlatilag értelmetlenné vált, hogy az adott pizza mennyire emlékezteti a kóstolót az eredeti margheritára. Az általános reakció ugyanis az volt a zsűri részéről, hogy hát semennyire. Fontos figyelembe venni, hogy egy margherita esetében a paradicsomszósz jellegzetes savanykás ízéhez kiválóan illik a bazsalikom és a mozzarella. Ezeknek az összetevőknek az összhangja hozza ki a pizza igazi ízét, persze úgy nehéz jó margheritát csinálni, hogy a három fő összetevőből az egyik szinte teljesen hiányzik az ételből.
Meglepő módon azonban mindezek ellenére sem mondhatom, hogy olyan nagyon rossz pizzákat kóstoltunk volna, csak hát az az igazság, hogy nem melegszendvicset vagy sajtos pizzát szerettünk volna tesztelni, hanem egy igazán jó, paradicsomban és mozzarellában gazdag margheritát. Ez az, ami nem jött össze, bár kétségtelen, hogy az egyik pizza a többi fölé emelkedett.
Összességében tehát nem volt őszinte a mosolyunk a teszt alatt és be kell vallanom, kissé csalódott vagyok. Arra számítottam, hogy ötből lesz legalább három-négy ízletes pizza, de tévedtem. Mindösszesen két pizza esetében merném kijelenteni, hogy a jövőben még adnék esélyt nekik egy következő körre, de ez a legtöbb, amit fel tudok ajánlani.
BLG
